Mindenekelőtt megerősítést nyert, hogy a kukorica egyre inkább kitetté válik az időjárási anomáliáknak. Nem kell bizonygatni, hogy az idei, azaz a 2024-es termesztési szezon is rendhagyó volt. A baj az, hogy az elmúlt 10–12 évben már szinte minden év rendhagyó, s ráadásul minden év másként rendhagyó, mint a korábbiak. A „történelmi aszály” néven elhíresült 2022-es évjárathoz viszonyítva a szélsőségek idén talán még keményebbekké váltak, mert még 2022-ben sem mérhettünk ilyen tartósan magas hőmérsékleteket ilyen hosszan tartó aszállyal párosulva. Az országos termésátlag mégis nagyobb, 5,8 t/ha lett, ami jelentősen meghaladja a 2022. évit, ami azzal magyarázható, hogy a tél végi-kora tavaszi szárazságot leszámítva június végéig hullott elég csapadék – júniusban több helyen rekordmennyiségű is! –, ami kedvező feltételeket teremtett a vetések előkészítéséhez, a vetéshez, a preemergens gyomirtó szerek érvényesüléséhez. Az ideális vetéskori és vetés utáni feltételek elősegítették az egységes és gyors kelést, a gyors és egyöntetű fejlődést. Június végén minden kukoricát termelő gazda és mi, a kísérletezők is rég nem látott gyönyörű állományokkal találkozhattunk, ami előre vetítette egy különösen jó termés ígéretét.
A bajok később jelentkeztek, ugyanis a július rendkívüli szárazságot, nagy területen pusztító aszályt hozott, aminek következtében sokfelé jelentősen romlottak a terméskilátások. A hónap középhőmérséklete az előzőnél nagyobb mértékben haladta meg a sokévi átlagot. Az eltérés a legtöbb helyen 3 °C körül alakult, alacsonyabb, 2 °C körüli értékek főleg az északi határ közelében fordultak elő, míg a déli megyékben többfelé 4 °C körül alakult az anomália. A hónap – és egyben az év eddigi – leghosszabb, legerősebb hőhullámában sorra dőltek a napi hőmérsékleti rekordok. A hőség mértékét jól jellemezte, hogy 7 napon mértek magasabb értékeket, mint az adott napokon korábban bármikor, és 4 napon emelkedett 40 °C-ig, vagy afölé a hőmérséklet valahol az országban. A sokfelé meglehetősen csapadékos június után a második nyári hónap rendkívüli szárazságot, nagy területen tomboló aszályt hozott. A Dunántúl északi és keleti részén, illetve a Duna–Tisza közén nagy területen 5 mm alatt maradt a havi csapadékösszeg, sőt, a legszárazabb vidékeken – Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér vármegyék egyes részein – még az 1 mm-t sem érte el.
Az augusztus is melegebb volt az átlagosnál, méghozzá sokfelé az igencsak forró júliusnál is jelentősebb mértékben. A havi középhőmérséklet a legtöbb helyen 3–4 °C-kal haladta meg a sokévi átlagot, alacsonyabb, 2 °C körüli értékek csupán az északi határ közelében fordultak elő, míg a déli határ mentén néhol +5 °C körül alakult az anomália. Az augusztus tehát jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az egész nyár középhőmérséklete még a kevésbé forró északi tájakon is meghaladta a 20 °C-ot, délen néhol a 26 °C-ot is megközelítette, a legtöbb helyen 3 °C körüli mértékben magasabb lett a sokévi átlagnál, ami az ország jelentős részén a múlt század eleje óta a legforróbb nyarat jelentette. A hőmérséklet napközben jellemzően 7–8 °C-kal meghaladta a sokévi átlagot, de az éjszakák is jó 5 °C-kal enyhébbek voltak. A hónap közepén, a legforróbb napokon 3 alkalommal mértek magasabb értékeket, mint az adott napokon korábban bármikor. Az augusztusban regisztrált legmagasabb hőmérséklet, a 13-án (Kelebián) mért 40,7 °C új napi maximum-hőmérsékleti rekordot hozott. A nagy területen pusztító aszályt hozó július után az ország nagy részén az augusztus sem hozta meg a kiadós csapadékot. Az Alföld túlnyomó részén és a Dunántúl déli felén nagy területen 20 mm alatt maradt a havi csapadékösszeg, sőt a legszárazabb vidékeken – az Alföld déli részein, a Duna–Tisza köze és a Nyírség egyes vidékein – még az 5, sőt néhol az 1 mm-t sem érte