Ha valaki megkóstolná Sting vagy Brad Pitt borát, Miskolcon megteheti

MTI2024. május 11. 20:03

Idén immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol május 16. és 19. között nyolcvan helyszínen hatvankét borászat várja az érdeklődőket - közölték az MTI-vel a szervezők.

A tájékoztatás szerint a történelmi Avas utcáin három színpadon tizennyolc koncert lesz, és számos utcazenész és bárzongorista is fellép.

Programok kicsiknek és nagyoknak

Mellettük a hazai borászatok széles kínálata lesz jelen. A látogatók már a fesztivál szakmai napján megkóstolhatják a bükki borászok italait egy exkluzív sétáló borkóstolón. Az idén négynaposra bővülő Avasi Borangolás első, szakmai napját két zenés-táncos, borozós szórakozásról szóló nap követi, míg a negyedik napon, vasárnap közös piknikezésre hívják a fesztiválozókat. Ezen a napon a családok lesznek a középpontban, ugyanis az Avastetőn egész nap gyerekfoglalkoztatók, előadások és koncertek várják a legkisebbeket.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, turizmus, programajánló, rendezvény, program, miskolc, borágazat, borkultúra, borturizmus,