Rengeteg magyar vesz ilyen élelmiszert, végül mégis kidobják: miért?

agrarszektor.hu2024. szeptember 27. 12:34

Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek. A tendencia további vizsgálatához már megnyílt a jelentkezési lehetőség az idei felmérésre. Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap.

Szeptember 29-e az élelmiszerpazarlás elleni világnap: ideális alkalom alaposabban megvizsgálni a háztartási élelmiszerhulladék mennyiségének és összetételének hazai helyzetét. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja 2016-ban kezdte tanulmányozni e kérdéskört, s azóta rendszeresen méri annak alakulását. A kutatók a legutóbbi felmérés alkalmával 501 háztartásban összesen 1388 fogyasztó adatait összegezték országszerte, hogy megtudják, mely élelmiszerekből mennyit dobnak ki a magyar emberek, valamint, hogyan hasznosul az élelmiszerhulladék. A 2023 novembere és decembere között zajló kutatás eredményei alapján a háztartási élelmiszerhulladék csökkenése Magyarországon a tavalyi évben megtorpant. Sőt, 2022 hasonló időszakához képest két kg-mal növekedve 62 kg-ra emelkedett az átlagos fejenkénti éves mennyiség - olvasható a Nébih közleményében.

Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben részt vevők 82 százaléka úgy érzi, tovább tudná csökkenteni az élelmiszerpazarlását. Emellett szintén üdvözlendő, hogy a komposztálás továbbra is őrzi az elmúlt években megszerzett népszerűségét: a háztartások több mint fele komposztál valamilyen módon.  Az évekig pozitív irányú tendenciában történő változás okainak feltárása mélyebb elemzést igényel. Ugyanakkor feltételezhetően szerepet játszik benne a koronavírus járvány háztartási tudatosságra gyakorolt hatásának „elkopása”, és az élelmiszerárak inflációjának mérséklődése. A kezdeti pozitív eredményekben nagyobb arányban jelenhetett meg a fenntarthatóságra fogékony emberek életmódváltásából eredő hulladékcsökkenés is, ami napjainkra már beépült az „átlagba”.

Mindez a lakossági szemléletformálás fontosságát támasztja alá, elsősorban az új ismeretekre fogékony gyerekek és fiatalok körében. Különösen, mivel a Nébih felméréséből az is kiderül, hogy a pazarlás oka legtöbbször figyelmetlenségre, a nem megfelelő tervezésre vezethető vissza, ami csak szemléletváltással, tudatos odafigyeléssel orvosolható. A hivatal idén is várja a jelentkezéseket az élelmiszerhulladék-mérésre, ahol a résztvevők megtudhatják, miből, mennyi élelmiszerhulladékot „termelnek”, és hogyan tudnák csökkenteni a pazarlásukat. Az érdeklődők a http://portal.nebih.gov.hu/regisztracio oldalon jelentkezhetnek a felmérése.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
felmérés, nébih, eredmények, élelmiszerpazarlás, élelmiszerhulladék, eredmény, háztartás, gyümölcsök, pékáru, zöldségek, maradék,