Hektáronként 100 ezres veszteség: miről lehet felismerni a hamisított vetőmagot?

agrarszektor.hu
A mostani árakkal számolva akár százezer forintot is lehet veszíteni egy hektáron, amennyiben a gazda a hamisított vetőmagvak neppereinek áldozataként nem ellenőrzött vetőmagot használ. Nem véletlen, hogy immáron második alkalommal indít kampányt a hamisított kukorica és napraforgó vetőmagok ellen a Vetőmag Szövetség és Terméktanács.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Úgy tűnik, évek óta jó üzlet a kukorica és napraforgó vetőmag hamisításával és azok forgalmazásával foglalkozni. A csalók és nepperek azt próbálják kihasználni, hogy a kevés tőkével rendelkező gazdálkodók próbálnak ott spórolni, ahol tudnak. Ezért kínálják a vetőmagot - mármint a hamisat - féláron piacokon, teherautókról, csomagtartókból. Ez az első komolyan veendő jel, mely arra utal, hogy valószínűleg hamisított vetőmaggal akadt dolguk a termelőknek.

2010-ben a Vetőmag Szövetség és Terméktanács (VSzT) kampányt indított a hamisított vetőmagok ellen. Igyekeztek - az MgSzH-val együttműködve - minden érintett kisebb és nagyobb gazdálkodóhoz eljuttatni tájékoztatásukat arról, hogy miként lehet felismerni a hamisítványokat.

A VSzT az idén is folytatja a figyelemfelkeltő munkát, mellyel a köztestület is igyekszik hozzájárulni a kampány sikeréhez. Annál is inkább, mert a mai árakkal számolva a hamisítványt használók akár 100 ezer forinttól is eleshetnek hektáronként, ugyanis a fémzárolt, ellenőrzött szaporítóanyaggal szemben a hamisítványok akár 40-60, sőt 100 százalékos terméskiesést is okozhatnak. Utóbbi eset is előfordulhat, amennyiben a vetőmag egyszerűen nem kel ki, vagy nem hoz termést!

De miként is lehet felismerni a hamisított vetőmagot?

A hamisított vetőmagot akár teherautóról nagy tételben is árusíthatják, vagy kisebb vásárokon, piacokon "csomagtartóból" kínálják. A hamisított vetőmagot az ellenőrzött vetőmag piaci áránál olcsóbban ajánlják, esetleg akciós, vagy megmaradt tételként tüntetik fel. A cégjelzéssel ellátott zsákok megtévesztésig hasonlíthatnak az eredetihez, de a hamis címke könnyen eltéphető és a fémzárszám és/vagy a címkesorszám is hibás, nem a címkén szereplő hibridet és vetőmagtételt azonosítja.

A címke anyaga és tartalma is árulkodik a hamisításról! A Magyar Agrárkamara azt tanácsolja, hogy jól tapogassák, nézzék meg a címkéket! Azok ugyanis téphetetlen anyagból készülnek, egyedi nyilvántartásúak, sorszámozottak, - az öntapadó típusok kivételével - vízjellel ellátottak, kitöltésük számítógéppel történik. Minden egyes zsáknak, csomagolási egységnek külön azonosító száma van. A hamisítók jó ha tudják, hogy a címkehamisítás okirat hamisításnak minősül!!

Milyen kárt okozhat a hamis vetőmag használata?

Hibridnövények esetében a termény (F2 generáció) visszavetése jelentős terméscsökkenést eredményez. Hamis vetőmag esetén a zsákban gyakran töredezett, csíraképtelen mag található, ez tovább növeli a veszteségeket. A csávázás hiánya tovább rontja annak az esélyét, hogy az elvetett mag kicsírázzon, a kezdeti fejlődése megfelelő legyen, s a fertőzések következtében egészséges termést hozzon.

A genetikai, csírázóképesség és növényvédelmi problémák egyaránt termésveszteséget okoznak, ami együttesen akár a 100%-ot is elérheti. Hamis vetőmag használatával a gazda több kárt okoz magának, mint amennyit megtakarít az "olcsóbb vetőmaggal"!

Mit tehet a gazdálkodó, ha a hamis vetőmag vásárlást el akarja kerülni?

Szakmai körökben ismert, megbízható kereskedőtől kell vetőmagot vennie, továbbá kérjen számlát a vetőmagról, mely tartalmazza a vásárolt mag fémzárszámát is, hiszen csak annak segítségével tudja a későbbi vitás esetekben bizonyítani a vetőmag származását!

Amennyiben valaki gyanús esettel, vetőmaggal találkozik, akkor értesítse az illetékes Megyei Kormányhivatal, Növény és Talajvédelmi Igazgatóságának Vetőmag és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztályát, vagy a 06-1/336-9000 telefonszámon a központot, illetve Vetőmag Szövetséget (06-1/332-5755). A Kormányhivatalnál telefonon, illetveahonlapon online módon is lekérdezhető a fémzárszám, és a címkesorszám, amely alapján ellenőrizhető a vetőmag eredetisége.

Figyelmeztetés! Az MgSzH oldalán elérhető adatbázis link a fémzárszám, címkesorszám, és a címke dátuma alapján megmutatja a kérdéses tétel faj-fajta adatait. - A program az OMMI és MgSzH által címkézett tételeket tartalmazza 2004. 07. 01-től folyamatosan, valamint a kiadott ISTA bizonyítványokat 2010. 08. 20-tól. Nem magyar tételek adatait a rendszer nem tárolja.

Amennyiben valaki utólag jön rá, hogy hamisítványt vett, akkor Hatósági Jegyzőkönyvet kell felvenni, mely elengedhetetlen a későbbi bizonyításhoz - áll a közleményben.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?