Komoly felmérés indul Magyarországon: ez minden gazdának kötelező
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Egy friss felmérés szerint egyre népszerűbbek a növényi alapú termékek a magyarok körében.
Hamarosan nagy összeírást kezd a mezőgazdaság helyzetéről a Központi Statisztikai Hivatal.
Egy év alatt jelentősen megnőtt a kertészeti eszközök ára, és a drágulásnak még nincs vége.
A magyar fogyasztók elárulták, szerintük melyik élelmiszerláncnál találhatóak a legjobb árú termékek.
A kis- és középvállalkozások hetven százaléka nem fordít kellő figyelmet a kiberbiztonságra.
A kutatók a fekete törpeharcsa balatoni elterjedésének feltérképezését szolgáló kérdőív kitöltésére kérik a horgászokat.
Ugyan még nem tudjuk, mennyi törpeharcsa él a Balatonban, az már most biztos, hogy túl sok.
Minden harmadik szervezet két éven belül fellendülésre számít a magyar gazdaságban.
Kezdődik a mezőgazdasági összeírás.
Fagyasztott zöldségek vásárlásáról és fogyasztásáról gyűjt információkat a Nébih
17. alkalommal választották meg az Év gombáját.
Erőteljes digitális átállásba kezdtek az agrárcégek 2021-ben.
Nagy sikerrel zárult a felelős állattartást elősegítő pályázat.
Országos kutatás indult a gombafogyasztási szokások felmérésére.
Újra felmérik a magyarok élelmiszerfogyasztási szokásait.
Durván megváltoztak a fogyasztási szokások.
Elindult a tízévente esedékes nagy mezőgazdasági összeírás.
Hogyan változtak élelmiszervásárlási szokások a járványügyi helyzet hatására?
Tagjai segítségét kérte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A szakember szerint az agrár- és az élelmiszerban a kapacitásnövelő beruházások a második félévben, vagy inkább jövőre indulhatnak be.
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
Egyre nagyobb az igény a mentes termékekre, napjainkban az emberek körülbelül 10 százalékának van szüksége arra, hogy gluténmentesen étkezzen.
A haszonnövényeink vitamintartalma folyamatosan csökken, beltartalmi értékeik már meg sem közelítik az évtizedekkel ezelőtti szintet.
A hazai növénytermesztők még nem tartják olyan fontosnak a fenntarthatóság kérdését, mint az állattenyésztők.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont