Még a tavalyinál is rosszabb éve lesz idén a német körtének

agrarszektor.hu2024. szeptember 29. 11:02

A Destatis augusztus 20-án adta ki idei első termésbecslését a német körtetermés mennyiségére vonatkozóan, amely szerint a 36,1 ezer tonnás várható termésmennyiség 2500 tonnával, azaz 6,5 százalékkkal lesz alacsonyabb a 2014-2023 közötti tízéves átlagnál, az előző évi körteterméshez (37,8 ezer tonna) képest, amely szintén az átlag alatt volt, az idei termés várhatóan 4,3 százalékkal lesz alacsonyabb.

Baden-Württembergben, a körtetermesztés szempontjából legfontosabb szövetségi államban magas hozamokat becsülnek az idei szezonban, így a várható 17,1 ezer tonnás mennyiséggel a teljes német körtetermés közel felét (47,6 %) ebben a tartományban takarítják be (ez 3200 tonnával, azaz 22,7 százalékkal haladja meg az előző évi termést. A második helyen Alsó-Szászország következik 6100 tonnával (-13,9%), a harmadik helyen pedig Bajorország áll 4700 tonnával (-23%) - írja a FruitVeb.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
körte, hozam, németország, német, német-piac, termésbecslés, körtetermés,