Franciaországban idén tavasszal fokozódott a másfél évtizedes konfliktus gazdálkodók egyes csoportjai, illetve környezetvédelmi aktivisták ás más érdekeltek között. A téma, ami mélyen megosztja a helyieket, az ország nyugati, illetve délnyugati részeiben épülő óriási víztározók tervezete.

Nyugat-Franciaországban a talajból nyert öntözést kiszolgáló infrastruktúra több évtizede létezik, azonban az első igazán nagy közösségi víztározó projekt 2007-ben, állami támogatással épült, a 2003-as, 2005-ös és 2007-es aszályokra adott válaszul. A víztározók azonban Marais Poitevin-t, az ország második legnagyobb vizes élőhelyét közvetlenül érintik. Arról, hogy miért ellentmondásos kérdés még a helyi gazdák között is a víztározók építése, idén tavasszal a Le Monde számolt be. A medencék hivatalosan „vízpótló tározó” néven épültek, ám a köznyelvben „megamedencének” hívják őket a franciák, miután kolosszális mértékű vizet tudnak tárolni. Erre példa a Deux-Sèvres-i Sainte-Soline tározó, aminek építése miatt márciusban több ezer tüntető csapott össze a csendőrökkel. A Sainte-Soline víztározó önmagában tíz hektár területet fed le, nyolcméteres fal szegélyezi, és elkészültekor 720 ezer négyzetméteres medencéjében 628 ezer köbméter vizet tud majd tárolni. A régióban egyébként hatvan millió euróból tizenhat további „megamedence” van tervben.

A nyugat- és délnyugat-franciaországi tározórendszerek alapvetően azért épültek, hogy a téli víztöbbletet felfogják, és a szárazabb, nyári hónapokra tartalékoljanak öntözővizet. Azonban ami ellentmondásossá teszi őket az az, hogy ezek a tározók nem esővizet vagy elterelt folyóvizet tartanak vissza, hanem motoros pumpákkal töltik meg őket, amik télen a talajvizet csapolják le. Ez pedig már önmagában is problémás lehet száraz téli hónapok esetén. Vízhiány pedig idén, a 2022-es, különösen száraz tél után már most jelentkezik. Tavaly télen a régióban a leghosszabb esőmentes időszak harminckét nap volt, és a Le Monde megerősítette, hogy a délnyugat-franciaországi Vienne prefektusa, - akinek a régiójában jelenleg szintén állami beruházásból harminc új óriástározó van tervben, - már januárban bevallotta, hogy lehetetlen lesz a hatalmas tározókat megtölteni vízzel.

Gazdák gazdák ellen

Az óriástározók kérdése a kezdetektől szembe fordította a gazdákat a természetvédőkkel. A „Bassines Non Merci" („Kösz, nem a medencékre”) aktivista csoport szóvivője, Jean-Jacques Guillet azt nyilatkozta a Euronewsnak nemrég, hogy inkább azon kéne dolgozni, hogy víz kerüljön vissza a talajba, nem pedig kipumpálni onnan. Természetvédő szervezetek régóta arra panaszkodnak, hogy a Marais Poitevin-ben a védett vizes élőhelyek zsugorodnak. Ráadásul a téli esők elengedhetetlenek a talajvíz utánpótlásához, mivel télen a növények gyökerei nem gátolják a víz átszivárgását a talajrétegeken. Ezért a „megamedencék” ellenzői évek óta azért kampányolnak, hogy az intenzív öntözésre támaszkodó szántóföldi növények, mint a kukorica termesztése helyett a francia mezőgazdaság kezdjen el átállni kevésbé vízigényes termelési módokra.

Ebben egyébként a halászati ágazat is a természetvédők szövetségese, ugyanis a kukoricatermesztéshez használt óriástározók a beszámolók szerint a természetes vizeknek is ártanak, és a folyók jóval kevesebb hordalékot tartalmaznak, ami a tengerparti kagylóhalászatnak is árt. Ezért a természetvédők a régió halászaival karöltve évek óta támadják a víztározó-projekteket a bíróságon a vízi ökoszisztémákat érő károk miatt.

Azonban az óriástározók a francia gazdákat is megosztják. A „megamedencék” ugyanis bár a teljes környék mezőgazdaságát érintik, csak a gazdaságok egy kisebb részét tudják ellátni vízzel. A Le Monde szerint a projekteket támogató gazdák bár ezt nem tagadják, azt emelik ki válaszul, hogy a tározók használatával leveszik a terhet a többi termelő válláról, hiszen a „megamedencéket” nem használó termelők nyáron szabadabban tudnak öntözni, mivel kevesebb gazdaság használja közvetlenül a talajvizet. Azonban a tározók ellenzői erre felhozzák, hogy a nyári szárazságok miatti aszályriasztás esetén az öntözést mindenkinek betiltják a hatóságok, kivéve a tározókból öntöző gazdákat.

