Kacifántosan indult az idei ősz, az augusztus közepén jelentkező erős lehűlés óta a klasszikus októberi és kora nyári időjárás váltogatja egymást. Minden jel szerint ez a klímaváltozás következtében kialakuló, stabil légköri állóhullámok következménye, és a folytatásban az október szintén hidegbetörések és felmelegedések hullámvasútjának ígérkezik - olvasható a 24.hu oldalán. Ettől függetlenül a madarak idén is annak rendje és módja szerint teljesítik vonulási "tervüket", őket nem érik váratlanul az időjárási szélsőségek. Az éghajlatváltozás további hatásaként jósolt, illetve már évek óta meg is tapasztalt enyhébb telek azonban már most megváltoztatták egyes fajok vonulási szokásait. Sőt, nem túlzás azt mondani, még 2-3 évtized, és hazánk téli madárvilága gyökeresen átalakul.

A portál Dr. Végvári Zsolt ökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének igazgatójával beszélgetett arról, mennyiben alakítja át a klímaváltozás az itthon költő, illetve a Magyarországon "átutazó" vonuló madárfajok szokásait. Érdemes azzal kezdeni, egyáltalán miért vállalkoznak a madarak évente több száz, sőt sokszor több ezer kilométer megtételére rengeteg energiát elégetve ezer veszély között? Azért, mert az erőforrások optimális kihasználása okán megéri nekik. Ökölszabályként észak felé haladva a telek egyre hosszabbak és zordabbak, ám nyaranta kivirul a természet, bőséges a táplálék. Ezt kihasználják a fiókák felneveléséhez, majd amikor a hó és a fagy elzárja az élelemforrásokat, délnek veszik az irányt olyan tájakra, ahol aktívak a rovarok, és/vagy hozzáférhető a növényi táplálék. Nagyon leegyszerűsítve minden faj az igényei és az évmilliók során kialakult ösztönök alapján választ telelőhelyet.

- magyarázta Végvári Zsolt.

Augusztus elején aztán már gőzerővel folyik a vonulás, az átutazók akár még többen is lehetnek, mint az itthon fészkelők. Egyesek hosszabb ideig maradnak, mások hamarabb továbbállnak, folyamatos a jövés-menés. Az itthon fészkelők közül a gólyák indulnak az elsők között, általában augusztus 20-a környékén már szárnyra kelnek. Érdekes módon tavasszal március 15-e táján érkeznek haza az első példányok, így a "legmagyarabb" madaraknak is nevezik őket, hiszen életük e két fontos eseménye évről évre egybeesik legnagyobb nemzeti ünnepeinkkel.

Miért ilyen korán, amikor még nyoma sincs táplálékhiánynak? A madarak érzékelését nehéz felfogni, olyan, mintha térkép, navigátor és légnyomásmérő is lenne az agyukban. Nyár végén az őszi légköri frontokkal megérkeznek a délre tartó légáramlatok, ők pedig ki is használják ezeket, hogy kisebb erőfeszítéssel jussanak el Afrikába. Kicsit olyan ez, mintha valaki inkább felszállna egy idejekorán induló repülőgépre, mint hogy később induljon, de vonaton és átszállásokkal tegye meg a hosszú utat.

A gólyák tehát már úton vannak, szeptember közepén pedig felerősödött a darvak vonulása, pontosabban érkezése is. Ők az első példánk arra, hogyan alakítják az enyhülő telek a madarak szokásait: az észak-európai darvak telelőterülete ugyanis az elmúlt 20 évben mintegy 1000 kilométert húzódott északra, ma már óriási tömegben töltik a telet a Vajdaságban és Magyarország déli területein. De miért is mennének tovább?

A madarakban genetikailag rögzített a vonulás útvonala és végcélja, mégis az látható, hogy az éghajlatváltozásra adott válaszként sokkal gyorsabb reakciók alakulnak ki, mint ami evolúciós léptékben elvárható lenne. Pontos okát ma még nem lehet tudni ennek, feltehetően úgynevezett epigenetikus folyamatok állhatnak a háttérben, azaz a környezeti hatások befolyásolhatják az öröklött tulajdonságokat. Vagyis ha egy-egy madár az enyhe időjárás miatt nem megy végig a szokásos útvonalon, hanem Afrika helyett például megáll a Mediterráneumban, és túléli, akkor utódai örökölhetik ezt a "szokást". Idővel pedig nyilván egyre több madár választja a kényelmesebb utat, és így teljesen megváltozhatnak a telelőhelyek.

- emelte ki Végvári Zsolt.

A folyamat pedig nem áll le, sőt, még 20-30 év, és Magyarországra a mai Észak-Mediterráneum madárvilága lesz jellemző télen, ami egyben azt is jelenti, hogy egyes fajok képviselői ritkábban vagy akár egyáltalán nem teszik tiszteletüket a Kárpát-medencében. Előbbire példa a városokat tíz- és százezerszám ellepő, északkelet-európai vetési varjak, utóbbira pedig olyan, tundrát lakó énekesmadarak, mint a sarkantyús sármány és a havasi fülespacsirta.

Laikusként azonban felmerül, hogy hiába enyhébbek a téli átlagok, az extrém időjárási helyzetek is sűrűsödnek, bármikor lehet számítani hirtelen és kemény hidegbetörésekre. Ám a madarakat ez a legkevésbé sem veszélyezteti, a légnyomásváltozásokból ők már jóval korábban értesülnek a különböző időjárási helyzetekről, és kikerülik: így akár néhány órán belül a Földközi-tenger térségébe érhetnek. Évmilliókban mérhető evolúciójuk során a madarak megtanultak alkalmazkodni az időjárás viszontagságaihoz, a földi klíma állandó változásához. Az igazán nagy veszélyt nem ez, hanem élőhelyeik elvesztése jelenti.