A tavalyi súlyos aszály Magyarországon - elsősorban a takarmánykukoricánál - negatív betakarítási rekorderedményeket hozott. Takarmányozási szempontból Európában mennyire vált kritikussá az alapanyaghelyzet?
A szárazság jelentősen csökkentette a rendelkezésre álló takarmányozási árualapokat, és különösen igaz ez akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy nem csak Magyarországon, hanem a Mediterrán térségben, Portugáliában és Franciaországban is hasonlóan nagy aszály pusztított. További nehézséget okozott az orosz invázió miatt kialakult helyzet, illetve az ukrajnai gabonaszállítások blokádja is. A fekete-tengeri kikötőlezárások nyomán logisztikai problémák léptek fel, ezért az EU a kialakult áruhiány kompenzálására engedélyezte az amerikai, brazil és egyéb termények fokozott behozatalát, amely egyáltalán nem tekinthető szokványos megoldásnak. Ezen kívül döntés született arról is, hogy a rendelkezésre álló készletek nyomonkövetési rendszerét be kell vezetni az EU-n belül, hogy a szükséges kompenzációs lépéseket minél hatékonyabban lehessen megtenni. Látható ugyanakkor, hogy az elmúlt néhány hónapban már az ukrán takarmány- és növényolajipari alapanyagok beáramlása nehezítette a helyzetet EU-szinten, de különösen az Ukrajnával szomszédos országokban.
Magyar vélemények szerint ma éppen az okoz gondot, hogy az ukrán gabona jelentős része nem áramlik tovább, hanem az Ukrajnához közeli uniós tagországokban reked. A szövetség tapasztalatai szerint hogyan működik az ukrán termények távolabbi - közel-keleti és észak-afrikai - kiszállítására létrehozott szárazföldi humanitárius folyosó?
Természetesen nagyon fontos, hogy a kiszállításokhoz az összes lehetséges - vasúti, közúti fuvarozási és egyéb - eszközt igénybe vegyük. Nemcsak a gabonára, hanem a baromfihúsra és más termékekre is igaz, hogy az unió az Ukrajnára vonatkozó korábbi importkvótákat a háborús helyzet miatt segítségnyújtási szándékkal eltörölte. E lépéssel nincs is különösebb probléma, de azt nem lehet engedni, hogy az Ukrajna környéki országokra zúduljon minden, ezért e problémával EU-s szinten kell foglalkozni. Tehát e helyzet a környező országok farmereit nem teheti tönkre, hanem az EU-n belül kell koordinált és szabályozott kereteket teremteni, hogy a beérkező gabonát megfelelő módon befogadhassuk, illetve továbbíthassuk.
A magyar kormány szerint jelentős problémák merülhetnek fel az Ukrajnából származó gabonatermékek minőségével kapcsolatban, mivel azok túlzott szermaradványokat és mikotoxinokat tartalmazhatnak. Európai szinten találkoztak-e ezzel a problémával?
Ez kétségtelenül kényes kérdés, mivel politikai felhangokat is hordozhat. A gabonaszállítások mögött fontos humanitárius segítségnyújtási szándék húzódik meg, de valós minőségi problémák és fenntartások is felmerülnek. Ezt az ügyet nagyon nehéz sarkosan kezelni az emocionális politikai felhangok miatt, de tény, hogy az ukrán importtal kapcsolatban akadnak például aflatoxinos problémák. Ez mindenki számára kényes téma uniós szinten is.
Az orosz-ukrán háború és az aszály tavaly az egekbe lökte a világpiaci gabonaárakat, azóta azonban jelentős visszarendeződés következett be. Mennyire csökkent e szempontból a takarmányiparra nehezedő nyomás, és a takarmánypiacon milyen további árváltozások várhatók az idén?
Európában továbbra is magas takarmányárakra kell számítani, mert nem valószínű, hogy a takarmányalapanyag-árak csökkennek. Az árakat is befolyásoló növekvő termelési inputköltségek - a vetőmagok, a növényvédő szerek, a műtrágyák, az energiahordozók és a mezőgazdasági gépek árai - beépültek a növénytermelési kiadásokba, majd a terményárakba is. Ezért nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy akkor sem lesz árcsökkenés, ha a természeti körülmények kedvezően alakulnak és idén megfelelő termés takarítható majd be. A keresleti-kínálati viszonyokat természetesen az ukrán terméskilátások is alapvetően befolyásolhatják, amelyek ma jónak ígérkeznek. Ukrajna remélhetőleg tud annyi árut termelni, illetve a meglévő csatornákon keresztül az unióba juttatni, hogy itt ne emelkedjenek túlzottan a terményárak.
Az Európai Takarmánygyártók Szövetsége 2020-ban tette közzé fenntarthatósági chartáját, amely 2030-ig fogalmaz meg célokat. Melyek a legfontosabb törekvések, és eddig mit sikerült elérniük?
