Ezt a határidőt sok gazdának be kell tartani: nagyot bukhat, aki nem teszi

agrarszektor.hu2024. október 18. 08:16

2023-tól a Kincstár az ENAR rendszeren keresztül nemcsak a bejelentések megtörténtét, hanem azok határidőn belüli benyújtását is ellenőrzi, ami miatt tavaly több száz gazda kérelmét utasították el, jelentős anyagi veszteséget okozva. A helyzetre hivatkozva kérték, hogy 2023-at tekintsék átmeneti évnek, így szankciókat nem kapnak, és a jövőben a NÉBIH évi rendszerességgel ellenőrzi az állattartók adatait a kérelmek elutasításának minimalizálása érdekében.

2023-tól a Kincstár az ENAR-on keresztül már nemcsak azt vizsgálja, hogy adott egyed bejelentése megtörtént, mint ahogyan ez 2015 és 2022 között gyakorlat volt, hanem azt is, hogy a bejelentések az előírt határidőn belül tettük meg vagy sem. Emiatt tavaly több száz gazda kérelmét utasította el a Kincstár, ami komoly anyagi bevételkiesést jelentett számukra. Erre a helyzetre többször felhívták az Agrárminisztérium és a Kincstár figyelmét és kérték, hogy tekintsék 2023-at átmeneti évnek és vonják vissza a tavaly ebből adódó elutasításokat. Ezért szankciókat nem kapnak az elutasított gazdák, és akik amúgy más miatt szankciót kapnak, azokra enyhébb „büntetést” szabnak ki. A ki nem fizetett támogatások jóváhagyásáról (utólagos kifizetéséről) ugyanakkor eddig még nem született döntés - írja a Magyar Álattenyésztők Szövettsége.

Több változás történt, a kérelmezési felületen idén már csak olyan egyedek jelentek meg, amiknek a bejelentését a Kincstár rendben találta, vagyis az elkésetten jelentett állatok nem szerepeltek rajta. Tavasszal a NÉBIH minden állattartóval egyeztette az adatait annak érdekében, hogy a jövőben egyáltalán ne, vagy csak minimális számban forduljanak elő kérelem elutasítások. Ezt ezentúl minden évben el fogja a hivatal végezni. Szintén újdonság, hogy idéntől kevesebb olyan adat lesz, amelyek utólagos módosítása késett jelentésnek minősül. Amire feltétlen oda kell figyelni, a születések és állatmozgatások időpontjainak határidőn belüli jelentése. Ezek bejeltnésést a lehető legrövidebb időn (1-2 napon) belül végezzük vagy végeztessük el. Azt is fontos tudni, hogy például az állatszállításoknál nemcsak a dátumot, de a szállítólevél meglétét is ellenőrzi a Kincstár, annak kitöltéséről se feledkezzünk el!

Legfontosabb határidők szarvasmarhák esetén

Születés, kor, ivar: a jelölést követő 3. napig. Jelölés a születést követő 20. napig.

Termékenyítés: A szaporítást az országos állattenyésztési adatbázisba az arra rendszeresített bizonylaton és formában tárgyévet követő január 15-ig kell bejelenteni. Kivétel a hízottbika támogatás esetén, ahol a szaporítás bejelentés határideje tárgyév augusztus 15.

Ki- és bekerülés: Az ENAR felelőst a dátumról az eseményt követő legfeljebb 3. napig kell értesíteni. Az ENAR felelősnek az értesítést követően legfeljebb a 4. napig kell a bejelentést megtennie.

Legfontosabb határidők juhok esetén

Születési dátum: A jelölést, mielőtt elhagyják a születéskori tenyészetet, de legkésőbb kilenc hónapos korukig, a bejelentést a jelölést követően a területi felelősnek elektronikus úton tíz napon belül kell megtenni. Harmadik országból behozott juhokat, kecskéket 14 napon belül meg kell jelölni és nyilvántartásba kell venni.

Be-, és kikerülés: a szállítást követő hét napon belül. 100 napos birtokon tartási időszak alatt elvesztés, házivágás, elhullás bejelentése 15 napon belül.

Ivar: A jelölést, mielőtt elhagyják a születéskori tenyészetet, de legkésőbb kilenc hónapos korukig, a bejelentést a jelölést követően a területi felelősnek elektronikus úton tíz napon belül meg kell tennie. Harmadik országból behozott egyed esetén 14 napon belül meg kell jelölni és nyilvántartásba kell venni. A bejelentési határidőket a Nébih honlapján itt lehet elérni.

Forrás: Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
juh, határidő, nébih, jelölés, juhtartás, enar, bejelentés, kincstár, bejelentési-kötelezettség, követelmény, határidők, szarvasmarhatartó,