Kemény ősz vár a magyarokra: az igazi élelmiszerdrágulás csak most jön a boltokban

Az UBM Csoport 1996-ban indult és 2000 óta foglalkozik a takarmányalapanyagok kereskedelmével, a takarmányüzletág pedig 2004-ben indult el. Az elmúlt évtizedekben hogyan alakult Magyarországon a takarmány üzletág? Regionális szinten milyen a magyar ágazat?

Az UBM Csoport 1996-ban szójadaraimporttal kezdte meg a tevékenységét, a Duna-Majna-Rajna-csatornán hoztuk Magyarországra a szójadarát, ami az egyik legfontosabb fehérjeforrás a nagyüzemi állattartók számára. Eleinte csak ezt csináltuk, utána jött a gabonakereskedelem és más takarmányalapanyagok kereskedelme, mint a napraforgódara, de hoztunk takarmányolajokat, kukoricaglutént, illetve belföldön is felvásároltunk gabonát, ezt vittük exportra és a hazai takarmánykeverőknek. Ekkor egy egymásra épülő, komplex, alulról építkező kereskedelem indult meg. 2004-ben úgy döntöttünk, hogy a szimpla nagytömegű takarmányalapanyagokból előállított, specializált termékek kereskedelmét is elkezdjük, így indult el a takarmány üzletágunk; azóta folyamatosan vettünk, illetve építettünk takarmánykeverőket.

*A madárinfluenza és az állatlétszám csökkenése miatt.

20 évvel ezelőtt elindulva folyamatos volt a csökkenés a takarmánygyártásunkban és felhasználásunkban, az elmúlt 6-7 évben ugyanakkor már újra nőni kezdett a takarmánygyártás, illetve a kereskedelem Magyarországon. Ez elsősorban a baromfitakarmányok előállítására igaz, a sertéstakarmány gyártása csökkent. Magyarországon a takarmánygyártók évente 3,8-4 millió tonna takarmányt állítanak elő (madárinfluenza és fogyasztáscsökkenés nélkül), ebből az UBM Csoport rendelkezik a legmagasabb gyártási volumennel. Ezen felül, Magyarország 1,3-1,4 millió tonna pet food (kedvtelésből tartott állatok) takarmányt is előállít évente, ami nemzetközileg is élenjáró.

Regionálisan összehasonlítva az összes szomszédos országnál több takarmányt gyártunk, ám ha egy kicsit távolabb megyünk, azt kell látnunk, hogy Lengyelország sokkal több takarmányt gyárt. Ebben nincs semmi meglepő, nagyobb ország is, és Németországból is sokan áttelepültek oda, állattenyésztők és takarmánygyártók egyaránt.

A legmodernebb takarmánygyártó kapacitással szintén Magyarország rendelkezik a régióban, az elmúlt évtizedekben ugyanis Romániában csak egy komolyabb üzem épült, egy 200 ezer tonnás takarmánygyár, amelyben az UBM társtulajdonos. Itthon a szentesi üzemünk, amiben szintén társtulajdonosok vagyunk, a legmodernebb, a szelestei üzemünk felújítása most fejeződött be, 3 éve pedig megvettük a mátészalkai üzemet, annak a kapacitását is bővítettük. A szentesi üzem évente 200 ezer tonnát gyárt, jövőre a szelestei üzemünk is ennyit fog, a környei üzem 60 ezer tonnát, a mátészalkai keverő 80 ezer tonnát, és vannak bérgyártó helyeink is. Magyarországon mintegy 650 ezer tonnát gyártunk, az erdélyi kerelőszentpáli üzemben 140-150 ezer tonnát, a hernádcsányi keverőüzemet pedig most építettük át, tegnap gördült ki az első takarmányos kocsi, ez 80 ezer tonnát fog gyártani.

Tavasszal arról lehetett olvasni, hogy Szerbiában is elkezdődött egy üzem építése. Ez a projekt elindult?

