Patkányok lephetik el a magyar kerteket: méreg helyett ezt használd ellenük

Kovács Nóra2024. október 3. 05:59

Nagy számban jelentek meg a patkányok Magyarországon az ősz beáltával, valamint a nagy mennyiségű csapadék hatására - tájékoztatta az Agrárszektort Kovács Tamás, a Nova-Tox Profi Kft. ügyvezető igazgatója. Kiemelte, a rágcsálók elszaporodásának a következő időszak nagyon fog kedvezni, ám a sok eső miatt már most gyakoribb az észlelésük a megszokottnál, főleg a magánházaknál, belvárosi közegben bukkannak fel. A szakembertől többek között azt is megtudtuk, hogy mivel idén nem volt olyan hátráltató hatás, amely a patkányok számára negatív lenne, minden adott ahhoz, hogy intézkedések hiányában akadálytalanul szaporodjanak itthon.

Habár csak rövid távon, de a patkányok megjelenésére is hatással volt az árvíz Magyarországon, a rágcsálók ugyanis meg lettek zavarva a fészkelési, illetve tartózkodási helyükön, ezért nagyobb számban mutatkoztak a felszínen - közölte az Agrárszektorral Kovács Tamás. Hozzátette, a vízáradat levonulása után ezek a példányok visszatértek megszokott és ideális helyükre, így ez a természeti jelenség közvetlen módon, valamint hosszú távon nem befolyásolja a későbbi jelenlétüket. A szakember kiemelte azonban azt is, hogy az ősz beáltával nagy számban jelentek meg itthon a patkányok, ráadásul az elszaporodásuknak a következő időszak fog csak igazán kedvezni.

A csapadékos idő miatt nagyobb aktivitást tapasztalhatunk jelenleg a megszokottnál, az áradás végeztével ugyanis zavart okoznak a csatorna hálózatból kiszorult patkányok. Főleg a nagyobb városokban, a magánházakban és a belvárosi közegben jelzik többen az észleléseket. Ugyanakkor idén alapvetően nem volt olyan hátráltató tényező, amely a patkányok számára negatív lenne, így minden körülmény adott ahhoz, hogy intézkedések hiányában akadálytalanul szaporodjanak hazánkban. 

Kovács Tamás azt is elárulta lapunknak, hogy az elmúlt időszakban megfigyelhető, hogy a magánszektorban több patkányészlelés van, azt azonban nem tudni, hogy ennek mi az oka. Számtalan oka lehet ugyanis annak, hogy bizonyos helyeken gyakrabban, máshol pedig ritkábban bukkanak fel a rágcsálók. Ilyen például a hulladékgazdálkodás, a városokban történő szervezett patkányirtás hatékonysága, az egyéni portákon a környezet kialakítása: van-e farakás, ami búvóhely lehet a patkányok számára, illetve találnak-e leszüretelt zöldséget, gyümölcsöt vagy ételmaradékot táplálékforrásnak.

Mit tegyünk, ha patkányt látunk a portánkon?

Ha patkányt észlelünk, akkor a legelső lépés mindig az kell legyen, hogy megfigyeljük az állatot, hisz lehet csak átvonult vagy időről-időre újra megjelenik a kertünkben - hívta fel a figyelmet a szakember. Ezt követően vizsgáljuk meg, hogy milyen búvóhelyek állnak rendelkezésre a rágcsáló számára, van-e sitt kupac, gally rakás, farakás vagy akár komposztáló az udvarunkon.

Ahogy Kovács Tamás elmondta, a lakossági készítmények gyenge hatásfokkal bírnak, ráadásul használatukkor az elhurcolás és irtószer szóródás veszélye is fenn áll. Emellett a hatóanyag-tartalmuk is alacsony, így ha még el is fogyasztja a patkány, olyan mennyiséget kell kitenni, amely nem biztos, hogy gazdaságos. Ezzel szemben a szakemberek által alkalmazott készítményeknél (amennyiben az szakszerűen kerül kihelyezésre), nincs veszély és rendelkeznek azzal a megfelelő mennyiségű hatóanyagtartalommal, hogy sokkal kevesebb irtószer felhasználással is fel lehessen számolni a patkány populációt.

Hogyan zajlik maga a patkányirtás?

