Itt az igazság: érdekes dolog derült ki több százezer magyar gazdáról

MTI2025. január 10. 15:01

A kormány megerősítette a magyar gazdálkodók védelmét, a termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően ugyanis mostantól gyorsabban megkaphatják a pénzüket a felvásárlóktól - mondta az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Feldman Zsolt szerint a változásra azért volt szükség, mert a tapasztalatok alapján a több százezer gazdálkodó viszonya a felvásárlókkal nem mindig kiegyensúlyozott.

Az elmúlt három év különösen nehéz volt a termelők számára, a kormány ezért most abban segített nekik, hogy a megtermelt áru ellenértékét időben kaphassák meg, ne kelljen hónapokig várniuk az őket megillető összegekre, és azokat ne mások kamatoztassák, hanem az, aki a terményeket előállította - fogalmazott. Az államtitkár úgy véli, hogy a termelővédelmi törvénycsomag jelentős változást hoz ahhoz az időszakhoz képest, amikor a gazdáknak bíróságra kellett járniuk az igazuk érvényesítéséért. A nekik járó pénzt eddig is meg kellett kapniuk 30 napon belül, hiszen az erről szóló szabály 2012 óta érvényes, de ehhez mostantól az állami-hatósági szankcionálás lehetősége is hozzátartozik. Feldman Zsolt közölte, hogy a határidőn túl fizető felvásárlók ágazatfelügyeleti bírságot kaphatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih), a meg nem fizetett összeg nagyságától függetlenül legalább 1 millió forintot.

A 30 napos fizetési határidőtől az ágazati igények és szokások alapján el lehet térni. A törvénycsomag arról is rendelkezik, hogy a gazdálkodók csak a tevékenységük során jelentkező kockázatokért felelősek, az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a szállítás során vagy más okból keletkező veszteségeket szintén a termelőkre lehet hárítani - hangsúlyozta. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette, hogy a hatósági védelem hatékony megoldás lehet a termelői szempontból káros esetekre. A gazdálkodók új lehetőséget kapnak az igazuk érvényesítésére, bejelentésük alapján a Nébih szigorúan léphet föl a jogsértésekkel szemben - tette hozzá Feldman Zsolt, aki a felvásárlóktól tisztességes üzleti magatartást vár. Véleménye szerint ez nekik is érdekük, mert ez a feltétele annak, hogy az ellátás megbízható és jó minőségű maradjon. A tartós, jó együttműködés mindenkinek előnyös, aki pedig nem felel meg a szabályoknak, annak nincs helye a piacon - hangsúlyozta.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vidékfejlesztés, államtitkár, termelő, kormány, nébih, gazdálkodók, feldman-zsolt, termelői-árak, feldman, termelők, törvénycsomag,