agrarszektor.hu • 2023. június 5. 12:28
Súlyos lemaradások vannak a magyar élelmiszeriparban, amelyek az elmúlt három évtizednek a következményei. Észrevehetően egyre több lett az import a magyar boltok polcain, de reális cél lehet az a jövőben, hogy a magyar termékek polcrészesedése 80 százalék körüli legyen, ezzel az aránnyal pedig oda térnénk vissza, ahol 15-20 évvel ezelőtt voltunk.
Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke a Telexnek elmondta, szerinte nem lehet azt egyértelműen kijelenteni, hogy nem versenyképes a magyar élelmiszer-termelés, mert bizonyos ágazatokon belül vannak ugyan versenyképességi problémák, de olyan szereplői is vannak, amelyek megfelelő termékekkel nemzetközi szinten is jól mozognak.
Ha őszinte akarok lenni, akkor ez utóbbiak döntően a multinacionális cégek hazai előállító üzemei. Viszonylag kevés az olyan magyar tulajdonú cég, amely technológiailag is versenyképes, és brandje is elég ismert ahhoz, hogy érdemben labdába rúgjon nemzetközi szinten is. Összességében súlyos lemaradások vannak, amelyek az elmúlt három évtizednek a következményei. A magyar gazdaságfejlesztési politika viszonylag sokáig mostohagyerekként kezelte az ágazatot.
Máhr András, a Magyar Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára úgy látja, hogy a hazai földforgalmi törvény az egyik jelentős gátja a fejlődésnek, a hatékonyság javulásának - közölte a lappal. Szerinte értelmetlen és elfogadhatatlan, hogy Magyarországon alig 200 ezer ember, az úgynevezett földműves jogosult csak földet venni, és ugyancsak nagy probléma, hogy jogi személyek nem vehetnek földet. E két szabály következménye az, hogy a földhasználat és a földtulajdonlás végletesen elszakadt egymástól.
Miközben Magyarországon több mint kétmillió földtulajdonos van, a földhasználók száma alig százhetvenezer. Ebből a körből is közel hatvanezer olyan termelő van, aki tíz hektár alatti földterületen gazdálkodik. Itt elképzelhetetlen a szükséges modernizáció, például a precíziós gazdálkodás, mert ehhez egyrészt az érintettek nem rendelkeznek tőkével, másrészt még ha rendelkeznének is, soha meg nem térülő beruházásokról beszélnénk. További gondot jelent az osztatlan tulajdon újra szabályozása, mely szerint kvázi csak egy családtag örökölheti a földet, erről az 1600–1800-as évek nosztalgiája olvasható ki, amikor is a gazdaságot mindig a legidősebb fiú örökölte. Az is a versenyképesség ellen hat, hogy ha, mondjuk, tíz gazda azt tervezi hogy összeállnak, a földjüket az így kialakított társaságba nem vihetik be.
Éder megemlítette, hogy az elmúlt időszakban megint meghatározó termékpályákon nőtt az importnyomás. A magas infláció és az ársapkák miatt a kiskereskedők egy része újra nyitottá vált a „mindegy, hogy honnan jön, csak olcsó legyen” szellemiségre, és likvidációs készleteket kezdtek kihelyezni Magyarországon is. Nyugat-európai raktárakból, fagyasztókból jelentek meg dömpingáruk, amelyek a magyar piacot szét tudják verni.
Ugyanakkor a magyar élelmiszeripar néhány szegmensben most is meghatározó szereplő a régióban, a növényolajgyártás vagy az izocukoripar ilyen, és erre a jövőben is alapozhat. Ezeken kívül Éder a baromfiágazatot nagyon erősnek tartja, de jelentős előrelépést érzékelt a sertéshúsnál és a húskészítményeknél is. Korszerű vágóhidak is épültek, növelve a versenyképes vágáskapacitásokat, és fejlődik az integráció is. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az ágazat jelentős exportot bonyolítson le - a magyar élelmiszeripar bevételének 40-45 százaléka exportból származik.
Istenigazából nem látok olyan területet, amelyen befektetések eredményeként ne lehetne érdemi, elsősorban exportpiaci javulást hozni, de az első feladat a hazai polcrészek visszaszerzése. A közeljövőre nézve kifejezetten optimisták lehetünk, hiszen több mint hétszázmilliárd forintnyi beruházási támogatás jöhet csak a vidékfejlesztési programból. Az élelmiszeripar lesz az egyik kedvezményezett ágazat, és olyan érdemi fejlesztések mehetnek végbe, amelyek átkalibrálhatják a helyzetet a következő tíz évben, és hozhatják a magyar élelmiszeripart a jelenlegi lényegesen jobb versenyhelyzetbe, a régióban, és akár távolabbi vidékek piacain is
- mondta Éder. Hozzátette, azonban a zöldség- és gyümölcstermesztés Magyarországon lejtmenetbe került, a bogyós gyümölcsök szinte eltűntek, de vöröshagymából, burgonyából és uborkából is hiány van. Két slágertermék, a zöldborsó és a kukorica azért még tartja magát.
E két utóbbi öntözésigényes. Az a nagy kérdés, hogy tudunk-e a zöldség-gyümölcs fronton olyan öntözéssel alapozott korszerű technológiákat nagy mennyiségben behozni, alkalmazni és befektetni, ami a feldolgozás alapanyagigényét tartósan szolgálná. Van rá lehetőség, de ehhez egyrészt a zöldség-gyümölcs ágazatnak a kifehérítésére van szükség, másrészt pedig nagyon jelentős tőkebefektetésre. A jövőképet persze a klímaváltozás is folyamatosan alakítja, és az szinte biztosnak tűnik, hogy ellenálló fajtákra lesz szükség. Itt van némi lemaradásunk a kutatás-fejlesztésben, így pedig nehéz megbízható terméseredményeket produkálni. Az öntözésfejlesztés is inkább verbális szinten erős, pedig a szélsőséges időjárás mellett muszáj ebben is érdemben előrelépni
- hangsúlyozta Éder Tamás. Közölte, szerinte reális, ambiciózus cél, hogy a magyar termékek polcrészesedése 80 százalék körüli legyen, ezzel az aránnyal oda térnénk vissza, ahol 15-20 évvel ezelőtt voltunk.