agrarszektor.hu • 2025. március 25. 16:33
A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 2024-ben összesen 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket, ez azonban mintegy 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre 88,3 milliárd forintot fordítottak, ami 3 százalékos növekedést jelentett a bázisidőszakhoz képes. A géppiacon belül az erőgépek a forgalmazás 51 százalékát tették ki, a teljes értékesítésen belül a traktorok 29, a gabonakombájnok 9 százalékos arányt képviseltek.
A magyar gazdálkodók gépbeszerzési kedve éveken át, egészen 2023 első negyedévéig, töretlenül ívelt felfelé. Az elmúlt években a pályázati kiírásoknak és az akkori kedvező finanszírozási környezetnek köszönhetően az ágazat szereplői közül többen 3-5 évre előre betervezett beruházásokat valósítottak meg - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentésében. 2023 második negyedévétől viszont bekövetkezett a recesszió, a gabonapiaci helyzet, a megnövekedett gépárak és a gyengülő finanszírozási lehetőségek, illetve a pályázatok kifutása óvatosabbá tették, kivárásra kényszerítették a gazdákat. Ugyancsak visszaesés történt az európai mezőgép-kereskedelemben is, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.
2023-ban a gépeladás mintegy 25%-kal csökkent, ezt a visszaesést csak kismértékben kompenzálta az alkatrészvásárlás 6%-kal nagyobb forgalma. A legnagyobb mértékű csökkenés a traktorok és a gabonakombájnok piacát érintette. A mezőgazdasági géppiac 2024-ben tovább zsugorodott, 32%-kal esett vissza a mezőgazdasági gépértékesítés az előző évhez képest. Az elmúlt évek nehézségei miatt – az aszály, az alacsony terményárak, az orosz-ukrán háború, a kamatkörnyezet alakulása – a magyar gazdák vásárlóereje és gépbeszerzési hajlandósága alacsonyabb, mint korábban volt.
A gépforgalmazás ismételt növekedéséhez a pályázatok mellett a gazdálkodás eredményessége is szükséges. Az ágazati szereplők a piac élénkülésére számítanak 2025-ben, az évet a különböző támogatási címek fogják meghatározni. A korábbi trend a pályázatok megjelenését és elbírálását követően fog megváltozni.
Egyharmadával esett vissza az új gépek vásárlása tavaly
Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások összesen 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben. Ez a forgalom 32%-kal maradt el az egy évvel korábbi eladásoktól, és a 2020. évi gépértékesítéshez hasonlóan alakult. A támogatási források rendelkezésre állásától függő és ezért hullámzó újgép-értékesítés mellett az alkatrészeladás viszont az elmúlt években folyamatos emelkedést mutat. A gazdálkodók 88,3 milliárd forintot fordítottak a gépek üzemeltetéséhez, javításhoz szükséges alkatrészek beszerzésére 2024-ben, ami 3%-os növekedés a bázisidőszakhoz képest.
A vizsgált időszakban a végfelhasználóknak történő import beszerzésű és hazai gyártású mezőgazdasági gép- és eszközértékesítések 67%-át tíz forgalmazó szervezet bonyolította le, közülük a három legnagyobb gépkereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás 48%-a. 2024-ben az első tíz cég és a három legnagyobb vállalkozás részesedése 9, illetve 7 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az első tíz forgalmazó az alkatrészek esetében még nagyobb arányban (81%-ban) vesz részt a piaci igények kielégítésében. A mezőgazdasági termelők az erőgépek beszerzésére 99,4 milliárd forintot fordítottak 2024-ben, ez a mezőgazdasági gépberuházások összértékének felét tette ki. Az erőgép-beruházásokon belül a traktorok 58%-os, a kombájnok 17%-os, míg a teljes értékesítésen belül a traktorok 29%-os, a gabonakombájnok pedig 9%-os részarányt képviseltek.
Jóval kevesebb traktort vettek a magyar gazdák 2024-ben, mint a megelőző években
A mezőgéppiac legfontosabb szegmense a traktor, amelyből bőséges a hazai kínálat. A magyar gazdák 31%-kal kevesebb traktort vettek 2024-ben, mint egy évvel korábban, 2022-höz képest pedig 60%-kal esett vissza az értékesítés. Az ismert nyugati, kelet-közép-európai, illetve távol-keleti márkákból 2024-ben az egy évvel korábbi évhez képest 748-cal kevesebb, azaz 1677 új kerekes traktor frissítette a gépparkot 56,6 milliárd forint értékben. Közöttük a legnagyobb részarányt az 50 LE alatti, valamint az 50-100 LE-s kategória képviselte 35%-kal, illetve 18%-kal. Ezzel a 100 LE alatti traktorok a teljes traktorértékesítés több mint felét adták 2024-ben míg egy évvel korábban ugyanez az érték mindössze 42%-os volt. Az 50 LE alatti traktorok kivételével valamennyi teljesítménykategóriában jelentősen visszaesett a kereslet, ebben a teljesítménykategóriában az előző évi szinten alakult az értékesítés. A Datahouse Kft. első forgalomba helyezési kimutatása alapján - a márkák versenyében - az éllovas a John Deere, ezt követte a CLAAS, a Solis és a New Holland voltak 2024-ben, de az Agrárszektor elemzései is ezt támasztják alá.
