Ömlik az import káposzta Magyarországra: nem is hinnéd, honnan jön a java

agrarszektor.hu2024. szeptember 19. 15:31

2024 első fél évében 9 százalékkal, 3,83 ezer tonnára nőtt az import fejes- és vöröskáposzta mennyisége az elmúlt év azonos időszakához képest. Németországból 3 százalékkal 2,01 ezer tonnára, Lengyelországból 9 százalékkal 619,76 tonnára csökkent a behozatal, ugyanakkor Hollandiából lényegesen több, 866,47 tonna fejes káposzta érkezett. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Magyarországon fejes káposztából 11 százalékkal kevesebb mennyiség, 35,3 ezer tonna termett 2023-ban, mint egy évvel korábban. 

Európai Unió

Az Eurostat adatai szerint az EU legnagyobb káposztatermelője Lengyelország, ahol 13,7 ezer hektárról az előző évihez képest 2 százalékkal kevesebb, 628,4 ezer tonna káposztát takarítottak be 2023-ban - derül ki az AKI legfrissebb jelentéséből. A lengyel statisztikai hivatal (GUS) 2024-ben - a forró, aszályos időjárás miatt - az utóbbi 10 év legkisebb termését (600 ezer tonna) vetítette előre. Az Eurostat adatai szerint a közösség belső piacán a legnagyobb fejes- és vöröskáposzta-exportőr Hollandia (60,7 ezer tonna) valamint Németország (52,5 ezer tonna) voltak 2023-ban. Az idei év első hat hónapjában Hollandia az előző évinél 12 százalékkal több, 39 ezer tonna fejes káposztát értékesített az unió piacán, ugyanakkor Lengyelország 8 százalékkal 23 ezer tonnára, Németország 40 százalékkal 18,4 ezer tonnára csökkentette szállításait.

Magyarország

A KSH adatai szerint Magyarországon fejes káposztából 11 százalékkal kevesebb mennyiség, 35,3 ezer tonna termett 2023-ban, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint Magyarország fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2023-ban, amikor a beszállított mennyiség 4,31 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,55 ezer tonna került. Az idei év első fél évében az import 9 százalékkal 3,83 ezer tonnára nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. Németországból 3 százalékkal 2,01 ezer tonnára, Lengyelországból 9 százalékkal 619,76 tonnára csökkent a behozatal, ugyanakkor Hollandiából lényegesen több, 866,47 tonna fejes káposzta érkezett (vö.: 2023 első fél év: 89,54 tonna). Az export 2 százalékkal mérséklődött, 2,10 ezer tonnát tett ki, ennek jelentős hányada skandináv államokba (Finnország, Svédország), valamint Romániába, Csehországban és Ausztriába irányult.

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a 14. héten került a piacra a primőr, fehér fejes káposzta 700 forint/kilogramm áron. A primőr, fehér fejes káposzta ára 1 százalékkal 367 forint/kilogrammra mérséklődött a 14-24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A primőr kifutása után a szabadföldi, fehér fejes káposzta ára 13 százalékkal 244 forintra emelkedett kilogrammonként a 25-37. héten az előző év azonos periódusához viszonyítva. A primőr, vörös káposzta a 19. héten jelent meg a kínálatban, piacra lépési ára 330 forint/kilogramm volt. A primőr, vörös káposzta ára 10 százalékkal 434 forint/kilogrammra csökkent a 21-24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A primőr kifutása után a szabadföldi vörös káposzta ára 18 százalékkal 342 forintra emelkedett kilogrammonként a 25-37. héten az előző év azonos periódusához mérten.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
import, export, zöldség, káposzta, forint, tonna, fejes-káposzta, vöröskáposzta,