Brókerbotrány: a cégvezetés döntött - Még nincs felelős

agrarszektor.hu
Március 6-án értesítette az agrártárca háttérintézményeként működő, állami tulajdonú TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t a brókerbotrányban csődbe ment Hungária Értékpapír Zrt., hogy nem tudja kifizetni a TIG ott tartott pénzét. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor február 25-én kérte fel a kormány tagjait, hogy vizsgálják meg, háttérintézményeik mennyi közpénzt helyeztek el brókercégeknél. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter március 9-én szóban utasította Simon Attila Istvánt, a tárca közigazgatási államtitkárát a TIG-üggyel kapcsolatos soron kívüli vizsgálat megindítására. Az agrártárca szerint a több mint 400 milliós brókercéges befektetésről a TIG vezetése döntött 2013-ban.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az állami stratégiai árukészletezéssel foglalkozó TIG Nonprofit Kft. március 6-án kapott a Hungária Értékpapír Zrt.-től értesítést arról, hogy a brókercég nem tudja kifizetni a nála tartott pénzt, és a TIG elektronikus levélben március 6-án tájékoztatta is a tárcát a történtekről - derül ki abból a válaszból, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adott Szilágyi György (Jobbik) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére. Korábbi nyilatkozatok szerint a TIG Nonprofit Kft.-nek a brókerbotrányban 410 millió forintja ragadt benn, illetve veszett el a Hungária Értékpapírnál. A cég felett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

Az írásbeli válasz szerint a miniszter március 9-én szóban utasította Simon Attila Istvánt, a tárca közigazgatási államtitkárát, hogy a TIG-ügy miatt indítson soron kívüli vizsgálatot. Ez azonban máig nem zárult le, így a felelősök és a felelősség mértékének megállapítása még folyik. A tárca folyamatos kapcsolatban áll a Magyar Nemzeti Bank részéről kirendelt felügyeleti biztossal, de a pontos kárérték a Hungária Értékpapír Zrt. felszámolása után állapítható meg - áll a miniszteri válaszban.


MTI-fotó: Máthé Zoltán

 

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a Buda-Cash botrány kirobbanása után, a február 25-i kormányülésen kérte fel szóban a kormány tagjait, hogy az irányításuk alá tartozó minisztériumoknál és háttérintézményeiknél vizsgálják meg, érintettek-e közvetlenül a botrányban, illetve vegyék ki azokat a közpénzeket, amelyeket brókercégeknél helyeztek el. Az írásbeli válasz szerint Fazekas Sándor saját tárcájánál - szintén szóban - február 26-án adott utasítást a feladat végrehajtására.

A minisztérium közelmúltbeli közlése szerint a TIG a korábbi tiltás ellenére nem szüntette meg a Hungária Értékpapír Zrt.-nél értékpapír-számláját, amelyet a tárca jóváhagyása és tudta nélkül tartott ott. A kincstárjegyet a TIG vezetésének döntése alapján, 2013. július 24-én vásárolták meg. A mostani FM-vizsgálat eddigi eredményei szerint a cég felügyelőbizottságának nem voltak pontos információi a vételről, illetve a befektetések megtérülésének ellehetetlenüléséről. Azt pedig, hogy a felügyelőbizottság tett-e bármilyen észrevételt és intézkedést e kérdések tisztázására, a folyamatban lévő FM-vizsgálat deríti ki - áll az MTI szerint a válaszban.

Fazekas Sándor tájékoztatójából az is kiderül, hogy a TIG Nonprofit Kft. könyvvizsgálója, az ESZ-DA Pénzügyi Tanácsadó Kft. nem auditálta a Hungária Értékpapír Zrt.-nél elhelyezett befektetést. A miniszter nem lát összefüggést ugyanakkor abban a kérdésben, hogy az ESZ-DA Pénzügyi Tanácsadó Kft. Farkas Imre korábbi közigazgatási államtitkár hivatali ideje alatt kapta meg a megbízást a TIG Nonprofit Kft-től. Az FM háttérintézményei közül jelenleg az ESZ-DA Pénzügyi Tanácsadó Kft. a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) lát el könyvvizsgálói feladatokat.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?