A rakodók értékesítése is csökkent, de a kombájnoké jócskán bezuhant
Az önjáró rakodók értékesítése 5%-kal maradt el 2024-ben a bázisidőszak eladásaitól, ami 426 rakodógép eladását jelentette. Ezen belül továbbra is a teleszkópgémes rakodók iránt mutatkozott jelentősebb igény, az értékesített 318-ból 205-öt a 7-9 méteres rakodási magasságú változatokból adtak el a kereskedők. A törzscsuklós homlokrakodóból 8%-kal nőtt, a csúszókormányos kisrakodókból 58%-kal csökkent az értékesítés. A traktorra szerelhető homlokrakodókból a bázisidőszakban eladott 472-vel szemben 435 talált gazdára tavaly, amelyek közel 60%-a volt hazai gyártású. A legnagyobb mértékű „zuhanás” a gabonakombájnok piacát érintette A gabonakombájn-piac 59%-kal esett vissza, mindösszesen 123 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba 17,2 milliárd forint értékben, míg egy évvel korábban 299-et értékesítettek 40 milliárd forint értékben. 2022-höz képest pedig 70%-kal csökkent az eladott kombájnok száma, akkor 403-at értékesítettek 50,5 milliárd forintért.
Az öntözőberendezések kivételével valamennyi fontosabb kategóriában visszaestek az eladások
A mezőgazdasági munkagéppiacon is visszaesett a kereslet a vizsgált időszakban. Legnagyobb darabszámban (4054 darab) a különböző talajművelő gépekre volt igény, melyekből 4%-kal maradt el az értékesítés 2024-ben az egy évvel korábbi eladásokhoz viszonyítva. A talajművelő gépeken belül a szárzúzókból, a tárcsás talajművelőkből és az ekékből vásárolták a legtöbbet a gazdálkodók. A szárzúzókból 15%-kal, az ekékből 6%-kal, a tárcsás talajművelőkből pedig 3%-kal csökkent az értékesítés. A felmérés szerint az értékesített talajművelő gépek harmada volt hazai gyártású termék a vizsgált időszakban. A gyümölcs- és szőlőápolás gépeiből 2%-kal maradt el a kereslet az előző évitől. Ebben a gépcsoportban az ültetvény szár- és venyigezúzók és a kertészeti soralj- és tőközművelők voltak a legkeresettebbek. Tápanyag-kijuttató gépekből (488 darab) 46%-kal, vetőgépekből (489 darab) 43%-kal maradt el az értékesítés az egy évvel korábbitól. Előbbiből a legnagyobb részt a szilárdműtrágya-szórók (398 darab) képviselték.
A vetőgépek közül a szemenkénti vetőgépekből értékesítették a legtöbbet (178 darab), ami 59%-kal maradt el a bázisidőszaki forgalomtól, míg a növényvédő gépek iránti kereslet 38%-kal csökkent. A piacra került 753 növényvédő gépből 435 függesztett, illetve vontatott, míg 59 önjáró szántóföldi permetezőgép, 112 pedig ültetvénypermetező volt. A szálastakarmány-betakarítók értékesítése 44%-kal csökkent, ezen belül a rendkezelők és a fűkaszák forgalma 45%-kal, illetve 42%-kal maradt alatta az egy évvel korábbinak. A bálázógépekből 56%-kal értékesítettek kevesebbet, összesen 165-re volt vevő. Mellettük 49 új bálacsomagoló gépet adtak el, 44%-kal kevesebbet, mint 2023-ban. Az öntözőgépek forgalma 83%-kal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat, 2024-ben 18,1 milliárd forintért értékesítettek lineáris, körforgó rendszerű, csévélődobos és csepegtető öntözőberendezéseket, míg 2023-ban 9,9 milliárd forint értékben.
A mezőgazdasági célú szállítójárművek eladása 20%-kal csökkent a tavalyi évben, pótkocsikból 564 darabot adtak el az egy évvel korábbi 698-cal szemben. Az első forgalomba helyezés szerinti listát a Fliegl vezette, a Pronar, a Fémagrotúr és az AJG Agrogép gyártmányai előtt. A felmérés szerint az értékesített talajművelő gépek harmada volt hazai gyártású termék. A gazdaságokba került permetezőgépekből 31%-a, a szállítójárművekből 38%-a, a traktoros homlokrakodóknak pedig közel 60%-a származott hazai gyártóüzemből.