A szemünk előtt folyik el a megoldás - mit kellene tenni?

agrarszektor.hu2024. október 3. 12:32

Hónapok óta nem volt megfelelő mennyiségű, eloszlású csapadék Magyarországon. Az Agrár Milliók TikTok-oldalán most ezt a problémát járták körbe, hiszen továbbra is súlyos gond itthon, hogy nem tudjuk a vizet megtartani. Mint a videóban mondták, lényegesen több víz hagyja el az országot, mint amire nekünk itt, a mezőgazdaságban öntözésre lesz szükségünk és vért izzadunk azért, hogy fenn tudjuk tartani a Kárpát-medencében a termelést, miközben itt van - az egyébként megoldást jelentő - a víz, ami inkább kárt okoz, jelenleg, mint hasznot.

Továbbra is ez a homokzsákozás folyik, a lényeg, hogy minél gyorsabban kivezessék ezt a vizet az országból. Nemrég még aszály volt, most pedig azt lehet látni, hogy belefulladunk ebbe a vízbe. Megnéztem, hogy az elmúlt 10-15 évben hány záportározó épült a Dunán, és nullát vagy egyet találtam. Lényegesen több víz hagyja el az országot, mint amire nekünk itt, a mezőgazdaságban öntözésre lesz szükségünk

- hangzott el a videóban.

Kitértek arra is, hogy 2-3 köbkilométer vízzel 3-4 millió hektárt lehetne öntözhetővé tenni, amire égetően nagy szüksége lenne a magyar agráriumnak. Természetesen az öntözést is meg kell választani, hogy mikor, mit fogunk öntözni, milyen kultúrákat, de 100-200 milliméter vízzel nagyon sok növényt lehetne akár másfél-kétszeres terméspotenciálig eljuttatni. Rengeteg értékes víz folyik el, ami, mint látszik, milliós-milliárdos károkat okozhat.

Az, hogy a vizet el lehetne juttatni a Dunától, vagy akár a Tiszától és a mellékfolyótól egy nagyobb távolságra, nem egy ördögi mérnöki tudomány. A földgázt, kőolajat is sok-sok ezer kilométerről képesek vagyunk ideszállítani és betárolni a föld alatt, és minden egyes lakáshoz odajuttatni ezt a gázt. Ezért sem gondolom azt, hogy ekkora mérnöki tudomány lenne ezeket a vizeket eljuttatni a szántóföldekre. Az is szomorú, hogy ezt a vizet pár nap alatt, vagy egy-két hét alatt kivezetjük az országból és nem használunk semmit belőle. Nem arról kéne beszélgetnünk, hogy milyen talajművelő eszközzel lehetne vizet a talajban tartani kell-e takarónövény stb. Nem mintha ezek nem lennének fontosak, de vért izzadunk azért, hogy fenn tudjuk tartani a Kárpát-medencében a termelést, miközben itt ez a víz, ami inkább kárt okoz, mint hasznot

- emelték ki.

Miből lehetne mindezt finanszírozni?

A 2020-21 utáni időszak pedig megmutatta azt, hogy az időjárás szélsőségessége mekkora károkat tud okozni az agráriumban, mennyire elmegy a kedv a termeléstől, főleg, ha folyamatosan nincsen profit. Mindennek pedig az az egyik fő oka, hogy az eső egyre ritkábban, egyre szélsőségesebben esik. Az agrárium szinte ellehetetlenedik, miközben itt folyik el szó szerint is a lábunk alatt a megoldás. A videóban elhangzottak szerint el kellene gondolkodni azon, hogy egy kamarai tagdíj - ami rengeteg pénzt jelent - képezhetne egy alapot, amit aztán az öntözésre tesznek félre. Ugyanez a helyzet az aszálykárokkal és a terméskiesésekkel is. Ennek fontosságát jól bizonyítja az is, hogy az idén 300-500 milliárd forint közötti lett az aszálykár Magyarországon.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vízgazdálkodás, vízhasználat, víz, árvíz, aszálykárok, víztározó, vízszint, vízkészlet, tagdíj, vízpótlás, csapadékhullás, aszálykár,