Szedlák Levente • 2020. április 28. 06:00
Egy nemrég megjelent IIASA tanulmány szerint a jelenleg erre használt földterület körülbelül felén kellene csak haszonnövényeket termeszteni, ha sikerülne világszerte az elérhető maximális terméshozamokat produkálni, és a növényeket azokon a területeken termesztenénk, ahol a legoptimálisabbak számukra a körülmények. A tudósok szerint egy ilyen stratégiának kétségbevonhatatlan pozitív és esetleges negatív következményei is lennének, amelyek még további tanulmányozásra szorulnak.
A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy magas tápanyag-felhasználással és a növények átgondoltabb elosztásával a mostanihoz képest alig annyi termőföldként használt területre lenne szükség, hogy a jelenlegi terméshozamokat érjünk el. A fennmaradó földeket fel lehetne használni a természetes élőhelyek visszaállítására, vagy más tájelemeket lehetne telepíteni oda, írta meg a Future Farming.
Az eredmények azt is mutatják, hogy a termőföldhasználat jelenleg nem hatékony, és ennek nem a klímaváltozás miatt megváltozó maximális terméshozamok az okai, hanem a vezetői döntések. A Nature Sustainability című folyóiratban publikált tanulmány szerzői azt állítják, hogy egyre nagyobb szükség van az ehhez hasonló stratégiákra, ugyanis általánosságban egyre nagyobb globális igény jelentkezik a mezőgazdasági termékekre. A tanulmány első abban a tekintetben, hogy előtte egyetlen hasonló publikáció sem szolgált becsléssel se, hogy a legmagasabb termelési hatékonysággal számolva mennyi termőföldre lenne szükség ahhoz hogy a jelenlegi keresletet kielégítsék a gazdák, anélkül, hogy súlyosbítanák a mezőgazdaság természetre gyakorolt hatását.
A kutatók szerint nehéz megmondani, pontosan mennyire is érinti a biodiverzitást a mezőgazdasági termelés, de a becslések szerint a biztonságos határértékeknél nagyobb mértékben, elsődlegesen az élőhelyvesztések miatt. Ezzel kapcsolatosan a tudósok két lehetséges kimenetelt elemeztek. Az első forgatókönyv a korlátozások nélküli, maximális talajmegóvást javasolja, a jelenleg is használt termőföldek kivételével, míg a második változat a célzott talajmegóvást vizsgálja, amely a magas biodiverzitású területeken feladná a mezőgazdasági művelést, és egységesen az összes termőföldek 20%-át engedné át a természetnek globálisan.
A legtöbb paraméter szempontjából csupán hajszálni különbségek voltak a két forgatókönyv eredményei között, a vadvilág élőhelyeinek szempontját kivéve, amelynek mértéke jelentősen nőne a célzott talajmegóvással. Ez az eljárás ugyanakkor majdnem 40%-kal csökkentené a megfelelő mennyiségű élelmiszer megtermeléséhez szükséges földterületek nagyságát
Végezetül a tudósok azt találták, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása és az öntözéses gazdálkodás vízigénye is jó eséllyel csökkenne a termelés alá vont területek mértékének csökkenésével, miközben a műtrágya-felhasználás követelményei nem változnának. A művelés alól kivont egykori termőföldek a helyreállított természetes növényzetükkel nagy szerepet játszhatnának a szén-dioxid megkötésében is. A tudósok egyetértenek abban, hogy az intenzív gazdálkodás és a talajmegóvás kedvezőtlen helyi következményei, így például az érintett területeken a talajszennyezés és a bevételkiesések további tanulmányozást igényelnek.