Mi bűzölöghet?

A mezőgazdasági eredetű, "szagos" gázok közül első helyen az ammóniát kell megemlítenünk. Ez a szúrós szagú, nagy mennyiségben könnyezést, tüsszögést kiváltó gáz az ürülék elbontása során a benne található fehérjéből képződik. A hígtrágyából nagy eséllyel szabadul fel ammónia, hiszen ebben a szén-nitrogén aránya az utóbbi javára billen el, így a baktériumok nehezebben bontják. A szalmás almon sokkal gazdagabb a mikrobiális élet, így ennek a szaga is más.

A kénhidrogén jellegzetesen záptojás szagú, erősen mérgező gáz, forrása ennek is elsősorban a hígtrágya. Nagy mennyiségben akár légzőszervi bénulást is okozhat. (Normális esetben sem ember, sem állat nem találkozik ilyen koncentrációval.)

 A sertés hígtrágyájából oxigénszegény körülmények között és 30-32 fokos melegben - azaz éppen ilyen időben, mint amit most látunk - nagy mennyiségben szabadul fel a metán is. Ennek azonban nincs szaga, amiatt szoktunk panaszkodni rá, mert erősen üvegházhatású gáz. A Föld egészét tekintve a kérődző állatok emésztése során szabadul fel a legnagyobb mennyiségben.

Sertés-hígtrágya - nagy bűzforrás (Fotó: shutterstock)

Hogy kerülhetett a levegőbe?

A fentebb említett mezőgazdasági eredetű gázok közül a  szabad természetben leggyakrabban az ammóniával találkozhatunk, akkor, amikor a szerves vagy hígtrágyát kiviszik a földekre. Ennek éppen most van az ideje: az őszi vetésű növényeket már betakarították, a helyükre leghamarabb csak augusztus végén kerülnek újak. Így csupasz tarlóra lehet kijuttani az állatállomány alatt már fél éve halmozódó trágyamennyiséget. (Ezek zárt, betonfalú trágyatárolók, a településen belül nem érződik a szaguk.)

Ennek a termelés oldaláról nincs semmi akadálya. Alapesetben a rendelet csak azt tiltja, hogy október 31-től február 15-ig - amikor jellemzően fagyos, vizes a talaj - nem lehet trágyázni. Van továbbá néhány szabály a terület maximális lejtésére és az élővizektől való távolságra, illetve arra, hogy szerves formában hektáronként maximum 170 kg/ha nitrogénmennyiség juttatható ki a  földekre. Vagyis trágyázni szabad is és lehet is ilyenkor. A kérdés inkább az, hogy hogyan érdemes.

Csökkenthető a bűz?

Egy dolog a trágyázás technikája és másik, hogy az együttélés szabályait mennyire rúgjuk fel vele. A bűzkibocsátással járó tevékenységeket a környezethasználati engedély megadásakor vizsgálja a hatóság. A bűz forrása, azaz a telep körül elegendően nagy szokott lenni a védőzóna ahhoz, hogy a trágya szagát ne érezze a település. Más kérdés, hogy amikor a trágya kikerül innen, azt bizony érezhetjük néhány napig. A szaghatás mértéke függ a kezelt terület nagyságától, a trágya milyenségétől, a hőmérséklettől és a persze a széliránytól.

Ettől függetlenül a  termelőnek óriási szerepe van abban, hogy mennyire fogják a környékbeliek megérezni azt, hogy trágyázott. Mint mondtuk, az almos trágya csak egy kicsit büdös, amivel igazán gond lehet, az a hígtrágya. Ezt kétféleképpen tudják kiadni a  földekre, miután a harmadik - legszagosabb módszert - 2016-ban betiltották. Ez egy  ütközőlapos felszíni terítőszerkezet volt, amely a levegőben szórta szanaszét a trágyát, ami egyrészt akár 70%-os nitrogénveszteséggel is járt ilyen melegben, másrészt erős szaghatása volt. Nem volt jó sem a termelőnek, sem a környezetnek. Reméljük, a mostani budapesti bűz nem egy illegálisan alkalmazott trágyaszóró miatt terjeng...

A másik módszer a csúszócsöves rendszer: ilyenkor a trágyakijuttató csövek sávokban, akár 36 méter szélességben siklanak a tartálykocsi mögött, csak a felszínnel érintkeznek. Kisebb a nitrogénveszteség és a szaghatás is. A harmadik módszer közvetlenül a földbe injektálja vagy kavarja bele az anyagot - ez a legtakarékosabb és leginkább környezetbarát megoldás. Persze jóval drágább is, mint az előbbi.

A budapesti bűz forrása lehet bármilyen más szerves anyag bomlásával keletkező gáz is, de az biztos, hogy a hátterében csakis egy illegális módszer lehet.