Ezen múlik most minden: sok pénzt hozhat, ha jól csináljuk

agrarszektor.hu2024. október 3. 11:01

Évi akár 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult vidékfejlesztési pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára - közölte az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága. A fejlesztési kedv erősödött az év eleje óta, a hitelintézet friss felmérése szerint a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű ügyfelek mintegy 70 százaléka tervez beruházást 2024-2025-ben. A bank mindehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a finanszírozás mellett a pályázatmenedzsmentben is teljes körű segítséget nyújt az agrárvállalkozásoknak fejlesztéseik sikeres megvalósításához, valamint ellenálló- és versenyképességük növeléséhez.

A Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó jelenlegi időszakában a maximális 80%-os hazai társfinanszírozásnak köszönhetően rekordot jelentő 1500 milliárd forint fejlesztési forrás és új elemként kamattámogatás áll a magyar agrár- és élelmiszeripar rendelkezésére. Ez az ágazat 10-11 ezer milliárd forintos éves kibocsátásának 15%-át, illetve 1-1,5 évnyi jövedelmét teszi ki. Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ez a beruházási csomag és a hozzá társuló banki finanszírozás fordulatot hozhat az ágazatban, és kiváló pénzügyi lehetőséget biztosít a hazai élelmiszer-gazdaság számára, hogy végre tudja hajtani a szerkezetátalakítást, amelyre ellenállóképessége és hatékonysága növelésének érdekében szüksége van.

A szakember szerint az elmúlt évek kihívásai bizonyították, hogy az élelmiszer-gazdaság stratégiai ágazat, ezért mindenkinek az az érdeke, hogy erős legyen a hazai gazdálkodói kör és feldolgozóipar, és az ágazat szereplői ne csak kiváló mezőgazdasági alapanyagokat tudjanak termelni, hanem képesek legyenek ezeket hatékonyan feldolgozni, és magas hozzáadott értékű élelmiszeripari termékeket előállítva piacosítani. Szabó Levente egyúttal bejelentette, hogy mindezt elősegítendő, megújult pénzügyi tanácsadó és vállalkozásfejlesztési cége, az MBH Forrás Zrt. révén a bankcsoport a pályázati folyamat egészét felölelő szolgáltatásokkal bővítette kínálatát. Mint mondta,

a magyar agrárium legnagyobb banki partnereként kiemelten fontos számunkra, hogy újabb előnyöket kínáljunk a vállalkozásoknak ebben a meghatározó időszakban.

Az MBH Forrás a pályázatok figyelésétől, elkészítésén és menedzsmentjén át a projektek zárásáig szakértő segítséget kínál az agrárvállalkozásoknak. Ez a közös tervezésen túl magában foglalja a technológiai tanácsadást, az engedélyeztetésben való részvételt és a hitelkérelmek összeállítását is. A cég a vidék fenntartható fejlődése érdekében településfejlesztési tanácsadással és ESG-támogatással is foglalkozik.

A cél, hogy még gördülékenyebbé váljon a megvalósítás folyamata, és egyablakos rendszerben, minél hatékonyabban tudjuk elősegíteni ügyfeleink sikeres gazdálkodását

- emelte ki Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás vezérigazgatója.

Évi 150-160 milliárd forintos jövedelembővülés várható

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy azután, hogy augusztusban megnyíltak az első pályázatbenyújtások, nagyon intenzív a pályázói érdeklődés és kedv figyelhető meg az ágazat szereplői részéről. Az államtitkár elmondta, hogy a mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó (kis ÉLIP) pályázatra 54 milliárd forint értékben érkeztek be támogatási kérelmek, ami összesen 860 projektet jelentett. A komplex mezőgazdasági termelési értéknövekedés pályázatra szeptember 30-ig 467 milliárd forint értékű támogatási kérelem érkezett be. Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a kisebb állattartó telepek fejlesztéséhez kapcsolódó pályázat még van nyitva, erre mostanáig 600 pályázat érkezett, 43 milliárd forint értékben, és még egyszer ennyi várható, de most nyílt meg a kertészeti és üvegházi fejlesztést célzó pályázat is, amire szintén erős az érdeklődés, és az ültetvényes felhívásra is bent van már 8 milliárd forintnyi pályázat.

Nem szabad azt se elfelejteni, hogy a nagy állattartó telep korszerűsítésére vonatkozó pályázat még csak október közepén fog megnyílni, de már most nagy rá az érdeklődés

- tette hozzá Feldman Zsolt.

