Bárki találhat most ilyet a földön: ezt tedd, ha te is ráakadtál

Tarjányi Lili2024. június 24. 16:42

Magyarországon most bárki találhat madárfiókát, és, ha úgy látjuk megmentésre szorul, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell vennünk. Először is fontos lenne meghatározni, hogy milyen faj egyede került a szemünk elé. Ebben segítségünkre lehetnek a közelben lévő kifejlett egyedek, akik egyértelműen jelét adják, hogy az ő fiókáik is ott vannak. Feszülten mozognak, hangadással riasztanak, nem tágítanak a zavarás ellenére sem. Ugyanakkor segítség lehet az élőhely ismerete is.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összeállított egy segédletet, amely alapján behatárolható, hogy milyen utógondozásra lehet szüksége az egyes fiókának. A kampós csőr, erős karmokban végződő lábak ragadozóra utalnak. Ha a szemek egymás mellett helyezkednek el, valamely bagolyfajjal van dolgunk. A csipeszszerű egyenes csőr a rovarevő, a tövénél vastag kúpos csőr a magevő madarakra jellemző.

A kézbevételt az énekesmadaraknál nem kell különösebben magyarázni, azonban vannak feszültebben, agresszívabban viselkedő, nagyobb testű madarak - itt akár említhetjük a kifejlett, de sérült egyedeket is -, akikkel vigyázni kell. Ha lehetőség van egy ronggyal, pokróccal érdemes letakarni, hiszen a sötétség, szűrt fény egy időre nyugtatja az állatot és így biztonságosan lehet felvenni. Vigyázni kell azonban a ragadozó madarak karmaira, és csőrére, hiszen komoly sebet tudnak ejteni. A megfogást követően a tartás, szállítás a következő fontos momentum.

Amennyiben a fiókák nevelése mellett döntünk, egy kisebb műanyag dobozt kell kibélelni száraz fűvel szénával, végső esetben papírzsebkendővel, majd ebbe kell belehelyezni a fiókát. Az almot mindig szárazon és tisztán kell tartani az esetleges felülfertőzések elkerülésének érdekében. Ha hűvös az idő, érdemes letakarni őket légáteresztő ronggyal, zsebkendővel, de nem bebugyolálva. A nagyobb fiókák számára egy lyukakkal sűrűn ellátott papírdoboz is megfelelő lehet, amelybe a fentebb említett alomanyagokból tegyen bőven. Érdemes megpróbálkozni a megtalálás helyéhez közel egy kalitkában történő kihelyezésre, ahol a szülők talán visszatérhetnek és a rácsokon keresztül újra etetni kezdhetik a fiókákat. Ezt figyelni kell, mert, ha a visszatérés nem történik meg, önnek kell átvenni a szülők szerepét.

Mi legyen a táplálék?

Semmiképp ne a horgászboltokban kapható csonti vagy lisztkukac, mert ezekben annyi ammónia található, amennyit egy ilyen apróság szervezete nem bír el. A túró, reszelt sajt, főtt tojás keverék annyi nyomelemet és fehérjét tartalmaz, ami kezdetben kielégíti a szükségleteket, a macskakonzerv szintén nagyszerű választás. A színhúsok közül marhahús nyersen. A csontok növekedéséhez elengedhetetlen a kalcium és a vitaminok, amelyet beszerezhetünk patikában kalcium-foszfát formájában. Ezzel elkerülhető a „gumicsont”, hivatalosan angolkór (puha, meggörbülő csontok, gyenge ízületek) kialakulása. A multivitamint etetésenként egyszer, a kalciumot minden 3. falatnál érdemes adni úgy, hogy beleforgatjuk a csipesszel adagolt falatokat. A táplálékot a jobb csúszás érdekében érdemes az itatóvízbe mártani. A csipesz legyen hosszú szárú, lekerekített. Ha a fióka nem nyitja ki a csőrét, két ujjal nyissuk szét úgy, hogy a mutató és hüvelykujjunkkal felülről megfogjuk, majd óvatosan szétnyitjuk a csőrt. A vízutánpótlást a fentebb említett módszerrel célszerű, mert a helytelen cseppentés az állat fulladásához vezethet. Nehéz eldönteni, hogy mikor és mennyit adjunk enni a fiókának. Érdemes óránként ránézni és megkínálni. Ha éhes, minden bizonnyal azonnal nagyra tátja a csőrét, ekkor mindig etessük meg. Az etetés napközben történjen, éjjel sötét helyen pihenjen. Annyit adjunk neki, amennyit elfogad, és az étkezési aktivitás megőrzése érdekében tartsuk őket 25 fok körüli hőmérsékleten. A kitollasodott fiókákat pár napig kell gondozni, még csupasz társaikat, akár két három hétig is.

Mi a helyzet, ha gerle- és galambifiókákat találunk?

Sok esetben találkozhatunk gerle és galambfiókákkal, az ő etetésük jóval körülményesebb, hiszen szüleik úgynevezett begytejjel indítják őket kezdetben, amit önnek mesterségesen kell előállítani és egy fecskendővel a csőrbe juttatni. Erre legalkalmasabb a csirkéknek szánt indítótáp feloldva vízben. Később pedig búza-, kukorica-, napraforgódara vizes keverékével etessük. Később bekerülhetnek egy nagyobb kalitkába, ahol biztonságosan próbálgathatják a szárnyukat, és etetéskiegészítés mellett, már tanulhatják a táplálékfelvételt önállóan a kalitkába, kis tálban behelyezett élelemből. Amikor úgy ítéljük meg, hogy a madár képes önállóan táplálkozni, repülni, egy arra alkalmas, jó takarással rendelkező helyen, engedjük el: a baglyok kivételével az összes madarat a délelőtti órákban, előbbit késő délután.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állat, fészek, madár, rovar, gondozás, vitamin, széna, táplálék, szállítás, madárvédelem, énekesmadár, bagoly, galamb,