Ellepték a madarak ezeket a magyar tavakat: már most több ezren vannak

agrarszektor.hu2025. március 2. 09:31

A hideg idő ellenére színes madárvilág jellemzi a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületét. Vadludak és récék ezrei népesítik be az itteni vizes élőhelyeket.

A Kis-Sárréten található hazánk egyik legfontosabb vízimadár-vonuló és telelőterülete, köszönhetően az itteni kiterjedt vizes élőhelyeknek, elsősorban a Biharugrai- és Begécsi-halastavaknak és a környező mocsaraknak, valamint a vizes élőhely-rekonstrukcióknak. A terület fontosságát jelzi, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket magában foglaló Ramsari Egyezmény jegyzékében is szerepel, további 28 magyarországi társával egyetemben - olvasható a nemzeti park oldalán.

Ezek a vizes élőhelyek a jelentős vadlúd tömegek mellett évről-évre nagyszámú récének is pihenő- és táplálkozóterületet biztosítanak. A vízimadarak jelentős része télen is kitart. Nincs ez másként most sem, hiszen mintegy 13 ezer nagy lilik, valamint 2 ezer nyári lúd is itt tartózkodik. A ritkább vadludak között néha felbukkan egy-két kis lilik és vörösnyakú lúd is. 

A récék esetében igen nagy a sokszínűség. A legnagyobb tömeget most is a tőkés récék alkotják, mintegy kétezer példánnyal, de a fütyülő récék száma is alig kevesebb ennél. Több százas csapatai vannak a kanalas, barát-, kontyos és kercerécéknek is. Kisebb számban előfordulnak kendermagos, és nyílfarkú récék is. A ritkább fajok közül említést érdemel a 15 példány bütykös ásólúd.

Így a tél vége felé a récék, különösen a gácsérok színe egyre pompásabb, és már teljesen nászruhában díszlenek. A récék táplálkozása igen sokrétű: a különböző növényi hajtásokon, magvakon kívül állati eredetű táplálékokat (vízi rovarokat, csigákat és kagylókat) is fogyasztanak, melyeket részben a tavakon, mocsarakban, illetve a különböző mezőgazdasági területeken szereznek be.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
nemzeti-park, körös-maros-nemzeti-park, lúd, madárvilág, sólyom, vadlúd, vándormadár, vadmadár, tőkés-réce,