Különböző iniciatívákat dolgoztunk ki arra nézve, hogy a normál termelési folyamatokba miképpen lehet beépíteni a fenntarthatóságot. A chartában összesen öt fő területet jelöltünk ki. Inputoldalon az a cél, hogy a beszerzett alapanyagok fenntartható forrásból származzanak, amit talán könnyű kimondani, de nagyon nehéz betartani. Meghatároztuk azokat a teendőket is, amelyekkel a takarmány-előállítás folyamatában a környezetterhelést csökkenteni lehet. Javítani kell a takarmányozás hatékonyságát is, mivel ez visszahat a fajlagos környezeti mutatókra is. Az is lényeges, hogy az iparág milyen környezetkímélő melléktermékeket tud felhasználni. Az EU-ban az utóbbi időszakban 30 millió tonnával nőtt az ilyen típusú alapanyagok felhasználása, elsősorban a szarvasmarhák takarmányozásában. És végül - kissé általánosabb témaként - fontos elvárás az is, miként tudunk hozzájárulni az élelmiszeripari termelés fenntarthatóságához, hogy az is környezetkímélőbb legyen. Minden területen megpróbáltunk olyan kulcsindikátorokat meghatározni, amelyek alapján nyomon lehet követni ezeket a folyamatokat. Nem könnyű objektív szempontokat alkalmazni, mert minden ország saját belső szabályozást, prioritásokat és mérési rendszert alakított ki, és ezek nem egyformák. Vannak olyan országok, amelyek például fenntarthatósági szempontból az erdőirtás ellen léptek fel nagyon határozottan, míg mások az állatjólétet és az állatvédelmet priorizálják. Emiatt az egyes országok összehasonlíthatósága nem teljesen objektív. Úgy ítélem meg azonban, hogy alapvetően jól haladunk, mert az iparág proaktív törekvésekkel állt elő. Nem azt várjuk tehát, hogy a brüsszeli adminisztráció lépjen, hanem mi adunk megoldási javaslatokat.
Világszinten és az Európai Unióban is ma az egyik legnagyobb kihívás az állattenyésztési antibiotikum-használat csökkentése, amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság „termőföldtől az asztalig (F2F)” elnevezésű stratégiája 2030-ig 50 százalékos visszafogást irányoz elő. Egyetért-e e törekvésekkel, és mi lehet ebben a takarmányipar szerepe?
Az elsődleges cél az, hogy az iparágon belül összegyűjtsük a cégek szaktudását és a kutatási eredményeket annak meghatározására, miként lehet csökkenteni az antibiotikum-használatot úgy, hogy az ne üssön vissza az állattenyésztési termelési eredményekben. Ez kényes kérdés nálunk, Dániában is. Nagyon komoly kritika fogalmazódik meg a mezőgazdasági kormányzat részéről, hogy próbáljunk tenni azért, hogy a csökkentési folyamat frappánsabban, gyorsabban haladjon.
Magyarországon a közelmúltban szinte pánikszerű fogyasztói reakciókat váltott ki, hogy a rovarokból előállított fehérjék egyre nagyobb szerepet kaphatnak az élelmiszerláncban, így a kész élelmiszerekben és a takarmányozásban. Megítélése szerint mekkora teret hódíthatnak a rovarfehérjék az állati takarmányozásban, illetve végső soron az emberi táplálkozásban?
A takarmányipar valóban keresi az alternatív megoldásokat a megfelelő fehérjeellátáshoz, de ez összességében bonyolult történet, és nem hiszem, hogy önmagában a rovarfehérjék váltanak majd meg bennünket. Ezt mutatja az is, hogy a fehérjeprobléma kapcsán nem is csak rovarfehérjékről van szó, hanem tengeri fehérjékről - így a kagylókból vagy tengeri hínárból előállított összetevőkről - is. A fő kérdés mindenesetre az, hogyan lehet kiváltani a klasszikus fehérjeforrásokat. Ez Európában is téma, és ezzel kapcsolatban 2024-re várhatóan egy stratégia is elkészül, amely konkrét javaslatokat tartalmazhat arra nézve, miként használhatja jobban az iparág az alternatív fehérjeforrásokat.
A konferencián elhangzott előadásában külön is kitért arra, hogy takarmányozási szempontból is fontos lenne a modern növénynemesítési eszközökkel előállított alapanyagok felhasználása. Magyarországon ugyanakkor nagyon komoly ellenállás mutatkozik a genetikailag módosított növényekkel (GMO) szemben, de kritika éri a kevésbé drasztikus biotechnológiai eljárást jelentő génszerkesztést is. Ön milyen módszereket tart elfogadhatónak?
A FEFAC sem ért egyet azzal, hogy idegen fajokból és fajtákból építsenek be géneket más növényekbe, ezért mi is a GMO-mentesség mellett vagyunk. A szövetség azt támogatja, hogy a növénynemesítés során az adott növényfajtákon belüli gének tisztításával vagy bizonyos gének kizárásával tegyünk szert előnyös tulajdonságokra anélkül, hogy bevinnénk más géneket. Nem elvadult génsebészetről beszélünk tehát, hanem a modern genetikai tudományok felhasználásáról az adott növényeken belül. Ez olyan eszköz lehet, amely jó eredményekhez vezethet. Ezt azért is mondhatom, mert én is részt veszek ilyen növénynemesítési projektekben. Például bizonyos fajtáknál a gyökérnövekedés elősegítésén dolgozunk, amely révén a növények robusztusabbá és ellenállóbbá válhatnak.
Több EU-tagállamban - így Magyarországon is - az állattenyésztés nagyon komoly versenyképességi gondokkal küzd, miközben például egyre nagyobb teret hódít a vegán életmód, megjelennek a piacon a műhúsok és erősödnek az állattenyésztés ellenes polgári kezdeményezések. Ön szerint milyen jövő elé néz az uniós állattenyésztés és az erre épülő takarmányipar?
A felsorolt kihívások ellenére biztos vagyok benne, hogy az állattenyésztésnek van jövője Európában. Persze lesznek bizonyos átrendeződések, így Nyugat-Európában több ok miatt a termelés csökkenése várható, de ezt Közép-Kelet-Európa kompenzálhatja, ahol sokkal nagyobb jövőbeni lehetőségek nyílhatnak a hatékony állattenyésztési termelés előtt. Ennek következtében a takarmányipar mozgástere sem szűkül, és ezen belül a magyar takarmányiparnak is meglehetnek a fejlődési lehetőségei.
Címlapkép forrása: Európai Takarmánygyártók Szövetsége
