A műtrágyákban használt foszfor jelentős részét foszfátbányákból nyerjük. A készletek 90 százalékát öt ország felügyeli: Marokkó, Kína, a Dél-afrikai Köztársaság, Jordánia és az USA. A felhasználás egyre gyorsuló ütemét nézve 2030 körül elérjük a kitermelési csúcsot, a század végére pedig elfogyhat ez a létfontosságú elem. Ami azért is riasztó, mert a kőolajat tudjuk pótolni bioüzemanyagokkal vagy megújuló energiaforrásokkal, de a foszfort semmivel sem lehet kiváltani.

A jövő akár sötétnek is tűnhet, hiszen 2050-ben már kétszer annyi élelmiszert kellene előállítani, mint napjainkban, ám ez foszforhatóanyag nélkül nem fog menni. Hajdan az ember és állat által elfogyasztott foszfor - trágyaként - szinte 100 százalékban visszakerült a talajba, a modern életforma viszont megakasztotta ezt a körforgást.

A foszfor létfontosságú a magképződésben, a növényi növekedésben, és ezáltal a termésre is hatást gyakorol. Fokozza a szárszilárdságot, az ellenálló-képességet, de a fotoszintézisben, és szinte valamennyi biokémiai folyamatban szerepet játszik. Hiányában a növény levelei sötétzölddé, majd vörösesbarnává válnak, aztán felkopaszodás indul meg, és a szár rövid, gyenge marad. A foszfor termésnövelő hatása kevésbé látványos ugyan, mint a nitrogéné, ám gabonaféléink bokrosodásához, az ezerszem-tömeg javulásához elengedhetetlen.

A foszfor alapvető elem, amely az emberi DNS egyik fontos alkotóeleme is. A növények a víz segítségével vonják ki a talajból, mi pedig úgy jutunk hozzá, hogy megesszük a gabonaféléket, zöldségeket, gyümölcsöket, bár a tej, a tojás, a hús is nagymértékben tartalmazza. Az intenzív gazdálkodás alapja a műtrágya-használat, ám a foszfornál meglehetősen pazarlók vagyunk. Ma 100 egység kijuttatott P-hatóanyagból mindössze 15-öt hasznosít a növény, vagyis 85 százalék elvész a talajban, vagy bekerül a vizekbe, ahol algásodást okoz.

A probléma egyik lehetséges megoldása már régóta létezik - ami azt illeti, körülbelül 450 millió éve. A mikroszkopikus méretű mikorrhiza gombák behálózzák a haszonnövények gyökereit, és szimbiózisban (kölcsönösen hasznos kapcsolatban) élnek azokkal. Előnyösen hatnak a gazdanövények fejlődésére, hiszen fokozzák a foszfor-, réz-, cink- és nitrogén-felvételüket, növelik a só- és szárazság-tűrésüket, ráadásul bizonyos betegségek és kórokozók ellen is megvédik őket. Cserébe a növény folyamatosan táplálja a gombákat, amelyek így aligha tekinthetők élősködőknek.

Amikor a kukorica gyökere elindul foszfort keresni, már 1 milliméteres körzetben is rendkívül csökken a hatékonysága. Megnehezíti a dolgát, hogy a foszfor lényegében nem mozdul a talajban, a gombák viszont sokkal ügyesebbek a keresésben. A hatékonyságukat mutatja, hogy segítségükkel 100 egység hatóanyagnak a bő 90 százalékát képes hasznosítani a növény, szemben a ma jellemző 15 százalékkal. A gombák alkalmazásával sok helyen igazából nincs is szükség foszfor kijuttatására, hiszen azok a korábban a talajba került (és eddig elpocsékoltnak hitt) P-hatóanyagot is megtalálják, sőt a lekötött foszfort is képesek oldhatóvá tenni.

Hasonlóan jó megoldás lehet szennyvízből visszanyerni az értékes nyersanyagot. Már vannak olyan módszerek, amelyek segítségével a szennyvízben lévő foszfort foszfátműtrágyává tudják alakítani, vegyi anyagok hozzáadása nélkül. A fejlett országokban a drágán importált foszfát közel 60%-át lehetne újrahasznosított foszforral helyettesíteni, ami egyértelműen kifizetődő volna. Az eljárás egyszerű, nincs szükség sem sók, sem lúgok alkalmazására, vagyis ez (is) lehet a jövő egyik járható útja.