Hétfőn terítékre kerül a KAP reform

agrarszektor.hu
Brüsszelben találkoznak február 25-én az Európai Unió tagállamainak miniszterei a következő költségvetési ciklusban bevezetni kívánt Közös Agrárpolitika (KAP) részleteinek tisztázására a 2014-2020 közti időszakra érvényes büdzsével kapcsolatos döntés fényében.

Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!

Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.

Két héttel ezelőtti találkozójukon az államfők már megegyeztek az előző, 2007-2013 közti periódus ráfordításainál 13 százalékkal alacsonyabb keretről, mely 3 százalékkal több az Európai Bizottság által javasolt mértéknél. Ennek várhatóan a vidékfejlesztési programok érzik majd leginkább a hatását, hiszen ugyanezen megállapodás keretében arról is döntés született, hogy a tagállamok saját hatáskörükben az erre a célra szánt keret negyedét a közvetlen támogatások hatáskörébe utalhatják át.

A szinte már biztosra vehető "zöldítés" már most sokat finomodott eredeti állapotához képest, ennek talán legfontosabb hozadéka, hogy immár a tagállamok saját hatáskörükben dönthetnek arról, mi számítson bele abba a hét százaléknyi ökológiai célterületbe, melynek meglététől a földalapú támogatások mintegy 30 százaléka függ majd, továbbá nem lehet azt a termőföld rovására kialakítani. A hétfői tanácskozás még csak egy lépés a végleges KAP kialakításáról szóló megegyezés felé, arra azonban már számítani lehet, hogy az egyes tagállamok által képviselt pozíciók, vélemények, érdekek határozottabban körvonalazódnak majd.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. október 5. 06:02