A vetés ütemezése

A vetésütemezést nem csak a kiskertekben, hanem az üzemi termesztésben is alkalmazzák. Gondoljunk csak a csemegekukoricára, vagy a zöldborsóra, aminek a betakarítására nyitva álló optimális időablak sokszor csak néhány óra (meleg időben), de hűvösebb időjárás esetén is csak 1-2 nap. Amikor megfelelőek a termény beltartalmi paraméterei, jó esetben akkor kell a betakarításnak megtörténnie, se előbb, de később. Épp ezért ezeket a növényeket is a betakarítási kapacitáshoz igazítva vetik, azaz, ha egy gazda tudja, hogy egy nap alatt mekkora felületen tudja majd megoldani a betakarítást, akkor tavasszal annyit vet egyik nap, majd pár nap eltéréssel veti el be újabb területet és így tovább, abban a reményben, hogy a vetésidők eltolásának köszönhetően eltérőek lesznek az ideális betakarítási dátumok is. Ez általában működőképes megoldás, kivéve amikor nem, mert például nagy meleg hatására, és a kötelező öntözés mellett megeshet, hogy az akár két hétre tervezett elnyújtott betakarítási ciklus is összeérik, és egyszerre lesz vágásérett. Ez üzemi termesztésben nagy baj, mert a gépi kapacitást ilyenkor növelni kellene, de ritkán lehet, hiszen a környéken más termelőknek is az ugyanolyan időjárás miatt ugyanez az összeérés a problémája.

Szerencsére kiskertekben a kockázat is kisebb, ezért is megéri a vetéstervezés. De mely fajoknál foglalkozzunk ezzel? Azok a zöldségnövények, melyek folyamatosan teremnek, azoknál nincs szükség ilyen megoldásokra. Tehát paprikát, paradicsomot, uborkát kevéssé éri meg ütemezetten termeszteni. A cukkini is, ha elkezd teremni és folyamatosan szedjük le a zsenge terméseit, akkor folyamatosan hoz újakat. A konyhakertben a vetésidők szakaszolásának főleg a rövidebb tenyészidejű zöldségeknél van szerepe és értelme. Ilyenek, a zöldhagyma, a retekfélék, a salátafélék, és minden más levélzöldség, például mizuna, rukkola, zsázsa és társaik. Ezek esetén könnyű kiszámítani, hogy a vetés után hány napra várható a kelés, és akkortól még mennyi idő az, hogy betakarítható legyen a gazdaságilag hasznos növényi rész.

Ha vetünk, és azt 10-15 nap múlva megismételjük, akkor folyamatosan lesznek szedhető zöldségeink, mindamellett, hogy ilyenkor a fajtákat is érdemes váltogatni, hiszen például retekből és salátából is vannak fajták, melyek tavasszal a még hűvösebb időszakban fejlődnek jobban és azok nem igazán bírják a nyári meleget, más fajták viszont pont a nyári időszakra lettek „kifejlesztve”. Őszhöz közeledve pedig újra előkerülhetnek a hidegkedvelőbb változatok.

A vetésmintázatok logikája

Sokféle vetési mód van, ezek közül minden esetben azt éri meg alkalmazni, ami a növény számára kedvezőbb, és amivel az adott növény ápolási munkái könnyebben megoldhatók. A sorba vetésnél a sor és tőtávolságot a növény majdani méretéhez igazítsuk. Ha a sorok, vagy a sorokban a kikelő növények túl közel vannak egymáshoz, akkor ez a kedvezőtlen állománysűrűség miatt a növények nem fejlődnek majd jól, egymás elől veszik el a vizet és a tápanyagokat, továbbá egymást is árnyékolják. A túlzottan nagy tő-, és sortávolság ugyanúgy nem kedvező, hiszen ebben az esetben a kultúrnövény kevéssé árnyékolja maga körül a talajt ami így hamarabb kiszárad, emiatt többet kell majd öntözni, és a gyomok is nagyobb számban jelennek meg a ritkább tőállás miatt. Az ikersoros elrendezésben kettő vagy három ikersor van egymás mellett ezt pedig egy szélesebb sorköz követi.

