Gyermekvállalást támogató földprogram indul

agrarszektor.hu
A tervek szerint jövő év elején bevezetésre kerülő nemzeti vidékfejlesztési stratégia értelmében gyermekvállalást segítő demográfiai földprogramot indítanak, amely 200 ezer hektárföldet érint.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Vidékfejlesztési Minisztérium arról számolt be, hogy a stratégiával kapcsolatos záró konferenciát január elején tartják, azt követően a stratégiából a tárca kormány előterjesztést készít, és ha a kormánytagok elfogadják, a határozat alapján átdolgoznák az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt is, s ez a módosított jogszabály kerülne végül a parlament elé - írja a hír24.hu.

A demográfiai földprogram várhatóan januártól indul be, részeként pedig 25-50 évre szóló földbérleti jogot, valamint további kedvezményeket kapnak azok a fiatal, gazdálkodásra hajló párok, aki a családalapítást és két vagy több gyermek felnevelését is vállalják.

A földet örökbérletbe adnák és örökölhető is lenne addig, amíg a család a program feltételeinek megfelel. A Magyar Nemzet értesülései szerint jövőre csaknem 200 ezer hektárral indulhat el a demográfiai földprogram. A cél az induló fiatal gazdák támogatása.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03