Átalakulóban van a világ mezőgazdaságának szerkezete, ami pár évtizeddel ezelőtt meghökkentő volt, az már a mindennapjaink része, olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Nem ritka látvány ma már egy olasz vagy spanyol licsi-, illetve papaya-ültetvény, noha nem odavaló e két, Dél-Amerikából és Dél-Kínából származó gyümölcs. Az éghajlatváltozás miatt a gazdálkodás lassan a forró délről észak felé tolódik. A spanyol gazdák 65%-a már megváltoztatta növénytermesztési módszereit, különösképp a vízgazdálkodás, valamint az aszály miatt. Ám ez sem segített rajtuk, tavaly így is odaveszett olajbogyó-ültetvényeik 57%-a. Csupán az unióban 22 millió termelő érintett az éghajlatváltozás miatt.

A Magyar Nemzet megkereste a Pannon Egyetem Növénytermesztési és Földhasználati Tanszékének vezetőjét, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, vajon Magyarországon is kongatni kell a vészharangot emiatt? Tóth Zoltán úgy véli, hosszú távon nagy az ökológiai alkalmazkodóképesség, de egy emberöltőt vizsgálva bőven vannak problémák. A szakember szerint a Kárpát-medencében a legnagyobb gondot a vízhiány jelenti. Elmondása szerint most egy hőmérséklet-emelkedési ciklus van folyamatban, óriási károkat okozhat a csapadékcsökkenés. A felmelegedéssel a párolgás is nő, amely fokozott vízhiányt eredményez, fogalmazott Tóth Zoltán. Nem jó a túlzott eső és hó sem, hiszen a termőföld időegység alatti vízbefogadási képessége véges, illetve jelentős mértékű az erózió is. Egy intenzív záporeső alkalmával hektáronként akár több tíz tonnányi termőföld is elveszhet. Nem csupán a meleg, aszály, csapadék összefüggését kell vizsgálni, hanem a hideg megjelenését is, amely gyakran nem a megszokott évszakban, hanem később, virágzásuk alatt éri a növényeket.

- figyelmeztetett Tóth Zoltán.

A szakember szerint itt az ideje annak, hogy a magyar gazdák is felkészüljenek a szélsőséges körülményekre. Ám ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon is megkezdődhet a nagyüzemi narancsszüret, arra viszont van példa, hogy a klímának köszönhetően kivit termesztenek a Nagykanizsa-Letenye-Lenti környéki dombvidéken, a Mura térségében. Sokan hiányolják a boltokból az óriá­si mennyiségű, pazar zamatú magyar gyümölcsöt, amelyet évtizedeken keresztül megszokhatott a lakosság, hiszen Magyarország eddig ­alma-, szilva-, cseresznye-, meggy- és körtetermő ország volt. A tanszékvezető szerint nem lehet mindent az időjárásra fogni, a problémához évtizedeket kell az időben visszamenni.

Tóth Zoltán beszélt arról, hogy a rendszerváltás előtt, amikor minden termőföld állami kézben volt, a korábbi gazdákból alkalmazottak, vagy ahogy akkor nevezték őket, "agrárproletárok" lettek. A méretgazdaságosságra épülő mezőgazdaságban fejlődött a technológia, termelési rendszerek jöttek létre, a hetvenes-nyolcvanas évekre már jól képzett szakemberek irányították az agráriumot, a termelékenység is nőtt. Ám az intenzív, sokszor nem a termőhelyi körülményekhez illő talajhasználat odáig vezetett, hogy az ország földjeinek minősége, főként fizikai és biológiai álla­potát tekintve a kilencvenes évekre leromlott. A privatizáció után elemeire bontották az agráriumot, elosztották az eszközöket, szántóföldeket, és az ország elvesztette a legnagyobb piacát, Oroszországot. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a korábban virágzó élelmiszeripar leépülése. Miután az egyik legnagyobb tőkeigényű ágazatról van szó, sokaknak nem volt elegendő pénzük, tudásuk, erő- és munkagépeik a földműveléshez, emlékezett vissza a szakértő, aki szerint emiatt is csökkent a mezőgazdaság produktivitása.

Az okok közt keresendő az is, hogy az újdonsült földtulajdonosok többnyire gabonát termesztettek, így felborult a zöldség- és gyümölcstermesztés egyensúlya. Ennek magyarázata, hogy a kukorica vagy a búza univerzális eszközökkel sokfelé termeszthető, míg egy-egy nagyobb gyümölcsültetvény alaposabb szaktudást, különlegesebb gépeket és hosszú távú befektetést igényel, ráadásul az időjárásnak, a kártevőknek is jobban kitett. Részben emiatt esett vissza az elmúlt évtizedekben a hazai gyümölcstermesztés, vannak olyan fajták, amelyek teljesen eltűntek a palettáról. Hiányról ugyanakkor egyelőre nem érdemes beszélni, a hazai termelők a belső piacot a legtöbb gyümölcsfajból el tudják látni, sőt még a külpiacokra is jut áru. Az már más kérdés, hogy a nyitott piacnak köszönhetően Magyarországra is nagy mennyiségben érkezik importgyümölcs, ami gyakran a magyar áru rovására kerül a boltokba.