Nem, ezt a projektet visszamondtuk. Volt egy 2,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásunk, amit majdnem két éve nyertünk el. Akkor az előzetes kalkuláció szerint 14 millió euró lett volna a bekerülési összeg, ráadásul akkor még 330-as euróárfolyam volt. Aztán haladt az idő, folyt a tervezés, megvásároltuk a területet, de közben elindult az építőipari alapanyagár-robbanás, és a végső ár, amit megkaptunk a vállalkozótól idén év közepére 28,5 millió euróra nőtt, 400 Ft/€ árfolyamnál. Erre jöttek a plusz kockázatok, odaér-e időben minden alapanyag, alkatrész a beruházáshoz, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy nem építjük meg az üzemet. De nem mondtunk le a regionális terjeszkedésről, ezért vagyunk és leszünk továbbra is aktívak a szerbiai értékesítésben és ha olyan lesz a piaci helyzet, akkor majd vagy építünk, vagy meglévő takarmánygyárat vásárolunk meg. Most túlságosan veszélyesnek ítéltük a helyzetet; sokkal többet ér az UBM úgy, ahogy most van, mint hogy egy ellenőrizhetetlen veszélynek tegyük ki.

Hogyan látják a hazai állattenyésztés helyzetét? Most jó ideje eléggé sötét időket élnek meg a tenyésztők. Mi kellene ahhoz, hogy versenyképes legyen?

Komplex dolog ez, vannak szereplők, akik rendkívül jól reagáltak a kihívásokra és az európai élvonalban vannak a befektetéseikkel, beruházásaikkal. Akár az állattartó telepeket nézzük, akár az élelmiszeripari feldolgozókat, elmondható, hogy vannak olyan integrációk, amelyek rendkívül komoly termelési eredményekkel rendelkeznek. Viszont vannak olyan vállalkozások is, amelyek nem tudták felvenni a fonalat, leragadtak, nem újítanak, nincs innováció, elmaradtak a beruházások, a legújabb technológiát nem szerezték be. Iszonyúan vegyes a kép, ami a takarmányiparról és az állati termék előállításról is elmondható, de a koncentráció egyértelműen itt is tapintható. A nagy szereplők egyre nagyobbak, egyre versenyképesebbek lesznek, egyre jobban jelen vannak akár az európai piacon is, és vannak, akik arra kényszerülnek, hogy eladják a vállalkozásukat.

Nincs univerzális recept, hogy mit kellene tenni. Ez a vállalkozás vezetőjén múlik, igénybe veszi-e a világban rendelkezésre álló tudást, mert ez a legfontosabb. 2006-ban nekünk semmiféle takarmánygyártási kapacitásunk nem volt, 2022-ben pedig nálunk van a legmodernebb és legnagyobb gyártási kapacitás. Mertünk és tudtunk tanulni, elmentünk Nyugat-Európába, megnéztük, hogy hogyan csinálják, kiválasztottuk azokat a gyártókat, akik a legjobbak. Érdekesség, hogy egy magyarországi kivitelezővel épült fel az összes gyárunk, de ő is Nyugat-Európából hozta ezt a tudást.

Az UBM sikerének az egyik titka, hogy a menedzsmentjében nagyon sok agilis, elkötelezett, tanulni vágyó ember van, és nagyon erős a kutatás-fejlesztésünk is. Nem elég megcsinálni egy kiváló üzemet, fontos a jó receptúra, hogy milyen takarmányt gyártasz, az állat mennyi idő alatt nő fel, milyen fajlagos takarmányértékesítéssel, mekkora az elhullás, milyen a napi testtömeggyarapodás - a vevő mindent mér, és akkor jön vissza, akkor vásárol hosszú távon, ha az eredmények és az árak, a kapcsolódó szolgáltatások is megfelelőek. Én nem egy nagy állami beavatkozástól várom, hogy felvirágozzon a mezőgazdaság, hanem azok az emberek legyenek túlsúlyban, akik akarják és teszik is ezt.

Az idei évet nagymértékben meghatározta az aszályos időjárás, amely komoly hatással volt az idei termésre. Ez mit jelent a takarmányelőállítás szempontjából? Befolyásolja-e a termelésüket, és ha igen, hogyan, milyen mértékben?

