agrarszektor.hu • 2020. szeptember 12. 12:30
Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt. Az intenzív felhasználás következményeként azonban az élelmiszer-alapanyagokon és késztermékeken kívül az Északi-sarkvidéktől az Antarktiszig gyakorlatilag minden környezeti elemből kimutathatók szermaradványok, melyeknek a humán- és környezetegészségügyi hosszú távú hatásai gyakran ismeretlenek.
A növényvédő szerek engedélyezése ugyan rendkívül bonyolult és alapos folyamat, mely során egy hatóanyagnak számtalan kritériumnak kell megfelelnie, a különböző kutatási módszerek fejlődésével párhuzamosan mégis több, korábban relatíve ártalmatlannak ítélt vegyület esetében derül fény arra, hogy a nem célszervezetekre nézve káros biológiai hatásokat gyakorol. Ez különösen jelentős a krónikus toxicitás esetében, hiszen a növényvédőszer-maradványok gyakran csak kis koncentrációban, ám huzamos ideig vannak jelen a környezetben, ezáltal hosszú távú kitettséget jelentenek az ökoszisztéma elemeire nézve, tudhattuk meg a Szent István Egyetem közleményéből.
A Szent István Egyetemen már több mint egy évtizede zajlik intenzív kutatómunka az egyes peszticid hatóanyagok és készítmények ökotoxikológiai hatásainak komplex vizsgálatára a Dr. Kriszt Balázs egyetemi docens által irányított két kutatóhelyen, a Regionális Egyetemi Tudásközpontban és a Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszéken. A kutatócsoport legutóbbi rangos közleménye a világon jelenleg legnagyobb mennyiségben forgalmazott és felhasznált, társadalmilag és tudományosan is rendkívül megosztó gyomirtó szer hatóanyagot, a glifozátot tartalmazó készítmények biológiai hatásmérésének eredményeit mutatja be. Ezen belül a kutatók az akut és krónikus sejttoxicitást és a direkt hormonhatást elemezték prokarióta- és eukarióta alapú tesztrendszerekkel a glifozát hatóanyag, valamint 13 glifozát-tartalmú növényvédőszer-készítmény esetében. A vizsgált készítmények közül jelenleg 11 rendelkezik felhasználási engedéllyel Magyarországon, melyek mind a III. forgalmi kategóriába tartoznak, azaz 18 éves kor felett bárki számára szabadon megvásárolhatók és alkalmazhatók saját célra.
A világszerte kimagasló tudományos elismertséggel rendelkező Environmental Pollution szaklap októberi számában megjelent eredmények szerint a glifozát hatóanyag önmagában nem volt káros befolyással egyik tesztszervezetre sem. Ezzel ellentétben az ún. inertnek (semlegesnek) elkönyvelt formázó anyagokat is tartalmazó készítmények közül mindegyik toxikus volt mind az akut, mind a krónikus Aliivibrio fischeri sejttoxicitási tesztben. Köztük 10 készítmény hormonálisan aktívnak (ösztrogén- és/vagy androgénhatás) bizonyult már a mezőgazdasági és kertészeti gyakorlatban ajánlott alkalmazási koncentrációk tizedében is.
A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a készítmények toxicitása elsősorban a formázó anyagokkal, valamint a köztük (és a hatóanyag között) fellépő potenciális, egymás tulajdonságait felerősítő, ún. szinergikus hatásokkal van összefüggésben. Sajnálatos tény az is, hogy több készítmény esetében a felhasználók (és a kutatók) számára meg sincsenek nevezve ezek a - gyártók által ártalmatlannak titulált, tekintett - formázó anyagok, amelyek jelentősen megnövelhetik a hatóanyagok, ill. a növényvédő szerek veszélyességét.
Összességében megállapítható, hogy a hatóanyagok mellett a különféle segédanyagokat felvonultató készítmények átfogó biológiai hatásvizsgálata és kockázatbecslése is rendkívül sürgető feladat (különösen egy szabadon hozzáférhető peszticid készítmény-csoport esetében), melyhez jelen kutatás új tudományos eredményeivel hozzá tud járulni.
A most megjelent publikáció első szerzője, Tóth Gergő, a Környezettudományi Doktori Iskola abszolvált PhD hallgatója (témavezetője Dr. Szoboszlay Sándor), levelező szerzője pedig Dr. Háhn Judit tudományos munkatárs. A kutatás a Tématerületi Kiválósági Program, Biztonság alprogram (NKFIH-831-10/2019) és az NVKP-16-1-2016-0023 pályázatok támogatásával valósult meg.
(Címlapkép forrása: Dr. Szoboszlay Sándor)