Költségkímélő technológiát modellezett le  a UPL kalászosban

Költségkímélő technológiát modellezett le a UPL kalászosban (x)

PR
A UPL Hungary Kft. az Isterra Közép-Európa Kft.-vel közösen Bölcskén tartotta hagyományos kalászos bemutatóját, ahol az a költségkímélő technológia is bemutatásra került, amely a költségcsökkentéssel egyidejűleg alkalmas a hatóanyag-kivonások és az éghajlati kihívások okozta nehézségek kiküszöbölésére. A biológiai alapú termékek már egy jó ideje zászlóshajói a UPL portfóliónak, Borsos László kereskedelmi vezető ezen termékek hasznosságát és nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta az integrált növényvédelemben, a minőségi kalászosgabona-előállításban.

A biológiai készítmények jól alkalmazhatóak a kémiai védekezéssel együtt – hangsúlyozta Vados Csaba, a UPL csávázószer termékfelelőse.

A költségkímélő technológia bemutatásával modellezni kívánták azt a termelői igényen alapuló technológiát, amely minél kevesebb menetszám alkalmazása mellett a termelői takarékosság és a növények igényéhez egyaránt illeszkedő, kedvező ár/érték arányú termékekkel van felvértezve. A takarékosság UPL szemmel azt jelenti – hangsúlyozta Vados Csaba –, hogy a költséghatékony, de jól működő kémiai készítményekkel megspórolt forintokat a kalászosaink vitalitását és stressztűrő képességét fokozó biostimulátorokra fordíthatjuk, ami által egy komplex, a növények és a termelők számára is optimális technológia állhat a rendelkezésünkre.

Vados Csaba – UPL kísérleti terület bemutatásaVados Csaba – UPL kísérleti terület bemutatása

A UPL technológia

A UPL kalászos növényvédelmi technológiájának első lépcsőfoka a SIGNAL PLUS csomag részeként a CHAMBEL 6 FS csávázószer, amely a csírát fertőző gombák elleni védelemben, a rovarölő hatású SIGNAL 300 ES csávázó pedig a talajlakó kártevők, kiváltképp a drótféreg ellen nyújt hatékony megoldást.

A Xanadu WG rugalmasan használható tavaszi gyomirtó készítmény a klasszikus kétszikű gabonagyomok (pl. veronikafélék, viola, pásztortáska) gyomok ellen, illetve a Minstrel a nehezebben irtható, túlfejlett kétszikűek, pl. pipacsok, pipitérek, mezei gyöngyköles ellen hatékony. A kén alkalmazását azért javasolja a UPL, mert nemcsak a tápanyag-utánpótlásban, hanem a gombák elleni védelemben is nagy szerepet tölt be. A Colpenn készítmény kiváló kombinációs partnere a Conrod, amely tebukonazol tartalmú fungicid. Ugyancsak a tavaszi első kezelésnek része a Tonivit biostimulátor, amely fejlettebb gyökérrendszer kialakulását eredményezi, hatására javulnak a növények anyagcsere-folyamatai. Erősödik a szervetlen tápanyagok felvétele a talajból és gyorsul az asszimiláció, melynek következtében a kezelt kultúrák kondíciója és a környezeti hatások által kiváltott stressztoleranciája lényegesen jobb lesz.

A kalászhányást követő időszakban alkalmazott tavaszi gombaölő kezelés a Chamane csomagra épül a UPL technológiájában. Ez a csomag az azoxystrobin hatóanyagú, élettani serkentő hatással bíró Chamane készítményt, illetve a tebukonazol tartalmú Conrod gombaölőt tartalmazza. A növénykondicionálás felelőse a Forthial algakészítmény, amely fokozza a fotoszintézis intenzitását, növeli a tápanyagfelvétel mennyiségét, továbbá javítja a kijuttatott műtrágya hasznosulását. Ezzel a termés minőségét javítja és mennyiségét is növeli. Ezen készítmények mellett ajánlott a jobb permetléfedettséget biztosító Silwet Star adjuváns alkalmazása.

A kártevők, főként a vetésfehérítő árpabogarak elleni védekezésre a gyors választ adó Cyperkill Maxot javasolta Vados Csaba. Ez az évjárat is azt bizonyítja, hogy esetenként nem állhatunk meg a kezelésekkel, fel kell készülnünk a kalászfuzáriózis elleni speciális védelemre, amelyre a metkonazol hatóanyagú, Conatra készítményt ajánlja a UPL.

A sikeres termesztéshez modern, a termesztési körülményekhez és az időjáráshoz kiválóan alkalmazkodó kalászos fajtákra van szükség. Az ISTERRA a kiváló betegség-ellenállóságú, stabil alkalmazkodó- és termőképességű malmi- és takarmánybúza szortimentjét: a Basilio, Providence, Frenetic, Complice, valamint a tavaly óta köztermesztésben lévő Danaida és a legújabb Celebrity és Intensity és Ampleur fajtákat vonultatta fel a bemutatón. A tar kalászú Celebrity a GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletek győztes középérésű fajtája lett 2023-ban.

Schmidtné Ambrus Ágnes – Isterra fajtabemutatóSchmidtné Ambrus Ágnes – Isterra fajtabemutató

Szerző és fotók: Gáspár Andrea

(x)

Címlapkép forrása: Egyéb
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?