Abszolút befolyásolja, leginkább az áremelkedések közvetlen hatásában. Az évi 3,8-4 millió tonna takarmány gyártásához szükséges alapanyag részint rendelkezésre áll Magyarországon, részint pedig beszerezhető külföldről. Az viszont már most látszik, hogy körülbelül 3 millió tonna lesz a kukoricatermés az országban, ami soha nem látott alacsony mennyiség. Az Alföldön szinte semmi nem termett: a szentesi takarmánykeverő körül 50 km-es körzetben alig van kukorica, de oda fogjuk szállítani. Szerencsére a cégcsoport benne van a szójadaraimportban, a napraforgódara-kereskedelemben, a szójabab-kereskedelemben, ez az üzletág részint harmadik fél számára ad el, de közben a saját takarmánykeverőinket is ellátja. Óriási könnyebbség, főleg ilyen nehéz helyzetben, hogy a saját üzemeink ellátása biztosítva van, hiszen a fellelhető, importálható alapanyagoknak az első számú felhasználója a saját takarmánykeverésünk, és csak az ezt meghaladó mennyiséget adjuk el. Itt említeném meg, hogy a takarmánygyártáson felül, évente 800 ezer tonna gabona és szemesterményt és 260 ezer tonna szójadarát és szójababot is forgalmazunk. Gyártunk továbbá 15 ezer tonna premixet és feldolgozunk 30-35 ezer tonna szójababot is évente.

Tehát nekünk lesz elég alapanyagunk, az árak viszont katasztrofálisak: most 140 ezer forintba kerül egy tonna kukorica, de ez csak egy elméleti szám, mert a termelő nem adja el, míg a vevő nagyjából ennyit adna érte. A kukorica most Ukrajnából, Szerbiából, Csehországból és Ausztriából jön, ilyen pedig még soha nem fordult elő; az elmúlt évtizedekben ez pont fordítva volt, Magyarországon mindig megtermett 6-9 millió tonna kukorica, a belső felhasználás 5 millió tonna körül volt, a többi pedig ment exportra. Most magyar kukorica nem tudja elhagyni az országot, mert drágább, mint behozni, vagyis az élet exportstopot intézett. Ez egyértelműen jelentkezni fog az árakban, attól viszont nem kell tartani, hogy a takarmánygyárak leállnak és az állattenyésztők nem tudják etetni az állataikat. Az áremelkedés hatása óriási gondokat okoz, mert ez a soha nem látott, irreálisan magas alapanyag ár be fog épülni a végtermék árakba. Most még kegyelmi állapot van, nyár van és nagyon kevés energiát használnak az állattartók, de ha jön az ősz és a tél, az nagymértékű költségnövekedést fog okozni, ami szintén be fog épülni az árakba. A fogyasztás-visszaesés réme tehát mindenkit fenyeget.

Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt előállhat-e olyan helyzet a jövőben, hogy változtatni kell a takarmánygyártási receptúrákon? És ha igen, ez hogyan nézhet ki a gyakorlatban?

Valójában már most is folyamatosan változtatunk a receptúrákon. Ezek összeállítása ugyanis mindig attól függ, hogy egy adott igényű állatot milyen életciklusában takarmányozunk, és az alapján is változtatunk, milyen áron és hogyan tudjuk beszerezni az ehhez szükséges alapanyagokat. Mindig van egy finomhangolás, a lényeg, hogy minél olcsóbban, minél jobbat tudjunk gyártani, azaz ne csak a beltartalomra, de a fajlagos önköltségre is optimalizáljunk. Ha olyan helyzet alakul ki, mint most, hogy nincs kukorica, vagy ennyire drága és olcsóbban lehet más termékeket beszerezni, akkor ezeket helyezzük előtérbe. A búza például majdnem mindig jóval drágább a kukoricánál, most viszont ugyanannyiba kerül.

Említette korábban az áremelkedés hatását. Arról mit lehet most elmondani?

Külön kell az ágazatokat választani. A tejelő szarvasmarhatartásnál fűtésre nincs szükség, sőt pont az a baj, hogy nyáron, amikor nagy meleg van, kevesebb tejet adnak a tehenek, télen sokkal jobban érzik magukat. Persze az elektromos áram kell a fejéshez, hűtéshez, de ennek nincs olyan ár emelő hatása, mint a sertésnél vagy a baromfinál. A kismalacokat melegen kell tartani, a hízókkal már nincs ilyen gond. A legnagyobb probléma a baromfinál van, leginkább a brojlercsirkénél, ott óriási a termelés energiaigénye. A 6-8-szorosára emelkedett gáz- és áram árat a termelők biztos, hogy be fogják építeni az árakba, ez pedig nagyon meg fogja drágítani a termelést. Most 450-480 forint a brojlercsirke felvásárlási ára, erre rá fog „épülni” a magasabb takarmányár és az energiaköltségek is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a téli, élősúly kilogrammra vetített önköltség növekedés elérheti a 20-40%-ot is. Nagyon sokan el fognak gondolkozni, ha nem látják biztosítva, hogy az élelmiszeripar a számukra megfelelő áron átveszi az élőállatot, telepítsenek-e a téli időszakban állományokat. Ennek van piacszabályozó hatása is, ha nem nagyon avatkoznak bele, akkor a kereslet-kínálat kiegyenlíti egymást.

