Kevés céklájuk lesz idén a lengyeleknek, és ez az árakban is meglátszik

agrarszektor.hu2024. október 10. 08:16

Október elején csaknem 30 százalékkal emelkedett hirtelen a cékla nagybani ára. Bár még zajlik a betakarítás, ez már az alacsony volumennel kapcsolatos várakozások hatása lehet.

Szeptemberben a cékla nagybani ára 0,9 PLN/kg (85 Ft/kg) körüli szinten stagnált, és a hónap során egyáltalán nem változott. Ehhez képest október elején némiképp váratlanul egy hirtelen, 30 százalék körüli drágulás következett be, így a cékla nagybani ára a 0,9-1,4 PLN/kg (85-130 Ft/kg) között sávba emelkedett, ami csaknem 50 százalékkal magasabb az előző években tapasztalt árszintnél -írja a FruitVeb.

Könnyen lehet, hogy ez a drasztikus és nagyon gyorsan bekövetkező drágulás már az idei terméskilátások következménye. A Központi Statisztikai Hivatal (GUS) ugyanis a júliusban kiadott prognózisát a héten frissítette (az éppen folyó betakarításból származó időszakos adatokra támaszkodva), és a céklatermésre vonatkozó számainál erős korrekciót hajtott végre: az idei termést mindössze 240 ezer tonnára becsüli, ami több mint 5 százalékkal kisebb mennyiséget jelent a tavalyi évhez képest, és az utóbbi évtized legkisebb termését vetíti előre.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
nagybani, eső, drágulás, nagybani-piac, betakarítás, lengyelország, lengyel, árak, termésmennyiség, cékla, október,