Ez helymegtakarítási szempontból is jó, az ikersorokban a növények számára ideális térállást biztosítjuk, a szélesebb sorköz pedig arra jó, hogy a munkaműveletek kényelmesebben elvégezhetők legyenek, hiszen innen kényelmesen beérünk az ikersorokba is.

Sávos vetésnél nem sorokat, hanem szélesebb sávokat jelölünk ki és a sávon belül szórt vetést alkalmazunk. Itt sor és tőtávolság ugyan nem lesz így meghatározva, de olyan sűrűséggel szórjuk ki a vetőmagot, hogy kelés után megfelelő élettere legyen majd a növényeknek. Levélzöldségeknél, például salátánál az jó megoldás lehet, ha túl sűrű az állomány akkor a fiatal salátákat ki ritkítjuk, ezeket tépősalátaként elfogyasztjuk, és a már ritkább térállásban ottmaradóknak így lesz idejük befejesedni. Az ágyásos elrendezés lényege, hogy az ágyások minden irányból körbejárhatók így a gondozás úgy oldható meg hogy nem tömörítjük taposással a növények körül a talajt. A fészekbe vetést pedig kifejezetten nagy teret igénylő növényeket például a futó indájú tökféléket, dinnyéket vetjük, melyeknél eleinte a gyommentesítésre nagy hangsúlyt kell fektetni, de később ezek annyira leárnyékolják maguk körül a talajt, hogy a gyomoknak esélyük sem lesz.

Vetésmélység: legjobb a középút

A mag vetésének a mélysége is lényeges a csírázás sikere szempontjából. Amennyiben túl sekélyen vetünk, emiatt hamarabb kiszáradhat a talaj szeles és csapadékmentes időben. Ha a mag vizet vesz föl és megduzzad, majd még a csírázás előtt kiszárad, akkor a csíra belefulladhat, ebből nem lesz így növény. Tehát minél nagyobb a vetésmélység annál kisebb a kiszáradás esélye, ám minél mélyebben van a mag annál nagyobb erőfeszítés, hogy eljusson a talaj felszínére. Épp ezért fontos megtalálni az arany középutat. Az apró magvúakat - például a zellert - csak a talaj felszínére szórjuk és falappal lelapogatjuk, a sárgarépa magját 1,5-2 cm, a borsó és a bab magját 4-5 cm mélyre helyezzük. A hosszabb csírázási időtartamú magokat mélyebbre, a gyorsakat sekélyebbre vetjük, hiszen a hosszabb csírázási idő alatt a talaj felső rétege többször is kiszáradhat, emiatt kissé mélyebbre vetünk, hogy a mag körül maradjon nedvesség. A talaj szerkezete és nedvességtartalma is befolyásolja a vetésmélységet, ezért homokos területen mélyebbre vetünk, hiszen ez a talajtípus hamarabb kiszárad, mint a kötöttebbek.

A nyári vetések kikelve intenzívebben fejlődnek

A tavaszi vetés sikerét szerencsés esetben a természetes csapadékra bízhatjuk, ám ez nyáron nem járható út. A nyári vetések kelése sokszor gyorsabb és sikeresebb, aminek az oka, hogy a hőmérséklet jóval magasabb, így a csíranövények fejlődése is intenzívebb. Azonban a nyári vetéskor mindenképp alkalmazzunk kelesztő öntözést. Ez vetés után nagy vízadaggal történik. Lényege hogy a talaj akkora víztartalékot kapjon, ami elegendő annyi időre, míg a magok kikelnek, sőt a magoncok életének első napjaiban is ebből tudnak gazdálkodni. Magvetés esetén azért előnyös a kelesztő öntözés, mint a gyakoribb, kis vízadagokkal történő, mert utóbbi esetben öntözéskor lemosódhat a magról a takaróföld, a mag elmozdulhat a talajban és ezek mind hátráltatják a kelési folyamatot.

Érdemes a tavaszi és későbbi vetéseket tervszerűen és szakszerűen elvégezni, hiszen így sokkal gyorsabb fejlődést érünk el növényeinknél, ami gazdaságilag hasznos részeik növekedésében, sőt mennyiségben, méretben, minőségben, és koraiságban is látható lesz.