Nagy István és Áder János is ott lesz az idei Agrárszektor konferencián!
Az idén először 3 napos konferencián előad többek között Bige László, Gyuricza Csaba, Éder Tamás, Feldman Zsolt, Jakab István, Harsányi Zsolt, Makai Szabolcs, Szabó Levente, Kulik Zoltán, Hollósi Dávid és még sokan mások...
Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!
Szokatlan témával rukkolt elő az atlatszo.hu csapata: a magyar mezőgazdaságban mérhető hozamnövekedéseket vette górcső alá az elmúlt mintegy 80 év adatai alapján. Az interaktív anyagot az atlo.team-en mutatják be. Lényege, hogy sorra veszik a legkülönfélébb termékek esetén az egységnyi növekedést - például egy tyúkra vetített tojástermelés vagy egy hektárra vetített krumplitermés -, de százalékos mértékben is összegzik egy grafikonban a hozamnövekedés emelkedését.
Minél védettebb, annál jobban termel
Ez utóbbi grafikon ékesen bizonyítja, hogy a természeti hatásoknak kevésbé kitett kultúrák (paradicsom, paprika) esetén meredeken növelhető a termelés, míg szabadföldi, öntözetlen körülmények között az elmúlt 35 évben már alig módosultak a kukorica vagy a búza hozamai. A tojástermelés szintje nagyjából 20 éve stagnál, a tyúk elérni látszik biológiai határait, míg a sertés szaporaságát még mindig lehet fokozni. Ez valójában a kis súlyú malacok jobb életben maradási esélyeinek köszönhető, vagyis a "koraszülött-ellátás" fejlődött ennyit, nem az állat biológiai képessége. Jól igazolja ezt a szarvasmarha-szaporulat, amelyik 100 éve lényegében változatlan. A zöldborsótermelés pedig az 1980-as évek közepén élte virágkorát, akkoriban nem a fajták, hanem a termesztéstechnológia színvonala volt jobb, mint most (ugye hihetetlen?)
Hogyan hat ez a minőségre?
Kérdés persze, hogy ha a paradicsom hozama (fólia alatt) 80 év alatt a hat és félszeresére nő, vagy a tojástermelés a három és félszeresére, akkor maradhat-e a minőség ugyanaz, mint régen? Jellemzően nem. Aki evett már az erdőben vad szamócát, az el tudja képzelni, milyen mértékű "beltartalom-hígulás" megy végbe a méretek és mennyiségek növekedésével. A tejtermelők is pontosan tudják, hogy
Hogy az összefüggés mennyire igaz, azt ékesebben bizonyítja az, hogy egy gazdaságon belül is ugyanazzal a fajtával dolgozva a csúcstermelés idején hígul a beltartalom. A mennyiség és minőség azonban nem mindig függ ennyire össze. A tojás beltartalma alapján például nem lehet megmondani, hogy milyen tartásmódú vagy termelési színvonalú állományból származik. Ne higyjük azonban, hogy a termelés növekedésének ebben az esetben nem volt ára: maga az állat fizette meg.
Tegyük fel, hogy a nemesítendő fajtának 100 egységnyi erőforrásból kell fenntartania magát. Ebből jutni kell a növekedésre, fejlődésre, a hely- vagy helyzetváltoztatásra, az érzékelésre, az anyagcserére, az immunrendszer működtetésére, plusz a szaporodásra is. Ha azt mondjuk neki, hogy képesek vagyunk számára helybe hozni a tápanyagot, megvédeni a károkozóktól és mikroelemekkel segíteni az immunrendszerét, akkor megteheti, hogy ezeket a funkciókat egy kicsit alacsonyabb szinten üzemelteti. A felszabaduló 20 egységnyi energiát pedig a növekedésre vagy a szaporodásra fordíthatja.
A gazdák ezt a jelenséget ketózisként írják le. Ilyenkor az állat képtelen annyi takarmányt felvenni, amennyi a termelés fokozásához kell, ezért saját testét kezdi el lebontani a cél érdekében. Néha elfelejtjük, hogy a méhek is tenyészett állatok. Szaporítjuk és védjük őket az élősködőktől, betegségektől, gyógyszeres kezelést kapnak, ha kell. Az ő immunrendszerük sem a régi már. Amikor a méhpusztulásokról beszélünk, gondoljunk erre is:
Akárcsak bármelyik más háziasított faj. Egy hatalmas inkubátort hoztunk létre magunk körül, hogy minden élőlény kibontakoztathassa benne a számunkra értékes tulajdonságait, míg a többiről engedtük, hogy lemondjon. Ennek azonban van hátulütője.
Amikor az inkubátor megreped
Az éghajlatváltozás gyorsabb ütemben változtatja az "inkubátoron" belül uralkodó körülményeket, mint ahogy arra az élő szervezetek pusztán nemesítéssel válaszolhatnának. Egyre többször futunk bele ellenállósági problémákba, hiszen ezt a képességet éppen az utóbbi száz évben áldoztuk fel a termelés oltárán. Eközben az emberiség létszáma exponenciálisan nő, tehát még nagyobb termelésre és ezzel párhuzamosan még kisebb immunrendszerre lenne szüksége az általunk gondozott élőlényeknek.
Erre a technológia válasza: be az üvegházba vagy a jégháló és öntözőrendszer alá, illetve nyomás a klimatizált istállóba! Nincs ugyanis választásunk: a mennyiség további növelése még védettebb környezetet követel. Vagyis
Ha bírjuk is a technológia-fejlesztést, még mindig kérdés, hogy a biológiai rugalmasságnak hol van a határa. Míg a minőségi tulajdonságokat (például azt, hogy szálkás vagy kopasz-e a búza) gyakran egyik pillantról a másikra meg lehet változtatni, addig a mennyiségi értékeket csak nagyon nehezen, hiszen belső (anyagcsere) és külső feltételektől (táplálék mennyisége) egyszerre függenek. Most jutottunk el arra a pontra, hogy már nincs időnk a hagyományos nemesítési technikákra, néhány év alatt kell választ adni olyan fenyegetésekre, mint az afrikai sertéspestis, vagy a gabonafélék aszálytűrése.
Erre a problémára adna választ a faj saját génjeit használó, egyes gének be- és kikapcsolásával operáló módszer, a génszerkesztés. Ma ez még idegenül hangzik, de száz évvel ezelőtt is kineveték volna azt, aki azt mondja, hogy 2017-ben egy tyúk képes lesz 227 tojást is megtojni. És tessék: képes. Csak éppen közben ehetetlen csontkollekcióvá vált, amelyik napok alatt elpusztulna a természetben. Fő terméke, a tojás azonban megőrizte minőségét - és nekünk ez a lényeg. A többiről majd gondoskodnak a robotok.