Itt a bejelentés: fontos könnyítés a szőlőnemesítőknek

Itt a bejelentés: fontos könnyítés a szőlőnemesítőknek

agrarszektor.hu
A növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet május 6-án hatályba lépett módosítása alapján egyszerűbb feltételekkel részesülhetnek állami fajtaelismerésben a Kárpát-medencei szőlő tájfajták. A könnyített eljárást az indokolja, hogy a Kárpát-medencében őshonos fajtákról számos információ áll már rendelkezésre, így szakmai szempontból is lehetőség van az egyszerűbb állami elismerés alkalmazására. A szőlő tájfajták esetében az elismerési kérelemben a fajta ismert elnevezését, a fajtaleírást, továbbá a termesztés, a szaporítás és a felhasználás során szerzett gyakorlati tapasztalatok leírását vagy az elvégzett saját vizsgálatok eredményeinek leírását, valamint a fajta származására és termeszthetőségére vonatkozó információkat kell megadni. 

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

További könnyítés, hogy a Nébih a Kárpát-medencei szőlőfajta kísérleti fajtavizsgálat lefolytatása helyett ellenőrzi a kérelemben és mellékleteiben foglalt információkat és a fajtaleírás megfelelését a rendeletben szereplő szempontok szerinti alaktani és fiziológiai jellemzőknek. Kárpát-medencei szőlőfajta esetében a kérelmezőnek - az általános szabályoktól eltérően - 5 db oltványt vagy gyökeres dugványt kell a Nébih rendelkezésére bocsátani a referenciagyűjteményében történő elhelyezésre. A Nébih a fajtavizsgálatról vizsgálati jelentés helyett a fajta állami elismerhetőségére vonatkozó javaslatot és annak indokolását tartalmazó értékelést küld a Fajtaminősítő Bizottságnak - írja a NAK

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?