el. A havi átlagos mennyiség közel felét, 30 mm-t meghaladó mennyiség nagyobb területen a Dunántúl nyugati és északi tájain, a Duna–Tisza köze északi részén és az Északi-középhegység környezetében esett. Mivel – a nyári hónapokra jellemző módon – a csapadék döntő részét záporok, zivatarok adták, ezért rendkívül szeszélyesen alakult a térbeli eloszlás, bizonyos esetekben néhány kilométeres távolságon belül is óriási különbségek jelentkeztek a csapadék mennyiségében. A szélsőségesen meleg idő, a kevés csapadék és a rendkívül erős párolgás miatt szinte az egész országban növekedett a felső 1 m-es talajréteg vízhiánya: az Alföld nagy részén 140 mm-nél is több volt, sőt a legszárazabb vidékeken, Csongrád-Csanád vármegye nagy részén még 200 mm-nél (közel három havi átlagos csapadékmennyiségnél) is több, de a kevésbé száraz nyugati és északi területeken is 110 mm-t meghaladó volt a vízhiány.
A kísérleteket járva, a kritikusnak számító csőfejlődési-szemkitelési időszakban, meglepő módon a megtermékenyülésekben nem találtunk különösebb problémát. Bár a csövek méretében tapasztalhattunk némi csökkenést, a megtermékenyülést hiánytalannak, vagy elfogadható mértékűnek láttuk. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a virágzás idején, július első felében még volt elegendő víz a növények számára. A nagyra nőtt, robusztus növényzet közötti mikro klíma biztosította a szükséges páratartalmat, ami megakadályozta a virágpor, illetve a bibe kiszáradását, így megtörténhetett a megfelelő mértékű megtermékenyülés.
A problémák a szemek kifejlődésében, kitelésében jelentkeztek, ugyanis a hosszan tartó vízhiányos időszakokban úgy a tápanyag-, mint a vízfelvétel akadályozott volt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az augusztusi forróság és a ország közel kétharmadát sújtó súlyos aszály nagy csapást jelentett a fejlődésben lévő kultúrákra. Az alsó levelek leszáradtak, a felsők közül több égési jeleket mutatott, július közepétől-végétől jellemzően furulyázó állományokat láttunk. A kukorica- és napraforgó-állományoknál sokfelé már a hónap elejétől a kényszer érés jelei mutatkoztak, ami a második dekádban felgyorsult, egyre nagyobb területen lett jellemző a növényszáradás, egyre komolyabb mértékben romlottak a terméskilátások, több helyen kezdődött kármentési célú betakarítás. Ezen a helyzeten már nem javított jelentősen a hónap közepe után az aszályt felváltó enyhülés és a megérkező kevés csapadék.
Meglepően korán és az átlagosnál nagyobb mértékű moly- és bagolylepke fertőzést tapasztaltunk idén a kísérletekben is, ami aztán csak súlyosbította az érési időszak végén fellépő, az átlagosnál ugyancsak nagyobb mértékű fuzárium- és aspergillus fertőzést. A nagyobb veszélyt az Aspergillus flavus jelenti, mely az állatokra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő mikotoxint, az aflatoxint termeli. Az idei évbeni agresszív fellépése azzal magyarázható, hogy a fertőzéshez a virágzás idején párás, mérsékeltebben meleg időjárásra, viszont a későbbi toxinfelhalmozódáshoz már száraz, forró időjárásra van szükség, amiből az idén volt bőven. Legalább 13 különböző aflatoxint találhatunk a természetben, melyek közül a B1 aflatoxin számít a legmérgezőbbnek. A korábban raktári kórokozóként számon tartott gomba az extrém magas hőmérséklet vagy a hosszan tartó aszály hatására már a szántóföldön is károsít. A kukorica Aspergillus flavus általi betakarítás előtti nagymértékű fertőződéséhez az időjárási körülmények mellett sajnos a megnövekedett rovarfertőzöttség is hozzájárult. A jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni minden olyan technológiai műveletre, pl. rovarok elleni védekezés, vetésforgó, amely csökkenti a növényeket érő stresszhatásokat, és egyúttal ellenállóbbá teszi azokat a penészgombákkal szemben is, csökkentve a mikotoxin-képződés esélyét.
