Gazdaságos földművelés Magyarországon: így csinálja Az év növénytermelője

Gazdaságos földművelés Magyarországon: így csinálja Az év növénytermelője

agrarszektor.hu
A "HÓDAGRO" Zrt. a jogelődöket is beleértve 1950 óta folytat mezőgazdasági alaptevékenységet. A cég fő tevékenységi területei többek között növénytermesztés, az állattenyésztés, a mezőgazdasági szolgáltatás, valamint az integráció. A cégnél a folyamatos fejlesztés és innovatív technológiai kutatás egyaránt kiemelt szerepet kap. A vállalatnál jelentős a tejtermelő szarvasmarhaágazat és a Holstein-fríz törzstenyészet, de a húsmarhaágazatuk is kiemelkedő, emellett a részvénytársaság szikáncsi baromfitelepén 6 darab 1000 négyzetméter alapterületű ólban végez pecsenyecsirke nevelést, évente 3-5 turnusban 310-500 ezer vágóállatot értékesítenek, valamint takarmánygyártással is foglalkoznak. A Portfolio Csoport a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket idén is a Portfolio Agrárdíjakkal jutalmazta. 2021-ben az Év növénytermelője díjat a HÓDAGRO Zrt. nyerte el, amelyet a vállalat elnök-vezérigazgatója, Szabó Lajos vett át.

Szabó Lajos elmondta, hogy a növénytermesztést 4000 hektáros területen folytatják, többek között zöldborsóval, napraforgóval, szemes kukoricával, őszi takarmánykeverékkel, cirokkal, siló kukoricával és időjárástól függően repcével, valamint lucernával foglalkoznak. A tejelő tehenészetük 650 tejelő tehénből áll, maga a tejtermelésük pedig kimagasló eredményeket mutat: az első 10-15. helyen szerepelnek az országos listán. Ezen kívül van egy 100 darabos húsmarhaállományuk és egy 500-as juhállományuk, valamint 600 ezer brojlercsirkét tudnak előállítani éves szinten. A beruházások is nagy szerepet kapnak a társaságnal:

Egy cégnél mindig van fejlesztenivaló. Az elmúlt 5 évben több mint 5 milliárd beruházást hajtott végre a vállalat. Egy nagyon jó fiatal gárda van a cégnél, nagyon fogékonyak az újra. Úgy érzem, hogy mindannyian szeretünk kipróbálni új dolgokat és szeretjük utána azt meg is mutatni a környező gazdáknak  

- fogalmazott Szabó Lajos.

A Portfolio Csoport a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket idén is a Portfolio Agrárdíjakkal jutalmazta. 2021-ben az Év növénytermelője díjat a HÓDAGRO Zrt. nyerte el, amelyet a vállalat elnök-vezérigazgatója, Szabó Lajos vett át. A többi díjazottról itt találhatóak bővebb információk:

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

Címlapkép forrása: Portfolio

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44