A napraforgó idei válaszai a feltett “kérdésekre”

A napraforgó idei válaszai a feltett “kérdésekre” (x)

PR
A napraforgó a Syngenta számára végtelenül fontos növény. Egyfolytában faggatjuk, mindenféle platformokon, hogy mit szeret, mi lenne számára a jó. Szeretnénk eleget tenni a kívánalmainak, hogy hálás lehessen nekünk ezért.

A platformok, a felületek a külöböző kísérleti helyeink, ahol a hibridek egymáshoz képesti teljesítménye mellett az igényeit is szeretnénk minél jobban megismerni. Azonban fontos információkat is kapunk a végtelenül különböző hátterű termelői táblákról is, a kíváncsi kisérletező kedvű termelőktől, akik résztvesznek a 6 tonna programunkban. Köszönet az együtt gondolkodásért! 

A tápanyag már régóta vizsgált kérdéskör és még van mit tanulni, de mellete sok más tényezőt is ellenőrzünk a lehetőségeink adta kereteken belül. A tápanyagon belül a nitrogén az, amely a legkevésbé érthető, miközben a legtöbbet igényli belőle egységnyi terméshez. Úgy tűnik a napraforgó ügyes a beszerzésében, mert szinte nem vesz tudomást erről az egyébként költséges ráfordításról, ha tőlünk kapja. A kicsit többől, különösen, ha van elég víz, inkább nagyobb biomaszszát nevel, mint nagyobb termést. Ezt látjuk, mint idén is sok helyen, amikor jóval 2 m fölé nőnek és még az érésük is lassul. Lassan átlá- tunk rajta, és ezen tudásunk hasznosításával, a napraforgó nitrogén ellátását a Syngenta Cropwise Seed Selector 6 tonna Nutrition ajánlatának segítségével optimalizálhatjuk.

Azt kijelenthetjük, hogy a talaj mélyébe nézést nem lehet kihagyni, nem lehet megúszni ennél a mélyen gyökerező növénynél.

A tápanyag mellett - mivel fényigényes - a térbeli elhelyezkedés is fontos a napraforgó számára. Ezen is dolgozunk már néhány éve és jönnek az eredmények. Ezekből megosztjuk az egyik legérdekesebbet, amely még a gépgyártóknak is hasznos információ lehet.

A 75-76,2 cm-es sortávolság, úgy tűnik rajtamaradt a tavaszi kapás kúltúráinkon. A 70-es évekbeli géprendszerek, a vágóasztalok is ehhez lettek igazítva, és minden jel szerint jól is működött. 

Azonban a klímaváltozás jegyében, amikor egyre több hőségnappal kell szembenéznünk, amikor minden csepp víz számíthat, érdemes átgondolni mit nyerhetünk mi, és mit a növény, ha szűkítünk a sortávolságon. Érdekes módon ukrán napraforgó szakanyagban olvastam először, hogy szűkebb sortávolság esetén a gyorsabb talaj árnyékolásnak köszönhetően akár 30-40 mm vizet is megvédhetünk az elpárolgástól. A talajfelszín párologtatása, az evaporáció erősen függ a talaj hőfokától azaz, ha előbb árnyékoljuk kisebb lesz a vízvesztés mértéke. Emellett a hűvösebb, nedvesebb talajban tovább él, később megy nyári “szabadságra” a talaj összes élőlénye.

2021-ben és 2023-ban sem tudtunk jelentős terméskülönbséget javára írni a 45 illetve 50 cm-es sortávolságnak a kísérleteinkben, ami logikus is a csapadék oldaláról nézve. De idén 2024-ben két országrészből is érdekes számokat, kétféle igazolást kaptunk. Egy szárazabb és egy inkább vízbő területről van szó, ahol mindkettőt elérte a forró- ság, de a napraforgó másként viselte a következményeit. 

Az éves csapadék mennyisége, de eloszlása is eltért a két régióban. Az 50 cm-es sortávra, nagyobb tőszámmal vetett állomány jobban bánt a vízzel, de mégsem konkuráltak az napraforgók egymással (ábra).

Ábra: Kondoros, sor- és tőszám kísérlet eredményei (2024, q/ha) C- SY Corsica AR, F-SY Fergus CLP, vetett tőszám 45-90 ezer/ha-ig, 75 cm sortáv nem jelölt, az 50 cm-est a betű után szám jelöli.Ábra: Kondoros, sor- és tőszám kísérlet eredményei (2024, q/ha) C- SY Corsica AR, F-SY Fergus CLP, vetett tőszám 45-90 ezer/ha-ig, 75 cm sortáv nem jelölt, az 50 cm-est a betű után szám jelöli.

Szerző: Szeleczki Attila, fejlesztőmérnök

Az A.I.R. a Syngenta bejegyzett védjegye. A Syngenta A.I.R. és Express®-toleráns hibridek esetében az Evorelle Express* felülkezelést nem javasoljuk, az esetleges felhasználás során fellépő fitotoxikus tünetekért a felelőséget nem vállaljuk!

Evorelle Express az FMC bejegyzett márkaneve. Express® az FMC bejegyzett védjegye. Clearfield® a BASF bejegyzett védjegye. Clearfield® Plus a BASF bejegyzett védjegye.

Syngenta, Facebook, YouTube, Instagram

Képek forrása: Syngenta Magyarország kft.

(x)

Címlapkép forrása: Egyéb
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
AgroFood 2025
Élelmiszeripari körkép a hazai agráriumban.
Agrárium 2025
Legyen Ön is EARLY BIRD!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 20. 05:59