Akkora a baj itthon, hogy van olyan termelő, aki be sem telepíti a földjét

agrarszektor.hu2024. július 3. 10:32

A nyár a somogyi mezőgazdasági, ezen belül is kertészeti vállalkozások számára nem a nyaralásról, sokkal inkább a betakarításról és az ezzel járó munkáról szól. A legtöbb vendégmunkást ilyenkor és ősszel alkalmazzák, ám nem megy ez sem könnyen, hiszen komoly hiánnyal kell szembenéznie az érintetteknek. 

Úgy kell összevadászni őket, én még olyannal nem találkoztam, aki bekopogtatott volna, hogy lenne-e valamilyen munka. Pedig munka lenne, frissen végzett gépipari ismeretekkel rendelkező dolgozókat, vagy akár diákokat is tudnának alkalmazni. Aki jelentkezett, az sem a pozícióról érdeklődött, hanem csak a fizetés mértékéről

- mondta sonline.hu-nak Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság Szövetkezet elnöke.

Sokan úgy tartják, hogy még a klímaváltozásnál is nagyobb kihívást okoz a munkaerőhiány ma a mezőgazdaságban. A gyümölcstermesztés kézimunka-igényes ágazat, ráadásul a termés szempontjából nem mindegy, hogy milyen minőségben végzik el. Egy somogytúri termelő szerint ha az ember meg tudja fizetni, akkor van elegendő munkaerő, hiszen, mint fogalmazott, van az a pénz, amiért hajlandóak eljönni dolgozni. Hozzátette, a hiány mellett a silány munkavégzés is komoly gondot tud okozni.

Mi gépesítettünk, ahol csak lehetett, pont azért, hogy ne tíz emberrel kelljen húsz napig szenvedni a szőlőben. Így csak a traktoros van és az a két ember, akit felveszünk idénymunkára 

- mondta Hujber László, balatonboglári borász.

Tavaszi József, az ordacsehi Balaton-Agrár Zrt. vezetője elmondta, hogy volt olyan brigád is, aki jelentkezett metszésre, de még metszőollót sem vittek magukkal és fogalmuk sem volt róla, hogyan kell csinálni. 

Van olyan 17 hektárunk, amit a hozzáértő kézi munkaerő hiánya miatt nem telepítettünk be, pedig lett volna rá lehetőség.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
munkaerő, munkahely, idénymunka, munka, munkagép, munkavállaló, munkaerőhiány, munkaerőpiac, nyár, ember,