Ez súlyos: gyümölcsszállítmányokba rejtve csempészik a drogot Európába

agrarszektor.hu2024. július 2. 18:31

Egyre inkább elterjedt módszer a drogcsempészek körében, hogy a gyümölcsszállítmányok raklapjaiba rejtve próbálják meg Európába juttatni a kábítószert. Ennek megfékezésére a nagy importőr országok elkötelezték magukat a kábítószer elleni összehangolt küzdelem mellett az „Európai Kikötői Szövetség” keretében. A megállapodást a résztvevő felek az úgynevezett "Hamburgi Nyilatkozat" aláírásával pecsételték meg.

A Német Gyümölcskereskedők Szövetsége (DFHV; Deutscher Fruchthandlersverband) Essenben, az UNESCO világörökség részét képező Zeche Zollvereinben tartott éves konferenciáján nyilvánosságra hozta legutóbbi adatait, amelyek szerint csak a hamburgi kikötőben 2019 és 2023 között három és félszeresére nőtt a nemzetközi bűnszervezetek által becsempészett kokain mennyisége. Ennek a kábítószer-mennyiségnek jelentős része gyümölcsszállítmányok raklapjaiban elrejtve érkezett Európába, és valószínűleg Rotterdam és Antwerpen kikötőiben a növekedés még ennél is nagyobb - írta meg a FruitVeB. Ezért a partnerekkel együttműködve néhány hete aláírásra került az úgynevezett „Hamburgi Nyilatkozat”, amelyben a nagy importőr országok, különösen a banánimportőrök, elkötelezték magukat a kábítószer elleni összehangolt küzdelem mellett az „Európai Kikötői Szövetség” keretében.

A Fruchthandel vezető szerkesztője, Michael Schotten szerint ugyanakkor az is szükséges, hogy a gyümölcsimportőröknek ne egyedül kelljen viselniük az intenzív biztonsági ellenőrzések jelentős pénzügyi többletterheit. A nemzetközi kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem kétségtelenül az Európai Unió egyik legsürgetőbb feladata. Ehhez szükséges azonban, hogy Európa-szerte tisztességes versenyfeltételek uralkodjanak, hogy az egyre alacsonyabb árrésű gyümölcságazat ne kerüljön további nyomás alá. Az új ellenőrzési rendszert ezért úgy kell kialakítani, hogy a biztonsági rések megszüntetése ne vezessen az áruk feldolgozásának állandó késedelméhez. A visszaélések megfelelő ellenintézkedéseket igényelnek.

A dél-amerikai drogkartellek egyik legnagyobb problémája, hogy a helyben előállított kábítószert hogyan juttassák el a felvevő piacokra. Ehhez az egyik legcsábítóbb célpontnak már régóta a romlandó áruk csomagolásai, raklapjai számítanak, mivel ezeknek az áruknak a vámkezelését romlandóságuk miatt általában meggyorsítják. Ráadásul Dél-Amerika számos déligyümölcs, különösen a banán tekintetében számít jelentős exportőrnek, amelyeket pont azokra a piacokra szállítanak, ahol a kábítószer is felvevőkre talál.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gyümölcs, import, banán, európa, bűnözés, szállítmány, déligyümölcs, bűntett, nemzetközi, dél-amerika, áruszállítás,