Az IKR Agrár Kft. Vetőmagkereskedelmi Igazgatósága szervezésé- ben 2024-ben 10 nagyparcellás kukoricakísérletet állítottunk be 10 nemesítő, illetve forgalmazó 40 hibridjével. A cél továbbra is az elérhető fajtakínálat megismerése, a jelenlegi termelési potenciál felmérése, az egyes hibridek tulajdonságainak minél alaposabb megismerése. Tudjuk, hogy napjainkban a termesztési kockázatok minimalizálása a legfontosabb, amire koncentrálni kell, ebben pedig a fajta, azaz a hibrid szerepe meghatározó. A jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítanunk a legjobb stressztűrő és alkalmazkodó- képességű hibridek felkutatására, amihez minden agronómiai és fiziológiai tulajdonságot ismernünk kell, kezdve a hidegtűréssel, a korai vethetőséggel, a sűríthetőséggel, a fejlődési eréllyel, a szinkronvirágzással, a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni minél jobb ellenállósággal, a szárszilárdsággal, a levél- és csőállással, a csuhélevelek nyitottságával, a vízleadás ütemével, a cső- és szemtermés egészségi állapotával, csakhogy a legfontosabbakra utaljak.
Az értékelhető 8 kísérlet eredményeit értékelve elmondható, hogy a szélsőségesen száraz nyári időjárás ellenére is többségében jó, 2 esetben nagyon jó terméseket kaptunk. A legnagyobb, 11,148 t/ha és a legkisebb, 5,383 t/ha termés között azonban jelentős a különbség. A Dunántúlon Somogysárdon, az Alföldön pedig Végegyházán lett a vártnál kisebb a termés, míg 1 helyszínen (Debrecenben) 11 t/ha feletti, két helyszínen (Ászáron és Bácsán) pedig 10 t/ha feletti átlagtermést értünk el. A 8 kísérlet összesített termésátlaga 8,484 tonna/ha, mely több, mint 2,6 tonnával haladja meg az országos termésátlagot, ami a kísérleteket övező nagyobb gondossággal, technológiai precizitással és nem utolsósorban a fajtasorban elvetett kiváló értékű hibridekkel magyarázható. A kísérletsorozat abszolút termésrekordere a FAO 490 besorolású P0450, mely Debrecenben 13,95 t/ha-os termést ért el. Az összesített szemnedvességátlag nagyon alacsony, 14,7% – közülük Bácsán kaptuk a legmagasabb értéket, 18,2%-ot – ez részben a későbbi vetés hatása is! –, Szeremlén pedig a legalacsonyabbat, 11,1%-ot. Az idei évben a legalacsonyabb szemnedvességet Szeremlén mértük az LG 31.305 (FA0 320), míg a legmagasabbat, 17,5%-ot Ászáron a DKC5810 (FAO 560) hibridnél.
A kialakult termésrangsorban – az 1. sz. grafikon szerint a legnagyobb (9,027 t/ha, INDEM1012) és a legkisebb (7,718 t/ha, Synopsis) termés között csak 1,309 t/ha a különbség, azaz átlagosan csak 32 kg a hibridek között. Ez mindenképpen arra utal, hogy a potenciális termőképesség sok esetben nem tudott realizálódni a hőség és az aszály miatt. A rangsor élén a Saaten Union, a Dekalb, a Syngenta, a KWS, a Corteva, az RAGT és a Limagrain eltérő tenyészidejű hibridjei találhatók, köztük koraiak, közép-, illetve késői érésűek. Ez is mutatja a teljesítmények összemosódását. A szemnedvesség szinte egyenes trendvonala jelzi, hogy az idén a kényszerérések eltorzították a normális beérésűhöz viszonyított nedvességtartalmakat.
