Szedlák Levente • 2023. szeptember 4. 06:03
Intézményi szinten alulértékeltek a halastavak Magyarországon, de Közép-Európában is. A halászati ágazatban továbbra sincsenek területalapú támogatások, az uniós forrásoknak pedig csak egy kis hányada fordítható az ágazat támogatására. Az érdekérvényesítő képesség hiánya pedig azzal jár, hogy az ágazat a fenntartható fejlődés helyett lassú haldoklásra van ítélve - mondta el az Agrárszektornak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője. Lévai Ferenc beszélt arról is, mekkora területen folyik tógazdasági haltermelés Magyarországon, melyik halfajtát termelik a legtöbben, illetve azt is elárulta, hogy mennyire önfenntartóak a hazai természetes vizek.
Magyarországon a halászat alatt a tógazdasági haltermelést és az intenzív medencés haltenyésztést kell érteni.
A tógazdasági haltermelés mintegy 24 ezer hektáron zajlik, és évente körülbelül 22-24 ezer tonnányi hal termelésére képes
– mondta el az Agrárszektornak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője. Az akvakultúra termálvizekben történő termelést jelent, afrikai harcsát, tokot és süllőt állítanak így elő, körülbelül 4,5-5 ezer tonnányit, ami konyhakészen kerül a piacra. A szakember kérdésünkre beszélt arról is, hogy a halászati ágazat által előállított 22-24 ezer tonnából mintegy 15 ezer tonna kerül minden évben a piacra. Az ágazat jellegzetessége ugyanis, hogy 2,5-3 év alatt állítja elő a megfelelő méretű, 2-3 kilogrammos halakat.
Lévai Ferenc szerint azonban nem ez a halászati ágazat legnagyobb erénye, hanem a természetvédelem során játszott szerepe, különös tekintettel az ökoszisztéma megőrzésére. Ez ugyanis napjainkra kezd felértékelődni.
A magyar halastavak ugyanis mintegy 300-350 millió köbméter vizet képesek tárolni, aminek az elmúlt években – és a következő időszakban – rendkívül nagy jelentősége lesz.
Hiába mondják ugyanis, hogy Magyarország vizekben bő, ezek jelentős része átfolyik az országon, a klímaváltozás pedig a folyók vízjárására is erős hatással van. A szakember beszélt arról is, hogy már nincs meg az a klasszikus időjárás, ami akár csak 10 vagy 15 évvel ezelőtt megszokott volt, amikor a nyár ugyan szárazabb, de a többi három évszakban vannak hosszabb, áztató csapadékot hozó időszakok, az utóbbi évekre inkább a hatalmas esőzések voltak jellemzőek, amelyek – egyebek mellett – villámárvizeket is okoztak.
A MA-HAL szóvivője elmondta, hogy a halastavak, amelyek a korábbi vizes élőhelyek maradványait őrzik, intézményi szinten alul vannak értékelve.
A tógazdasági ágazat egyik legnagyobb problémája az, hogy a területén tartózkodó, vízhez kötött életű állatállomány 90%-a védett, az általuk okozott károkra nincs semmiféle ellentételezés, vagy kompenzáció.
A halászati ágazatban továbbra sincs területalapú támogatás, és az uniós támogatások mindössze 15%-a fordítható ilyen célokra, az egyéb káreseményekre, mint például szárazság, haldöglés, gátszadás, árvíz, nincs se biztosítás, se másféle kompenzáció. Lévai Ferenc kiemelte, hogy tavaly a halastavak mintegy 30%-a szárazon maradt, de erre nem volt semmiféle támogatás, ahogy arra se, ha az állatállomány átvándorolt a vizesebb területekre.
A probléma gyökere ott van, hogy Közép-Európában az édesvízi halászati ágazat nem tudja kellőképpen érvényesíteni az érdekeit az Európai Unióban. Emiatt egy lassú lemorzsolódás figyelhető meg: az idősebbek kihalnak, a halastavak pedig átkerülnek más művelődési ágba, ahol többféle támogatás is a rendelkezésükre áll. Az ágazat viszont így a fenntartható fejlődés helyett lassú haldoklásra van ítélve
– jelentette ki Lévai Ferenc.
Arra a kérdésre, hogy milyen halfajtákat termelnek a tógazdaságok, a szakember elmondta, hogy itt, Európa közepén alapvetően a pontyos tógazdaságok jellemzőek. Az éghajlat ezen halfaj termelésének kedvez, ráadásul a közép-európai fogyasztók is a pontyot szokták meg, így számukra ez „a hal”.
A magyarországi tógazdaságokban termelt hal mintegy 83%-a ponty, ezen kívül a csuka, a süllő és a harcsa jellemző még, valamint kismértékben az amur és a busa. Van még kárász és keszeg is, de ezek termelése elenyésző mértékűnek mondható – tette hozzá Lévai Ferenc.
A MA-HAL szóvivője beszélt arról is, hogy Magyarországon a horgásztársadalom 700-800 ezer főt tesz ki, akik 160 ezer hektárnyi természetes vízen művelik a tevékenységüket. A természetes vizek azonban nem önfenntartóak, ezt a képességüket már rég elvesztették az árterek hiánya, a folyókról való leválasztás és más körülmények következtében. Éppen ezért a horgászattal hasznosított vizekbe évente mintegy 4,5-5 ezer tonnányi halat kell telepíteni, főleg pontyot, illetve keszegféléket.
A magyarországi teljes haltermelésnek mintegy 30-40%-a kerül az étkezési piacra, és körülbelül ugyanennyi jut a horgásztavi piacra. A maradékot exportálják, ami jelentheti a külföldi étkezési piacot, de a környező országok horgásztavait is
– árulta el Lévai Ferenc.
A szakember kérdésünkre azt is elmondta, hogy a magyar tógazdaságok mintegy 60%-ában a halászati ágazat teljes vertikumát művelik, tehát az anyahal, az ivadék és a piaci hal előállítást is. A tógazdaságokban az állomány 10%-a egynyaras hal, 15-20%-a kétnyaras, a többit pedig a piacra termelik.