Lesújtó részletek derültek ki a gazdák egyik legsúlyosabb gondjáról

agrarszektor.hu2024. október 22. 15:29

A 2022. évi történelmi aszály rendkívüli intenzitásának és kiterjedésének több mint 30 százaléka az ember által okozott klímaváltozásnak tulajdonítható – derül ki a Nature Geoscience szaklapban közölt új kutatásból. A kutatók elemzése szerint a talaj felső két méterében mintegy 280 köbkilométernyi, azaz 120 millió úszómedencének megfelelő víz hiányzott, amelyből 87 köbkilométer tulajdonítható az éghajlatváltozásnak.

A 2022 nyarán tapasztalt történelmi aszály rendkívül súlyos társadalmi-gazdasági következményekkel járt Európa számára. Más országokhoz hasonlóan hazánkban is drámai léptékű terméskiesés követekezett be, emellett erdőtüzek pusztítottak Olaszországban, Franciaországban, Szlovéniában és Romániában, a Pó és Rajna folyókon pedig korlátozni kellett a hajózást. Európa-szerte súlyos gondok voltak a vízellátással is, így Olaszországban például a lakosság fele vízkorlátozással szembesült, míg Franciaországban több mint 100 települést teherautókkal láttak el ivóvízzel.

Azóta számos esetben merült fel az a kérdés, hogy a klímaváltozás mennyiben súlyosbította ezt a szélsőséges időjárási eseményt. A Helmholtz Centre for Environmental Research kutatóintézet által koordinált nemzetközi kutatócsoport ezzel kapcsolatban most arra a megállapításra jutott, hogy az aszály rendkívüli intenzitásának és kiterjedésének több mint 30 százaléka az ember által okozott klímaváltozásnak tulajdonítható. A kialakult helyzetet ráadásul az is tovább súlyosbította, hogy a klímaváltozás az előző években folyamatosan csökkentette a talajnedvességet – írta meg a ScienceDaily.

A tanulmány rámutatott az éghajlatváltozás késleltetett hatásaira is. A 2021/2022-es vízgazdálkodási év ugyanis 2021. őszén már eleve alacsonyabb talajnedvesség-szintekkel indult, amelyek nem fordultak volna elő az emberi eredetű klímaváltozás nélkül. Ez a késleltetett hatás a teljes éghajlatváltozási hatás 14-41 százalékát tette ki, az alkalmazott modelltől függően.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
talaj, aszály, vízgazdálkodás, európa, szárazság, klímaváltozás, éghajlatváltozás, globális-felmelegedés, felmelegedés, talajnedvesség, aszálykár, aszályhelyzet,