Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 22-ig!
2019-ben született meg a terv, és adták be a pályázatot, 2021 novemberében készült el, és 2022 márciusában, a hivatalos átadó ünnepség után először árasztották el mesterségesen a Marcal duzzasztó felett kialakított ívó- és ivadéknevelő területet - olvasható a Pecaverzum oldalán. A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének közlése szerint szándékosan használták a mesterségesen szót, mivel ez a terület korábban évről évre megmerült az áradások során, de a klímaváltozás és az emberi beavatkozások megváltoztatták a természetes folyamatokat. Ennek következtében vagy nem került már víz alá ívási időben a rét, vagy ha mégis, az ivadék nem jutott vissza a főmederbe.
A szövetségnél hangsúlyozták, hogy csapadékmentes évben is elárasztják a terület, így az ívásra esély nyílik; megtartják a vizet, és szabályozottan, a megfelelő időben és segítséggel, a védett területen szépen és jó arányban megnőtt ivadékot visszaengedik a főmederbe. Mint írták,
ezek a folyamatok, ahogy azt nagyon sok horgásztárs, aki tavasszal járja a vadvizeket, maga is tapasztalja, nem mindig tud sikeresen végbemenni a korábban leírt folyamatok miatt.
Hozzátették: a kutató halászatok igazolják, hogy temérdek, változatos összetételű hal szaporodott, nőtt meg, és jutott vissza a Marcalba. A közlemény azzal zárult, hogy tudják, ez még csak csepp a tengerben, de sok cseppből áll a tenger, és a terveink már készülnek, hogy a vármegye majd minden területénél sikerüljön hasonlóan hasznos területeket kialakítani. Ehhez pedig az emberek türelmét kérték.