Mennyire igazolt az óriástározók szükségessége?

Az óriástározókat támogató, öntözéses gazdálkodással foglalkozó francia gazdák a 2003-2007 közötti aszályok sokkjával igazolják a „megamedencék” létjogosultságát. A Euronews-nak nyilatkozó François Pétorin gazda szerint a víztározók az egyetlen módját jelentik annak, hogy a nyugat-franciaországi mezőgazdaság fennmaradjon. A lap azonban azt is kiemeli, hogy bár az öntözéses gazdálkodás az elérhető vízforrás több, mint felét használja az országban, tipikusan olyan gabonák termelésére, mint a kukorica, a szántóföldeknek csak mintegy 7%-a áll öntözés alatt.

A nyugat-franciaországi óriástározókért felelős Coop de l'eau („Vízszövetkezet”) projektet a francia kormány aktívan támogatja a lap beszámolója szerint. Az hetvenhat millió eurós beruházást 70%-ban finanszírozza az állam. Az francia állam célja a projekttel a mezőgazdaság védelme a klímaváltozás ellen, és abból indul ki, hogy a nyári szárazság elleni legjobb védekezés az, ha víztározókat töltenek fel télen, amikor elvileg a téli esőzések miatt nagy a vízfelesleg. Ezt az állami megközelítést a Francia Geológiai és Bányászati Kutatóiroda (BRGM) jelentése támasztja alá, ami azt mutatta ki, hogy a vízpótló tárolók építésének a talajvízre és a felszíni vizekre csak „korlátozott hatása” lesz. Azonban ezt a jelentést több szakértő is kritizálta, és maga a BRGM elnöke, Michèle Rousseau is azt nyilatkozta francia szenátusnak egy meghallgatáson, hogy a globális felmelegedés hatásaira nem futtattak szimulációkat, és nem mondták ki azt sem, hogy konkrétan télen lehetséges lenne a víz kinyerése a tározókhoz.

A Euronews-nak nyilatkozó Emma Haziza hidgrológus szerint különösen károsak az óriástározók. A szakértő szerint a BRGM-jelentés 2001 és 2011 közötti adatokkal dolgozott, amik mostanra teljesen elavultak a klímaváltozásnak Franciaország környezetére gyakorolt hatásai miatt. A hidrológus azt is kiemelte, hogy a hatékony mezőgazdasági termeléshez relatíve magas talajvízre van szükség, és a talaj legfelső rétegeiből a víz kivonása nem csak a felszíni vizek utánpótlásának összeomlásához vezet, hanem az élőközösségben is hatalmas károkat okoz.

Itthon sem ismeretlen a szárazsággal való küzdelem

A szárazság és az öntözés kérdésköre a magyar gazdáknak is évről évre egyre inkább központi kérdéssé válik. Májusban számolt be róla az Agrárszektor, hogy Magyarországon nagyon alacsony, 2% az öntözött területek aránya, és Nagy István agrárminiszter szerint a távlati cél a 8%, avagy 400 ezer hektár öntözött terület lenne. Azonban emberi tevékenység miatti szárazsággal Magyarország is küzd. 2020-ban jött ki egy nagyszabású nemzetközi jelentés a Duna vízállásáról, amiben a BME kutatói kilenc Duna-menti ország tudósaival fogtak össze, hogy a három évig tartó DanubeSediment projektben vizsgálják a Duna vízrendszerére gyakorolt emberi beavatkozás hatásait. A XIX. századi folyószabályozások 134 kilométer folyómedret vágtak ki a Dunából, és több száz kilométerrel rövidítették a Tiszát is. A kutatóprojekt kimutatta, hogy ennek eredményeként a folyók ma gyorsabbak, kevesebb hordalékot raknak le, sőt, mélyebbre vágják a medrüket, ami miatt a Duna ma két méterrel mélyebben folyik. Mindez a magyar mezőgazdaságot is közvetlenül negatívan érinti, mivel a Duna teljes vízgyűjtő rendszerében mélyebbre került a vízszint, és ez hatalmas területek gyorsabb kiszáradásához vezet.

Sokkoló, milyen kevés az öntözött terület Magyarországon: ezen változtatni kell

Nagy István úgy véli, hogy a termelés biztonságát csak öntözéssel lehet fenntartani.

Riadót fújtak a tudósok: félelmetesen elmélyült a Duna medre

A változást a folyószabályozás és egyéb emberi tevékenységek gerjesztik.