A 2. sz. grafikonon az éréscsoportokon belüli rangsorokat láthatjuk. A grafikon mutatja, hogy az éréscsoportok átlagértékei között csak kicsi a különbség: 108 kg-os előnnyel a középérésűek lettek a legjobbak a későiekhez, és 209 kg-mal a koraiakhoz viszonyítva. Az igen koraiak kivételével a terméstartományok is közel azonosak. A szemnedvességek is nagyon hasonlóak, a legkisebb (Alenaro, 14,1%) és a legmagasabb érték (DKC5810, 15,9%) között csak 1,8% a különbség. A kísérletekben kapott eredményekre hivatkozva megállapíthatjuk, hogy az elmúlt 4 év mindegyikében a középérésűek hozták összességében a legjobb eredményeket. Míg a korábbi években a koraiak (FAO 350–380), addig a klímaváltozással összefüggésben napjainkra a középérésűek (FAO 400–430) hozzák legstabilabban a legjobb terméseket. A grafikonból azonban az is kitűnik, hogy az egyes éréscsoportok vezető hibridjei között csupán 110–150 kg nagyságrendű különbség adódik a késői-középérésű, illetve a középérésű-korai hibridek viszonylatában, ami a genotípus meghatározó szerepére utal, és független a tenyészidőtől.
Idén, mint bevezetőnkben említettük, országszerte adódott toxinprobléma, főleg a délkeleti megyékben, de az ország más tájegységein is. Kézenfekvő volt, hogy megvizsgáljuk a kísérleteinkben elvetett hibridekben mérhető különbségeket, ezért a kísérletek egy részében – főleg a leginkább fertőzött régiókban – terménymintákat szedtünk, és toxinvizsgálatra küldtünk. A 4 kísérletsor (Bácsa, Somogysárd, Debrecen és Végegyháza) adataiból azt a következtetést vonhattuk le, hogy elsősorban nem a genotípus (a hibrid), hanem a környezeti feltételek, illetve a termesztési technológia függvénye volt a fertőzöttség mértéke. A legnagyobb fertőzöttséget Somogysárdon mérték, itt a 40 hibrid átlaga 23 ppb volt, de ebből csak 13 hibrid értéke volt a veszélyesen magas mértékű. Debrecenben csak 2 hibrid, Bácsán 1 se, Végegyházán pedig csak 6 hibrid mutatott 20 ppb feletti értéket.
A korántsem teljes fenti értékelésből kiderül, hogy a kukoricában is egy jó évet zártunk a szélsőséges időjárás ellenére is. Idén is – mint már az utóbbi években általában – a középérésűek és a „késői koraiak” teljesítettek legjobban, de az éréscsoportok legjobbjai között nincs lényeges különbség, ami rámutat arra, hogy bár a tenyészidő hossza és a termőképesség között kimutatható bizonyos pozitív kapcsolat, de az egyes genotípusok – érésidőtől függetlenül – felülírhatják ezt a kapcsolatot. Az idei évjárat tanulsága az is, hogy a jövőben fokozottabban kell foglalkozni a növényvédelmi technológia tökéletesítésével, hogy a beavatkozások számának, vagy a legmegfelelőbb növényvédő szerek alkalmazásával megelőzhessük a kukoricában fellépő toxinok képződését.
Örömteli az a tény is, hogy az elmúlt hetek piaci jelentései (AKI PÁIR) szerint a kukorica termelői ára Magyarországon egyre magasabb. Míg október első hetében 76,6 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica – ami az egy évvel korábbit 39 százalékkal múlta felül –, addig a decemberre szóló jegyzések már 83 ezer Ft-on állnak. Abban reménykedhetünk, hogy a további hetekben is a növekedés lesz a jellemző.
Szerző: dr. Kiss Erzsébet, kísérleti tanácsadó
IKR Agrár Kft., Facebook, Youtube, Instagram
(x)