Az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint a fejlesztési támogatások 2000-2500 milliárd forint értékű beruházást generálhatnak a 2027-ig tartó időszakban. Hollósi Dávid, az üzletág ügyvezető igazgatója szerint ez az árbevétel és a profit várható növekedését pályázatonként számba véve mostani árakon évi 150-160 milliárd forint többletjövedelmet eredményezhet, ami mintegy 10-15%-os növekedést jelentene az ágazat jövedelmében. A beruházások emellett csökkenthetik az ágazat olyan külső függőségeit, mint az árfolyamingadozás vagy az időjárási tényezők tette hozzá a szakember.

Az egyik legnagyobb szükség az élelmiszeripar fejlesztésére van a bank szakértői szerint. A magyar élelmiszeripar jelenleg egy hektárra vetítve 474, egy lakosra vetítve 247 euró hozzáadott értéket termel, ami elmarad a versenytársaktól. Hollósi Dávid szerint ez főként annak tudható be, hogy Magyarországon még nincs elég exportképes középvállalat. A szakember ezért a fő célkitűzések közé sorolta, hogy a beruházások révén az elkövetkező években megerősödjön ez a réteg, és magasabb átlagár, valamint hozzáadott érték mellett megszilárduljon az export. Utóbbival kapcsolatban kiemelte az Európai Unión kívüli országokat, ahová jelenleg a kivitel 19%-a irányul, középtávon azonban 25-30% lenne a cél.

Bízunk abban, hogy a pályázók maradéktalanul felszívják a vidékfejlesztési forrásokat. Ebben kulcsfontosságú lesz a kamat- és garanciatámogatási keret, ami könnyebben kitermelhetővé teheti a beruházási hitelek kamatköltségeit

- tette hozzá Hollósi Dávid.

Nőtt a pályázati kedv az év eleje óta, a piaci igényeknek jobban megfelelő projektek várhatók

Az MBH Bank friss felmérésének előzetes eredményei szerint nőtt a fejlesztési kedv az év eleje óta, jelenleg a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű ügyfelek 68%-a tervez beruházást 2024-2025-ben, ennek 48%-a biztosra jelezte pályázati szándékát, és 38% mondta azt, hogy nagy valószínűséggel pályázni fog, akár több jogcímre is. A beruházási támogatások mellé szükséges önerőhöz a válaszadók több mint 80%-a venne igénybe részben vagy teljes egészében banki finanszírozást, és csaknem 90% élne a kamat- és kezességvállalási díjtámogatás várható lehetőségével.

A legnépszerűbb jogcímnek előzetesen az állattartó telepek fejlesztése, a mezőgazdasági üzemek fejlesztése - terménytároló, szárító, vetőmagüzem - bizonyult, és várhatóan a jövőben is népszerű lesz a géppályázat

- mondta Garamvölgyi Balázs.

A szakember szerint azáltal, hogy az elmúlt években nőttek a beruházási költségek, és a mostani időszakban magasabb a maximálisan pályázatható összeg is, nagyobb átlagos beruházási méretre lehet számítani. Hollósi Dávid és Garamvölgyi Balázs a pályázatok jelentőségével kapcsolatban elmondták, hogy mindez hatékonyabb fejlesztéseket eredményezhet, komplexebb, a piaci igényeknek jobban megfelelő projektek valósulhatnak meg.

Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy az elmúlt években is rendkívül sok támogatás érkezett az ágazatba, és számos projekt valósult meg, ugyanakkor sok olyan esetről is tudni, ahol a pozitívan elbírált, sikeres pályázat végül nem valósult meg. A szakember beszélt arról is, hogy a vállalkozások 80%-a a beruházások banki finanszírozásból valósította meg a projekteket. Az előző ciklusban nagyon elterjedt volt a beruházás-előfinanszírozása, ebben a költségvetési időszakban viszont még nem látják előre, hogyan fog ez tudni működni. A biztosítéknyújtás szabályai egyszerűsödni fognak, az AVHGA-nak pedig nagyon oda kell rá figyelnie, hogy minél olcsóbb legyen az ügyfeleknek a finanszírozás. A szakember beszélt arról is, hogy az idei évtől az 50% fölötti részt meg lehet támogatni kamattámogatással és garanciadíj-támogatással.

Ha az ügyfél minden lehetőséget kihasznál, elérheti, hogy a beruházást követő években ne legyen kamatfizetési kötelezettsége

- emelte ki Herczegh András.

A szakember szerint ez rengeteget segíthet az ágazat szereplői számára. Ezzel kapcsolatban Feldman Zsolt megerősítette, hogy a beruházási pályázatoknál idei évtől bekerül egy új elem: kamatköltségekre is vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
pályázat, avhga, agrárfinanszírozás, agrártámogatások, herczeg-andrás, kamattámogatás, társfinanszírozás, agrárminisztérium, agrár vállalkozási hitelgarancia alapítvány, feldman zsolt, hollósi dávid,