Amikor a farkas a Berni egyezmény létrejöttekor fokozottan védett státuszt kapott, az 1979-ben rendelkezésre álló tudományos adatokat, valamint az Európában veszélyeztetett emlősök, madarak, kétéltűek és hüllők akkortájt aktuális jegyzékét vették alapul. Mivel a farkast hosszú ideig szándékosan üldözték, akkoriban a legtöbb európai országban ténylegesen a kihalás szélére sodródott, így a fokozottan védett státusz megítélése teljes mértékben megalapozott volt.

Az ezt követő évtizedekben ugyanakkor a jogi védelem, a természetes újraerdősülés, a földterületek elhagyása és a vadon élő patás állatok populációinak növekedése miatt a farkas populációi újra megerősödhettek. Mára eljutottunk odáig, hogy a faj a kontinentális Európa minden országában jelen van, néhány országban pedig ezres nagyságrendű populációk is előfordulnak. Az európai farkasok teljes egyedszámát 2016-ban még 17 000 példányra, 2022-ben pedig már 21 500 példányra becsülték. A farkas állományának stabilizálódását egy 2022-ben a Berni Egyezmény számára született értékelés is megerősítette. Mint írták,

a számok nagyságrendje és az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változások alapján megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben nőtt a farkasok száma Európában, és az általános pozitív tendenciák stabilnak vagy növekvőnek tűnnek. A védettségi helyzet európai szinten tagadhatatlanul pozitív, és a faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listájának rendszerében „legkevésbé veszélyeztetettnek” minősíthető, ha az értékelésre kontinentális szinten kerül sor.

Ezt követően az Európai Bizottság – a mostani döntés előkészítése keretében – 2023 őszén újra felszólított minden érintett felet és hatóságot, hogy nyújtsanak be a farkasállományra vonatkozó naprakész adatokat. Ez a felmérés is megerősítette, hogy a farkasok elterjedési területe folyamatosan bővül, Luxemburg kivételével ugyanis mind a 24 farkaspopulációval rendelkező uniós tagállamban észleltek szaporodó falkákat. Magyarországon főként az Északi-középhegység térségében fordulnak elő, a becslések szerint országos szinten legfeljebb 60-70 példány lehet belőlük.

Itthon is élnek farkasok, mégsem találkozunk velük: mutatjuk, hol bukkanhatnak fel

A hazai farkasállomány nagysága napjainkban sem lehet több 60-70 egyednél Magyarországon.

Terjeszkedő farkasok, terjeszkedő konfliktusok

A farkas korábbi őshonos elterjedési területeire való visszatérésével együtt járt a konfliktusok fokozódása is, melyekben főként a legeltető állattartással foglalkozó gazdák, valamint a vadgazdálkodási szektor szereplői érintettek. A 2023-ban összesített európai adatok szerint például a farkasok évente legalább 65 500 állatot zsákmányolnak, amelynek 73%-a juh és kecske, 19%-a szarvasmarha, 6%-a pedig hústermelés céljából tenyésztett ló és szamár. A MATE kutatóinak korábbi tanulmánya szerint a farkasok akkor fanyalodhatnak nagyobb számban a legelő háziállatokra, ha a vadon élő patások állományának sűrűsége és változatossága jelentősen visszaesik, vagy ha a juhokat, marhákat nagy területeken megfelelő védelem nélkül tartják.

Bár ezek a hatások az egyes országok szintjén elviselhetőnek tűnnek, az események helyi szintű koncentrációja több országban mégis rendkívül heves érzelmeket váltott ki.

Itt a döntés: betiltották ennek az állatnak a vadászatát az EU-ban

A farkas nem nyilvánítható regionális szinten vadászható fajnak az EU-ban, ha védettségi állapota országos szinten kedvezőtlen.

Kell félnünk a farkastól?

A feszültséget még tovább szítva egyesek azt is hangoztatják, hogy a farkasok akár az embert is megtámadják, ennek kockázata azonban a valóságban gyakorlatilag nulla. Egy elemzés szerint 2002-2020 között az egész világon csupán 26 halálos farkastámadást jegyeztek fel, melyből Törökországban tizenkettő, Iránban hat, Indiában négy, Kanadában, az Egyesült Államokban, Tádzsikisztánban és Kazahsztánban pedig egy-egy támadás fordult elő. Magyarországon az elmúlt száz évben nem volt farkastámadás, egyetlen esetet kivéve, amikor egy emberhez szokott, állatkertből szökött egyed ejtett halálos sebeket egy idős nőn Pécsett. A természetben élő farkasokra azonban sokkal inkább igaz az, hogy kifinomult érzékszerveiknek köszönhetően még azelőtt messze elkerülnek minket, hogy egyáltalán tudomást szereznénk a jelenlétükről.

A farkasok kapcsán felmerülő, sok esetben a végletekig szélsőséges szócsata sok esetben nem is igazán az ember és a vadvilág közti, hanem sokkal inkább egy ember-ember konfliktus, amiben a farkas csak egy bűnbakként jelenik meg

– mutat rá Dr. Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője.

A farkasok védettségi státuszának enyhítése lehetőséget biztosít majd az állomány szabályozására, ami a feldühített, elkeseredett, számos más problémával is küzdő gazdák szemében első ránézésre jó megoldásnak tűnhet. Az eddigi tudományos eredmények ugyanakkor azt mutatják, hogy ez sem feltétlenül hozza majd el az állattartók által hőn áhított nyugalmat.

Mint azt Dr. Sütő Dávid kiemelte, a farkasok elejtése egy ideig valóban mérsékli a haszonállatok zsákmányolását, ez a hatás azonban általában csak rövid ideig tart. Több olasz és szlovák példa igazolja ugyanis, hogy a példányok gyérítése felboríthatja a környéken élő farkaspopulációk szociális rendszerét és dominanciaviszonyait, sőt a falkák felbomlásával is járhat. A falkáról leváló, kóborló egyedek pedig később még növelhetik is a gazdáknak okozott károkat.

A WWF Magyarország szakértője szerint hosszú távon sokkal hasznosabb lenne olyan preventív módszereket alkalmazni és támogatni, amelyek távol tartják a farkast a védendő területektől, legelőktől, haszonállatoktól. Kimondottan hatásosak például a legalább 5-6 soros, 4-7 ezer voltos feszültséggel rendelkező villanypásztorok. Telepítésüknél viszont arra is figyelni kell, hogy a kerítés legalább 100-120 cm magas legyen, a legalacsonyabb sor pedig maximum 20 cm magasan legyen a talaj szintjétől, mivel a farkasok leginkább alulról próbálnak meg átjutni ezeken a rendszereken és vonakodnak átugrani rajtuk. Ezen túl a rendszer még hatékonyabbá tehető, ha még esetleg nagytestű őrkutyákkal, például kuvaszokkal is kiegészül.