Őrület, ami Magyarországon folyik: kapkodnak ezért a húsért az emberek

agrarszektor.hu2024. december 17. 16:36

Gőzerővel robogunk a karácsony felé, ami egyet jelent: eljött a halak ideje Magyarországon. Bár nem vagyunk egy nagy halfogyasztók, évente körülbelül 6,5 kilót eszünk meg belőle (az EU-s átlag 22 kilogramm), ilyenkor azonban nem hiányozhat az asztalokról. Mindezt jól mutatja az is, hogy az összes hazai halfogyasztás 40%-a realizálódik karácsony körül. Hogy milyen éve volt a termelőknek és milyen árakra számíthatnak idén a vásárlók, az az alábbi cikkből kiderül. 

Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára nemrégiben azt mondta, hogy ez az időszak kiemelten fontos a haltenyésztők, az eladók számára, hiszen az összes hazai halfogyasztás 40%-a realizálódik karácsony körül. Egyben kiemelte, hogy a magyar halfogyasztás mértéke emelkedik. Az Agrárminisztérium az érintettek támogatása érdekében jelentős lépéseket tett, hiszen csökkentette a hal ÁFA-kulcsát 27%-ról 5%-ra, valamint pótlólagos forrásokat biztosított a haltermelő tavak fenntartására.

Tényleg több halat eszünk?

Az elmúlt években valóban nőtt a halfogyasztás itthon, ugyanakkor az AKI és a MA-HAL friss adatai szerint tavaly visszazuhantak a számok:

Mint ahogyan a diagram is mutatja, 2015 óta folyamatos 6 kiló felett volt a fogyasztás, 2023-ban azonban ez már csak 5,80 kg volt. Ráadásul a termelés is visszaesett: 2020-ban még 24 ezer tonna felett volt az éves termelés, 2021-ben 22738 tonna, 2022-ben 23249 tonna, míg 2023-ban 22450 tonna volt. A magyar halfogyasztás tehát lassan növekvő trendet mutat, de az egy főre jutó éves mennyiség még mindig alacsony, hiszen az Európai Unió átlagos fogyasztása évi 22 kilogramm.

Volt gond bőven, de nincs veszélyben a karácsonyi hal

A 2024-es év a haltermelő extenzív tógazdaságok számára vegyes képet mutatott. Novemberben lapunk is megírta, hogy az időjárás idén sem könnyítette meg a hazai haltermelő gazdaságok dolgát, az aszály okozta nehézségek ellenére azonban idén is bőven jut majd kiváló minőségű magyar hal a karácsonyi kínálatba. A tavalyi évhez hasonlóan, a haltermelők számára az időjárás, különösen a vízminőség és a vízszint ingadozása jelentős hatással volt a termelési folyamatokra. Számos dunántúli halgazdaság komoly vízhiánnyal küzdött, ami negatív hatással volt a termelésre, az alacsony vízszint ugyanis kedvezőtlen termelési közeget nyújt a halaknak.

Még mindig a ponty az ünnepi időszak sztárja

Ahogyan az Agrárszektor is beszámolt róla, a hazai keresletet bőven fedezi a karácsonyi halellátás, hiszen a hazai termelés mintegy 80%-át a ponty, harcsa és busa adja. A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a hazai fogyasztás több mint harmada az év végére koncentrálódik, így a kereslet és a termelés egyensúlyának fenntartása különösen kihívást jelent. Az áruházláncok halosztályának pultjain 18-20 féle édesvízi halat lehet megtalálni rendszeresen, melynek több mint a fele (10-12 halfajta) magyar, fenntartható termelésből származik. 

Az elmúlt években megfigyelt trend pedig várhatóan az idén is megjelenik majd: míg az idősebb generáció inkább az élő halat keresi, a fiatalok az egyre magasabb feldolgozottsági szintű termékeket részesítik előnyben. A változó fogyasztói igényeket a hazai tógazdaságok is érzékelték és igyekeznek minél szélesebb termékpalettával kiszolgálni a vásárlókat. A decemberi forgalmat főleg a magánvásárlók pörgetik fel, a vendéglátóipar viszonylag egyenletes mennyiségben vásárol az év során - tette hozzá -, a legkeresettebb édesvízi halak pedig a HoReCa szektorban az afrikai harcsa, a pisztráng, a süllő (fogas) és a ponty.

Ilyen árakra kell számítanunk 

Az már tehát biztossá vált, hogy jó minőségű, hazai halakból nem lesz hiány az ünnepekkor, ugyanakkor érdemes néhány szót ejteni mi, mennyibe kerül. Az alábbi árakkal találkozhatunk a boltokban: 

A Haludvarnál

  • az élő ponty kilója 2200 forint,
  • a pontyszelet 4390 forint,
  • a pontytej kilója 790 forint, 
  • az élő szürke harcsa kilója 4700 forint,
  • a szürke harcsafilé 10900 forint,
  • a szürke harcsa máj pedig 7500 forint. 

A Tescoban 

  • a friss pontyszelet (500 g) 2000 forint.

Az Auchanban 

  • a gyorsfagyasztott ponty szelet (540 g) 1900 forint,
  • a védőgázas pontyszelet kilója 4390 forint, 
  • a nyúzott afrikai harcsafilé védőgázas tálcás csomagolásban kilója 4900 forint.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, ponty, magyar-termék, magyar, magyarország, termelés, halfogyasztás, szürkeharcsa, pontyféle, haltermelő, hazai-termék, agrárminisztérium, hazai, hazai-alapanyag,