Kemény kijelentést tett Nagy-Britannia a fekete-tengeri gabonaszállításról

MTI2024. október 23. 19:32

A brit miniszterelnök szerint Oroszország a globális élelmiszer-ellátás biztonságát veszélyezteti az ukrajnai kikötők elleni támadásokkal. A kormányfő szerint október első felében legalább négy teherhajó rongálódott meg az ukrajnai kikötők elleni orosz támadásokban.

Sir Keir Starmer a Downing Street által közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott: a fekete-tengeri kikötők ellen válogatás nélkül végrehajtott támadásokkal Vlagyimir Putyin orosz elnök akár a világ élelmiszer-ellátásának biztonságát is kész kockára tenni csak azért, hogy Ukrajnát megadásra kényszerítse. A munkáspárti brit kormányfő szerint ennek következményeitől több millió veszélyeztetett ember szenved Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten.

Az elmúlt hetekben jelentések érkeztek arról, hogy Moszkva megalázó módon Észak-Koreától kénytelen katonákat kérni "önpusztító háborús gépezetének működtetéséhez", most pedig egyre intenzívebben támadja azokat az ukrán területeket, amelyek a szegényebb fejlődő országokat látják el égetően szükséges élelmiszerekkel - hangsúlyozta a brit miniszterelnök.

A londoni kormányfői hivatal idézi a brit katonai hírszerzés értesüléseit, amelyek szerint október első felében legalább négy teherhajó rongálódott meg az ukrajnai kikötők elleni orosz támadásokban. Ezek közül az egyik növényolajat szállított volna a palesztin lakosság megsegítését célzó ENSZ-program keretében, a többi hajó pedig Egyiptomnak gabonát, illetve - szintén az ENSZ élelmezési világprogramjának szervezésében - Afrika déli térségeibe kukoricát szállítana - áll a Downing Street ismertetésében.

A kormányfői hivatal hangsúlyozza, hogy Nagy-Britannia Norvégiával együtt a fekete-tengeri szállítási folyosó védelmét szolgáló tevékenység élvonalában van, és alapvető szerepet tölt be abban, hogy az ukrán haditengerészet személyzet nélküli vízfelszíni járművekhez - közkeletű nevükön tengeri drónokhoz - jusson. A Downing Street ismertetése szerint London 120 millió fontot (58 milliárd forintot) adományoz - és társfinanszírozási partnereket is keres - több száz további ilyen tengeri drón, valamint a használatukhoz szükséges radarok beszerzésére a tengeri gabonafolyosó védelme érdekében.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
ukrajna, oroszország, élelmiszerbiztonság, kikötő, támadás, fekete-tenger, élelmezésbiztonság, orosz-ukrán-háború, gabonaszállítás,