Indulhat a farkasvadászat az EU-ban? Élesedik a helyzet egy döntés miatt

Farkas Alexandra2024. október 4. 06:01

Ismét a figyelem középpontjába kerültek a farkasok, miután az Európai Unió tagállamai támogatták azt a módosító indítványt, amely a ragadozó nemzetközi természetvédelmi státuszát fokozottan védettről védett, de vadászható státuszra enyhítené. A döntést olyan parázs vita kíséri, mint ami a jeladós svájci farkas tavalyi kilövését és a borsodi rendőrségi razzia során elkobzott öt farkaskoponya ügyét is övezte. Míg az egyik oldal démonizál és vadászná a fajt, a másik oldal az új kutatási eredményekre hivatkozva amellett érvel, hogy farkasnak csúcsragadozóként igenis fontos szerepe van az ökológiai rendszerekben.

Amikor a farkas a Berni egyezmény létrejöttekor fokozottan védett státuszt kapott, az 1979-ben rendelkezésre álló tudományos adatokat, valamint az Európában veszélyeztetett emlősök, madarak, kétéltűek és hüllők akkortájt aktuális jegyzékét vették alapul. Mivel a farkast hosszú ideig szándékosan üldözték, akkoriban a legtöbb európai országban ténylegesen a kihalás szélére sodródott, így a fokozottan védett státusz megítélése teljes mértékben megalapozott volt.

Az ezt követő évtizedekben ugyanakkor a jogi védelem, a természetes újraerdősülés, a földterületek elhagyása és a vadon élő patás állatok populációinak növekedése miatt a farkas populációi újra megerősödhettek. Mára eljutottunk odáig, hogy a faj a kontinentális Európa minden országában jelen van, néhány országban pedig ezres nagyságrendű populációk is előfordulnak. Az európai farkasok teljes egyedszámát 2016-ban még 17 000 példányra, 2022-ben pedig már 21 500 példányra becsülték. A farkas állományának stabilizálódását egy 2022-ben a Berni Egyezmény számára született értékelés is megerősítette. Mint írták,

a számok nagyságrendje és az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változások alapján megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben nőtt a farkasok száma Európában, és az általános pozitív tendenciák stabilnak vagy növekvőnek tűnnek. A védettségi helyzet európai szinten tagadhatatlanul pozitív, és a faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listájának rendszerében „legkevésbé veszélyeztetettnek” minősíthető, ha az értékelésre kontinentális szinten kerül sor.

Ezt követően az Európai Bizottság – a mostani döntés előkészítése keretében – 2023 őszén újra felszólított minden érintett felet és hatóságot, hogy nyújtsanak be a farkasállományra vonatkozó naprakész adatokat. Ez a felmérés is megerősítette, hogy a farkasok elterjedési területe folyamatosan bővül, Luxemburg kivételével ugyanis mind a 24 farkaspopulációval rendelkező uniós tagállamban észleltek szaporodó falkákat. Magyarországon főként az Északi-középhegység térségében fordulnak elő, a becslések szerint országos szinten legfeljebb 60-70 példány lehet belőlük.

Terjeszkedő farkasok, terjeszkedő konfliktusok

A farkas korábbi őshonos elterjedési területeire való visszatérésével együtt járt a konfliktusok fokozódása is, melyekben főként a legeltető állattartással foglalkozó gazdák, valamint a vadgazdálkodási szektor szereplői érintettek. A 2023-ban összesített európai adatok szerint például a farkasok évente legalább 65 500 állatot zsákmányolnak, amelynek 73%-a juh és kecske, 19%-a szarvasmarha, 6%-a pedig hústermelés céljából tenyésztett ló és szamár. A MATE kutatóinak korábbi tanulmánya szerint a farkasok akkor fanyalodhatnak nagyobb számban a legelő háziállatokra, ha a vadon élő patások állományának sűrűsége és változatossága jelentősen visszaesik, vagy ha a juhokat, marhákat nagy területeken megfelelő védelem nélkül tartják.

Kell félnünk a farkastól?

A feszültséget még tovább szítva egyesek azt is hangoztatják, hogy a farkasok akár az embert is megtámadják, ennek kockázata azonban a valóságban gyakorlatilag nulla. Egy elemzés szerint 2002-2020 között az egész világon csupán 26 halálos farkastámadást jegyeztek fel, melyből Törökországban tizenkettő, Iránban hat, Indiában négy, Kanadában, az Egyesült Államokban, Tádzsikisztánban és Kazahsztánban pedig egy-egy támadás fordult elő. Magyarországon az elmúlt száz évben nem volt farkastámadás, egyetlen esetet kivéve, amikor egy emberhez szokott, állatkertből szökött egyed ejtett halálos sebeket egy idős nőn Pécsett. A természetben élő farkasokra azonban sokkal inkább igaz az, hogy kifinomult érzékszerveiknek köszönhetően még azelőtt messze elkerülnek minket, hogy egyáltalán tudomást szereznénk a jelenlétükről.

A farkasok kapcsán felmerülő, sok esetben a végletekig szélsőséges szócsata sok esetben nem is igazán az ember és a vadvilág közti, hanem sokkal inkább egy ember-ember konfliktus, amiben a farkas csak egy bűnbakként jelenik meg

– mutat rá Dr. Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője.

Mint azt Dr. Sütő Dávid kiemelte, a farkasok elejtése egy ideig valóban mérsékli a haszonállatok zsákmányolását, ez a hatás azonban általában csak rövid ideig tart. Több olasz és szlovák példa igazolja ugyanis, hogy a példányok gyérítése felboríthatja a környéken élő farkaspopulációk szociális rendszerét és dominanciaviszonyait, sőt a falkák felbomlásával is járhat. A falkáról leváló, kóborló egyedek pedig később még növelhetik is a gazdáknak okozott károkat.

A WWF Magyarország szakértője szerint hosszú távon sokkal hasznosabb lenne olyan preventív módszereket alkalmazni és támogatni, amelyek távol tartják a farkast a védendő területektől, legelőktől, haszonállatoktól. Kimondottan hatásosak például a legalább 5-6 soros, 4-7 ezer voltos feszültséggel rendelkező villanypásztorok. Telepítésüknél viszont arra is figyelni kell, hogy a kerítés legalább 100-120 cm magas legyen, a legalacsonyabb sor pedig maximum 20 cm magasan legyen a talaj szintjétől, mivel a farkasok leginkább alulról próbálnak meg átjutni ezeken a rendszereken és vonakodnak átugrani rajtuk. Ezen túl a rendszer még hatékonyabbá tehető, ha még esetleg nagytestű őrkutyákkal, például kuvaszokkal is kiegészül.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
juh, villanypásztor, európai-bizottság, európai-parlament, vadgazdálkodás, európa, kutatás, kecske, természetvédelem, védett, , szamár, háziállat, gazdák, farkas, populáció, támadás, nagyvad, ember, kuvasz, fajfenntartás,