agrarszektor.hu • 2025. április 14. 12:36
Komoly gazdasági veszteségeket okozott eddig a Magyarországon felbukkant száj- és körömfájás-vírus. A Népszavának adott interjúban Raskó György agrárközgazdász arról beszélt, hogy a betegség miatt négy szarvasmarhatelepen - Kisbajcson, Nagybajcson, Darnózselin és Dunakilitin - több mint nyolcezer állatot kellett leölni, a kárérték pedig már meghaladja a 22 milliárd forintot.
A szakember szerint egy tejelő tehén vagy vemhes üsző értéke nagyjából 800 ezer forint, de a veszteségek ezzel nem érnek véget. A kieső tejtermelés miatt minimum 8-10 hónapra leállhat a termelés, ami nyolcezer tehén esetében évente 70-75 millió liter tej kiesését és további 15-16 milliárd forint bevételkiesést jelent. Ehhez jönnek még a dolgozók bérköltségei, járulékok, hitelek és egyéb kiadások. Raskó György bírálta a járványkezelést is: véleménye szerint a kormány késlekedve hozta meg a szükséges intézkedéseket: a telepek ellenőrzését és az állatszállítási tilalmat azonnal el kellett volna rendelni, de a kitörést követően még két héttel is szállítottak állatokat nyitott járműveken a térségben. Emellett több helyen a fertőzött hígtrágyát kiöntötték a földekre, ami a szakértő szerint évekre továbbviheti a fertőzést.
Az interjúban szó esett az élelmiszerárakról is: az agrárközgazdász felhívta a figyelmet arra, hogy a 2021-ben bevezetett, jelenleg 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó idén mintegy 200 milliárd forintos többletköltséget ró a lakosságra, a népegészségügyi termékadó pedig már meghaladja a 100 milliárd forintot.
Raskó szerint ezek eltörlésével és az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentésével 10-15 százalékos árcsökkenés is elérhető lenne a hazai élelmiszerpiacon.