Guinness-rekord rántottát sütöttek Debrecenben

agrarszektor.hu2024. június 21. 12:58

Új guinness-rekord született Debrecenben: 75 ezer tojásból, egy 4,3 tonnás rántottát készített és osztott szét a "Debrecen reggelije" projekt keretében pénteken a baromfi vágással és feldolgozással foglalkozó debreceni Tranzit Csoport kényelmi élelmiszereket gyártó cége.

A tavalyi Zamat Fesztiválon készítette el a világ legnagyobb rántott szeletét a baromfi vágással és feldolgozással foglalkozó debreceni Tranzit Csoport kényelmi élelmiszereket gyártó cége, a Tranzit-Food.  A csapat idén azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ legnagyobb tojásrántottáját próbálja meg elkészíteni. A korábbi világrekordot egy 60 ezer tojásból sütött, 3,2 tonnás rántotta tartotta, egészen mostanáig. A Tranzit Food Csibém nevű csapat nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy ezt a rekordot döntse meg.  

Több mint négy tonna

Ehhez először is el kellett készíteni azt a 3 méter széles és 22 méter hosszú speciális sütőberendezést, melyben a 75 ezer tojás 4 óra leforgása alatt elkészíthető. Az élelmiszer-biztonsági szempontok messzemenő szem előtt tartásával a rekordkísérlet hajnalán törték fel a 75 ezer tojást, mégpedig egy olyan hűtött térben, ahol garantált a minőség megőrzése. A másik nagy kihívás a sütés során a tojások megfelelő maghőre történő kezelése, illetve a megfelelő maghőn tartása volt.

A rekordkísérletre Debrecen főterén, a Kossuth téren, a Nagytemplom "árnyékában" került sor június 21-én, pénteken, reggel 6 és délelőtt 10 óra között.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tojás,