A szakemberek által leggyakrabban alkalmazott módszer a mérgezett csalétkek kihelyezésével történik. A patkányok ellen nem érdemes sem ragasztós csapdákkal, sem élvefogó eszközökkel próbálkozni, ezek az eszközök ugyanis nagyon alacsony hatásfokkal bírnak, a patkányoknak pedig igencsak kifinomult az érzékelésük. Ezek használata azért sem ajánlatos, mert a rágcsálónál a tanulás folyamata úgy történik, hogy az idősebb egyedek mindig előre küldik a fiatalabbakat, így ha ragasztóval meg is fogunk egy állatot, az valószínűleg egy tapasztalatlan patkány lesz. Így az idős állat hamar rájön arra, hogy az adott eszközt nagy ívben el kell kerülnie.

Az egyre elterjedtebb ultrahangos, akusztikus riasztókról már teljes mértékben bebizonyosodott, hogy semmilyen fiziológiai hatásuk nincs, melyhez a patkányok negatív ingert kötnének, így ezeket gyorsan meg is tudják szokni. Érdemes az egyre humánusabb megoldásokat a patkányirtásnál mellőzni, mert a szemlélet nem hozható összhangba a hatékonysággal

- tudta meg lapunk a vezetőtől.

Van környezetbarát módszer is a rágcsálók ellen

A mérgezett csalin kívül környezetbarát megoldás is létezik a megtelepedett patkányok kiiktatására, melyet ma már jó pár profi vadászgörényes és kutyás patkányirtó tud itthon biztosítani - közölte Kovács Tamás. Kiemelte, fontos, hogy amennyiben ezt a módszert választjuk, jól felmérjük, kit hívunk ki, sokan ugyanis nem végeznek alapos munkát.

Hiszen attól még, hogy valakinek van egy-két kutyája és görénye, nem lesz sem patkányirtó, sem szakember. 

Erről a környezetbarát irtásról azt sem árt tudni, hogy sem riasztó, sem távol tartó hatása nincs, ezért csak abban az esetben érdemes választani, ha nagyon nagy mennyiségben vannak jelen a patkányok, mert ezzel gyorsíthatjuk a felszámolásuk idejét. Illetve akkor is hasznos lehet ez a módszer, ha épületen belül találkozunk a rágcsálóval, hiszen akkor azonnal kell megoldás, az irtószerek pedig időbe telik, mire hatni kezdenek. 

A megelőzés lehet a legjobb megoldás

A patkányok távol tartására a megelőzés a legjobb megoldás, illetve, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, amellyel kizárhatjuk az állat bejutására az épületekbe. Fontos a rések lezárása, valamint gondoskodjunk arról, hogy a szellőzők és a nyílászárók ne legyenek indokolatlanul nyitva, mert ezzel szabad utat adunk a rágcsálóknak. 

Gyakori, hogy pincék szellőzését úgy oldják meg, hogy bukóra nyitva vannak az ablakok tartósan. Ez nem gond, csak akkor egy sűrű szövésű hálót kell az ablakokra szerelni annak érdekében, hogy a patkány ne tudjon bejutni.

A kertes házaknál a takarmányt, madáreleséget, fű és vetőmagokat helyezzük zárható tárolókba, a kertben időszakosan termő gyümölcsöt, zöldséget pedig megfelelő rendszerességgel gyűjtsük össze. Fontos, hogy amennyiben valaki komposztálót telepít a kertjébe, azt ne biológiai szemetesként használja, valamint időnként át is kell forgatni, ezzel segítve a komposztálódást és a patkányok távol tartását is - hangsúlyozta az ügyvezető.

Lássuk, mennyi az annyi

A patkányirtás ára számtalan tényezőtől függ, ilyen például a kiszállás távolsága, számít, hogy mekkora az adott terület, illetve a beépített rész, valamint a tagoltság is befolyásolja a költségeket. Emellett természetesen az sem mindegy, hogy mekkora a fertőzöttség és, hogy egy alkalommal megszüntethető-e a probléma vagy szükség van ismételt irtásra, azaz több kiszállásra. Általánosságban elmondható, hogy az egy alkalmas kiszállást igénylő, szakember által végzett patkányirtás ára jelenleg 30 000 és 60 000 forint közé tehető Magyarországon - közölte Kovács Tamás.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
takarmány, csapadék, vetőmag, eső, áradás, védekezés, kert, otthon, ősz, szaporodás, patkány, rágcsáló, patkányméreg, patkányirtás, vadászgörény,