Az biztos, hogy egy brutális áremelés várható a kiskereskedelemben. Nem látok a jövőbe, de valószínű, hogy lesz egy 20-30%-os fogyasztásvisszaesés. Az áru a polcokra fog kerülni, de nagyon drága lesz. Valamennyire valószínűleg visszafogják az emberek a fogyasztásukat, de teljesen nem akarják és fogják tudni elhagyni a húst az étrendjükből. Várhatóan az impulzus vásárlás és a pazarlás mértéke fog csökkenni.

További sokk lesz, amikor az emberek majd megkapják az októberi és novemberi gáz- és villanyszámlát, akkor lesz a nagy kiábrándulás. De ez csak a kezdet, a következő fél-egy év lesz az igazán kritikus időszak. Ez nemcsak a mi szakmánkra vonatkozik, hanem az egész világgazdaságra is. Túl fogjuk élni, az emberiség is és a mezőgazdaság is, de egyesek nagyon viharvertek lesznek, mások meg fognak erősödni, megint mások pedig el fognak bukni. Az UBM Csoport helyzete szerencsés, elmúlt 10-15 évben megtörténtek azok a fejlesztések, amelyekkel méretgazdaságosan, hatékonyan és a legmodernebb technológiai feltételek mellett tudunk gyártani. Nem mindegy, hogy egy kisebbnek mondható, 20 ezer tonna/év kapacitású takarmánykeverő, kétszer akkora energiafelhasználással, meg ötször annyi emberrel gyártja a tápot, vagy van egy nagyüzem, ahol jelentősen alacsonyabb az önköltség. Amit még be kell fejeznünk, az a megújuló energiával kapcsolatos fejlesztéseink.

Az elmúlt 26 évben megéltem pár válságot, világszintű kríziseket és kisebb, csak a mi szegmensünket érintő válságokat: voltak aszályok, hirtelen megugró terményárak, borzasztó alacsony sertésfelvásárlási árak. A mi filozófiánk az volt, hogy ezekben a nehéz helyzetekben mindig a gázra léptünk és ez meg is hozta az eredményét. Most is a gázon van a lábunk, de nem nyomjuk tövig. Ezért is engedtük el a szerbiai takarmánykeverő beruházást. Az elmúlt évek jó eredményei és az eredménytartalékjaink nagy biztonságot adnak most nekünk, és szerintem a következő 1-2 évben sem lesznek jelentős gondjaink.

Ami még az erősségünk, az a stratégiai partnerkapcsolat. Az elmúlt sok évben olyan kapcsolatrendszerünk alakult ki, kölcsönös előnyök alapján, aminek az alapja a kiváló termékminőség, a megbízhatóság, a szakmai tudás és a szolgáltatásaink minősége, a finanszírozási képességünk, továbbá az együtt gondolkodás a partnereinkkel. Olyan erős partnerkapcsolataink vannak, akikkel számíthatunk egymásra, hogy ezzel a biztonsági hálóval tudok számolni. Igyekeztünk megválogatni partnereinket, elkezdtünk velük dolgozni, segítettük egymást, megismertük a nehézségeiket, a problémáikat, és együtt gondolkodtunk velük.

1,5 év alatt 100%-kal nőttek az alapanyag bekerülési árak, ezt meg kell tudni finanszírozni. Kétszer annyi pénz, illetve forrás kell, hogy eladjunk ugyanannyi takarmányt. Ilyenkor kérdés, hogy a cég mennyire van feltőkésítve, illetve mennyire finanszírozható, mi ilyen szempontból is jól állunk. Én nem félek a következő időszaktól, de az biztos, hogy nagyon észnél kell lenni.

Nekünk jelenleg 8 takarmánygyárunk van itthon és külföldön, ezen túl szójabab-feldolgozó üzemünk, premix üzemünk. Mindegyik majdnem teljes kapacitáson megy és az a célunk, hogy ez a jövőben is így legyen, ha lehet tovább növekedjen.

