Halálos áldozatot szedett a sertésinfluenza

MTI
Sertésinfluenza vírus okozta egy harminchárom éves szerb nő halálát Belgrádban. Ő volt rövid időn belül az úgynevezett H1N1 vírus második szerb áldozata, de egyelőre nincs járvány a szomszédos országban.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A nő a napokban hunyt el, a halál okát laboratóriumi vizsgálattal állapították meg - mondta a beteget kezelő klinika szóvivője a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) szerint. Mijomir Pelemis, a fertőző betegségeket vizsgáló belgrádi klinika igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta, hogy az első tünetek megjelenése és a beteg halála között egy hét telt el.

Egyelőre nincs járvány, és jelenleg nincs más súlyos influenzafertőzött sem a belgrádi klinikákon, akik viszont az utóbbi időben kezelésre szorultak, nagyon súlyos tünetekkel érkeztek. Szerbiában nagyon kevesen oltatják be magukat influenza ellen. A várandósok, a gyerekek és a krónikus betegek fokozott veszélynek vannak kitéve, és kizárólag az oltás nyújt megfelelő védelmet.

Ez az influenza második halálos áldozata ebben az időszakban, egy héttel ezelőtt egy férfi halt meg szintén Belgrádban. A H1N1 sertésinfluenza 2009-ben okozott világjárványt, amelynek több ezer halálos áldozata volt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03