Miért változtatnak meg 17-szer egy pályázati kiírást?

agrarszektor.hu
Az uniós pályázatok elbírálásnak felgyorsítását szorgalmazták a szakértők az Agrárszektor 2016 konferencia első panelbeszélgetésében csütörtök délelőtt Siófokon. A 2016: a pályázatok éve a vidékfejlesztésben - Indul a kifizetési dömping? c. beszélgetésben elhangzott: a cél az, hogy a pályázati pénzek minél hamarabb épüljenek be a reálgazdaságba.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A magyar mezőgazdaság jó reménységgel tekint az elkövetkező időszakra. A cél az, hogy hosszú távon működtetni tudjuk azt a mezőgazdaságot, amely fenntartható módon megújulni képes

 - mondta el nyitóelőadásában Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese, aki beszélt arról is, hogy sikeres mezőgazdaság nélkül nincs érdemi GDP-növekedés Magyarországon.

Hozzátette: az elmúlt 5 évben 47,6 %-kal nőtt a mezőgazdaság kibocsátásának alakulása (folyó alapáron). Kiemelte, hogy már nem csak a növénytermesztés húzza az ágazatot, az egészséges szerkezet helyreállítása folyamatos, ez a munkaerőpiaci adatokból is látszik. A búza és az árpa hozama az 1990-es évek eleje óta nem volt ilyen magas, ráadásul Európa legnagyobb napraforgó-termelőjévé váltunk. A júliusi esők azonban jelentősen rontották a búza minőségét - ugyanakkor

a kukorica termésmennyisége az elmúlt évek legjobbjának ígérkezik,

ez pedig az állattenyésztés számára jó hír, hiszen a takarmányárak alacsonyan maradnak.

A miniszterhelyettes a kihívások között említette, hogy a fehérje-előállítást növelni szükséges, a következő időszakban: ahhoz, hogy GMO-mentes maradjon a magyar mezőgazdaság, fontos támogatni a szójatermesztést. Ez azt jelenti, hogy a szójánál a jelenlegi 73 ezer hektárt 120 ezer hektárra kell növelni a következő években.

Uniós támogatások: a régióhoz képest nem vagyunk lemaradva, de…

A konferencia első kerekasztal-beszélgetése a vidékfejlesztési pályázatok aktuális helyzetét járta körbe. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2016-os évet úgy tervezték meg, hogy azok a pályázatok jöjjenek ki hamarabb, amelyek nagyobb keretösszegűek, így a kisebb volumenű pályázatok elbírálását az év végére, vagy jövő év elejére tervezték. 2017 tavaszáig az összes kiírás meg fog jelenni, december végéig például meghirdetik a fiatal gazdák induló pályázatát, a tanyavillamosítás pályázatot, a helyi piacok fejlesztését, de úton van a vízvédelmi, jégeső-megelőzési pályázat is.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy 2014-2020 közötti pályázatokról beszélünk, így szerinte jelentős a lemaradás, eltelt 3 év úgy, hogy érdemi lépések nem történtek. Ez azt is jelenti, hogy fel kell gyorsulnia a pályázati rendszer minden szereplőjének, mert bár végre felálltak az új csapatok, de még így is 6-7 hónapos a kiesés. Ezzel együtt elismerően szólt a Miniszterelnökség munkájáról, szerinte jó pályázatok és kiírások lettek, valós piaci igényekre alapozva.

Ugyanakkor meglátása szerint az előleg intézményi rendszerének bevezetése sokkal nehezebb lesz az agráriumban, ahol a szerződés, a bírálat és a kifizetés sebessége meglehetősen lassú.

Vida József, B3 TAKARÉK Szövetkezet elnök-ügyvezetője finanszírozási oldalról világított rá a folyamat sarkalatos pontjaira. Mint elmondta, az idő fontos tényező, a fennmaradó 316 milliárd forintnak minél előbb kiírásra kell kerülnie. Úgy véli, nem szerencsés, ha csak 2020-ra fejeződnek be egyes kifizetések: általában ezeknek a pályázatoknak van önerő része, az üzleti tervek miatt fontos a gyorsaság.

Ugyanakkor banki oldalon dolgoznak azon, hogy az előleghez kapcsolódó kifizetések támogatásában szakmai javaslatokat tegyenek le.

A szakember megjegyezte: az sem szerencsés, ha dömping szerűen jelennek meg a pályázatok, ilyenkor sok szereplő egyszerre tűnik fel sok piacon, a vállalkozók minden szinten ki akarják használni a rendszert - ez pedig nem csak magát a rendszert béníthatja le, hanem akár a finanszírozók lehetőségeit is.

Jakab István, MAGOSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy maguk az uniós jogszabályok is egy éves csúszással jelentek meg, ebből következik, hogy a magyar jogalkotás is erre tudott alapozni. Ugyanakkor szerinte annak is nagy a jelentősége, hogy megalapozott, átgondolt pályázati kiírások legyenek, komoly versenyhelyzetre kell felkészülni. Profi pályázatokhoz idő kell, így arra kell koncentrálni, hogy a fejlesztések mihamarabb megtörténjenek.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az uniós pályázatok akkor hozzák a legnagyobb hasznot, ha minél hamarabb beépülnek a reálgazdaságba, és végre lehet hajtani a versenyképességet növelő beruházásokat. Ebben azonban komoly lemaradásunk van, így ez az egyik legfontosabb feladat, ami előttünk áll.

A NAK egy tanácsadó hálózatot hozott létre, ahol képzik és oktatják a pályzatírókat.

A kamara elnöke elmondta, eddig 200-an jelentkeztek a hálóztaba, és bízik benne, hogy a rendszer hozzájárulhat a folyamatok felgyorsuláshoz.

Máhr András, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkár-helyettese úgy vélte, nehezen engedhető meg, hogy 9-10 hónapig ne legyen elbírálva egy pályázat: lejárt az ajánlati kötöttség, így a pályázó azt sem tudja, mi történik vele, ha esetleg nyerhet. Az idei a második év, amikor a beruházási színvonal 30-40%-kal marad el a korábbitól, az ágazat modernizálása szempontjából ez a lassúság számottevő. Kérdés, mikor lesznek ebből elbírálások, beruházások, kifizetések.

A beszélgetés résztvevői közül többen is szóvátették, hogy a pályázati kiírások túl lassúak, sokszor módosulnak:

van olyan kiírás, amit 17 alaklommal változtattak meg.

A Miniszterelnökség államtitkára ezekre a kritikákra reagálva elmondta, hogy a régiós országokhoz képest nem vagyunk lemaradva. A projektértékelésnek van egy előkészületi fázisa, ilyenkor vizsgálják, hogy a pályázó megfelel-e a feltételeknek. A cél pedig az, hogy a lehető leginkább gazdálkodóbarát, rugalmas kiírás, folyamat jöjjön létre. Ez azt jelenti, hogy nem dobják vissza azonnal a nem megfelelő pályázatokat, ha például dokumentumpótlásra van szükség. Ugyanakkor egy új ütemtervet dolgoztak ki a bírálatok felgyorsítására.

Kis Miklós Zsolt elismerte, hogy az idei előirányzott 200 milliárdos kifizetési terv meglehetősen ambíciózus szám volt, de szerinte ez a szám bőven 100 milliárd forint fölött lesz év végére.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?