Beszélhetünk csomagolóanyagról, alapanyagokról, de ami a legfontosabb most, a pénz, a források biztosítása. Nagy hitelkerettel dolgozunk, mert a partnereket finanszírozni kell. Magyarországon az a szegmens, amiben mi dolgozunk, igényli, hogy esetenként 30-140 napot is finanszírozzunk. Ehhez óriási mennyiségű pénz kell, ezért a saját tőkén kívül nagy bankhitelekkel dolgozunk. Teljesen más a helyzet, mint egy éve volt, amikor 2-3%-os hitelkamatok voltak: most a pénz 15-16%-ba kerül, és lehet, hogy fél év múlva ez akár 20% is lehet. A pénznek ezt a költségét is be kell kalkulálni az árakba. Az UBM-csoportnál a következő évi büdzsénél - keresztfélévesek vagyunk - 5,4 milliárd forint az a kamatmennyiség, amit ki kell termelnünk. Ez nem rajtunk múlik, nem a mi úri huncutságunk, hanem így működik a világ.

Aki felelős vezető, nem tud mást csinálni, hiszen azért vezető, hogy vezesse a vállalkozását és eredményt termeljen; annyi eredményt termeljen, amennyivel a tulajdonosok megelégednek, illetve vissza kell forgatni a megtermelt javak legnagyobb részét, fejleszteni, hogy a következő években is eredményt tudjon termelni. Egy felelős vezető nem teheti meg, hogy nem építi bele az összes költségét az árakba.

Kiemelt hangsúlyt helyezünk a megfelelő képzettségű humánerőforrás biztosítására. Versenyképes fizetést adunk, kulturált munkakörülményeket biztosítunk. Igyekszünk minden munkavállalónak a számukra megfelelő életpályamodellt kialakítani, folyamatos szakmai fejlődési lehetőséget biztosítani, ami kulcs a magasan képzett munkaerő, hosszútávú megtartásához.

A csoport hány országgal van kereskedelmi kapcsolatban? Befolyásolja ezeket az ukrajnai háború?

Összesen 35-40 olyan ország van, akiknek eladunk, vagy akiktől veszünk bármiféle terméket. A háború természetesen nagyon erős hatással van Európa, ezen belül Magyarország mezőgazdasági kereskedelmére is. Mi elég nagy mennyiségű szójadarát és szójababot vásároltunk Ukrajnából az elmúlt években és most is zavartalanul fennáll ez a kereskedelmi kapcsolat, ugyanolyan mennyiséget szállítanak nekünk minden termékből, mint korábban, sőt ez ki is bővült. Kukoricát, búzát, napraforgódarát, napraforgóolajat és szójaolajat is hozunk be Ukrajnából. Ezt elősegítette, hogy le voltak zárva a fekete-tengeri kikötők, nem tudott kimenni a gabona, és az ukránoknak muszáj volt nyugat felé vasúton, közúton értékesíteni, amit lehetett.

A fekete-tengeri lezárások miatt kevesebb áru tudott kimenni Ukrajnából tengeren, ami új beszerzési lehetőséget teremtett a számunkra. Tudtunk Ukrajnából gabonát vásárolni közúti és vasúti szállítással, mert az ukránok számára ez a lehetőség maradt az áruk exportálására. Most egy kicsit kisebb a kínálat ukrán oldalról, amióta megint elindultak a kikötőkből a nagy gabonaszállító hajók. Ezekkel a termékekkel eljutottak a világpiacra, ami valamilyen szinten hűtötte a világpiaci árakat, de Magyarországra ez nem volt közvetlen behatással, hiszen nálunk a közvetlen import befolyásolja az árakat.

Szerintem Ukrajnából a következő években is fog áru érkezni Magyarországra, ez elemi érdeke mindkét félnek és ez a jövőben is kedvező lehet. Ebben az aszályos időjárásban, különösen fontos, hogy fennmaradjon ez a logisztikai útvonal, mert hozzájárul ahhoz, hogy ne legyen gabona- és szemesterményhiány Magyarországon.

A mezőgazdaságban, így a takarmányiparban is erős, folyamatos fejlesztési kényszer van. Milyen fejlesztéseket, beruházásokat tervez a következő évekre az UBM csoport? Melyik az az irány, amelyben a legtöbb potenciált látják?

A szerbiai projektet ugyan lemondtuk, de vannak további terveink. Előrehaladott tárgyalásaink vannak akvizíciókról, de ez még idő, amíg teljesülhet. A meglévő üzemeknél folyamatosan vannak kisebb-nagyobb beruházások, amik a hatékonyságot vagy a kapacitást növelik. A szelestei üzemben, mint azt említettem, most fejeződött be egy kapacitásbővítő felújítás. Ezt követően 230 ezer tonnát fog tudni gyártani az üzem. Szeptember elején gördült ki a szlovákiai, hernádcsányi üzemünkből az első takarmányszállító kocsi, ez az üzem is 80-100 ezer tonnát fog gyártani.

Nagyon sok beruházásnak értünk most a végére, nagy szerencsénk volt, hogy időben el tudtuk ezeket végezni. Kisebb beruházások természetesen továbbra is lesznek, de új takarmánykeverő építését a következő két évben biztosan nem tervezzük. A most meglévő kapacitásaink bőven elegendők arra, hogy működtessük a rendszerünket.

Hogyan értékelik a 2020-2022-es éveket? Most, hogy látják, mi várható a 2023-as évben?

A 2020-22-es évekre nagyon rányomta a bélyegét a koronavírus járvány. A cégnél akkoriban létrehoztunk egy mini operatív törzset, mert rendkívül kiszámíthatatlan volt a helyzet: megbénultak a megszokott logisztikai útvonalak, nem voltak alapanyagok. Szerencsére akkor is több hónapra beraktározott készleteink voltak, úgyhogy nekünk igazából nem volt kardinális gondunk, csak nem tudtuk, hogy meddig tarthat ez a helyzet. Először jött egy óriási, vevői pánikvásárlás, utána egy óriási lefagyás, ez visszagyűrűzött a termelésbe, az állattartókhoz. Ezt fűszerezte két madárinfluenza-járvány, ami az egész Dél-Alföldet „letarolta”. Voltak olyan hónapok, hogy a takarmánykeverők fél kapacitással mentek; erre jött a háború és az aszály, szóval ez egy rendkívül kaotikus időszak volt. Ezt most „megfűszerezte” az energiaárak robbanása. Nem emlékszem, hogy az elmúlt negyedszázadban ennyire töményen ennyi nehéz, megoldandó feladat lett volna. Mégis mosolyogva gondolok erre az időszakra, mert mindenkiből kihozta a legjobbat és a maximumot.

2023-tól azt várom, hogy még nagyobb kihívások lesznek, a fogyasztás visszaesés biztos, a mértéke kérdéses. Ez vissza fog gyűrűzni a termelésbe, a beszállítókra, a csomagolóanyagtól kezdve a takarmánygyártáson keresztül mindenbe. Észnél kell lennünk, józannak és befogadónak kell lennünk, amikor majd jön az újabb probléma, akkor arra jól kell reagálnunk. Az biztos, hogy ez nem egy hátra dőléses időszak lesz. Összességében a 2023-as év fájni fog, nagyon nehéz időszak lesz mindenkinek: termelőnek, gyártónak, fogyasztónak egyaránt.

Amennyiben egy kicsit előbbre tekintünk, a következő 5-15 évre, a magyar mezőgazdaságra, takarmányiparra, egyáltalán az állattartásra, akkor elengedhetetlenül fontos, hogy az öntözés, vízgazdálkodás végre meg legyen oldva. Magyarország egy nagyon vonzó hely volt a külföldi befektetőknek, az állattartóknak, az élelmiszeriparnak. Azt mondtuk, hogy az ország képes 20 millió ember élelmiszerét megtermelni. Amennyiben folytatódik ez a globális aszály tendencia, aminek a Kárpát-medence igen kitett, és nem lesz öntözhető Magyarország jelentős része, akkor a magyar mezőgazdaság nem lesz olyan, amilyennek szeretnénk és akarjuk. Egy irreverzibilis folyamat indulhat el és a Kárpát-medencei Kánaán könnyen sivataggá válhat. Az biztos, hogy 15-20 év múlva már késő lenne ezen gondolkodni, ezért most kell lépni. Tudom, hogy elképesztően nehéz, főleg ebben a gazdasági helyzetben, ebben a pénztelenségben, de tudatos gondolkodásra és befektetésre van szükség; mert a tét az, hogy lesz-e itt vonzó, virágzó mezőgazdaság a jövőben.

(Címlapkép forrása: Mónus Márton)