2024. szeptember 10. kedd Nikolett, Hunor
Nagy István kijelentette, mi pörgetheti fel a mezőgazdaságot

Nagy István kijelentette, mi pörgetheti fel a mezőgazdaságot

agrarszektor.hu
Nagy István agrárminiszer szerint ilyen gyors változások a világban még nem voltak, mint napjainkban. Európa ugyanis új kihívások elé néz, az agrárium szerepe felértékelődött, és ezt a lehetőséget ki kell használni. Mint mondta, az egyre gyakoribb aszályos évek miatt, a kertészeti ágazat érdekei és a termésbiztonság növelésének érdekében kiemelten kell kezelni a termelői öntözési projekteket. Emellett a régiónkban szélsőségessé váló klíma miatt fokozott figyelmet kell fordítani a fagy- és jégkárok elleni védekezés technológiáira is.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Hozzátette, ezekre a fejlesztésekre nagy szükség van az alma- és a körtetermesztők körében a hozamingadozások minimalizálása, továbbá a termésmennyiségek optimalizálása és a minőségi paraméterek javítása érdekében is. Hangsúlyozta, az egész európai agrárium egyik legkritikusabb kérdésévé a munkaerő rendelkezésre állása vált. A minél nagyobb fokú automatizációban és gépesítésben ugyanígy segítségre van szüksége a kertészeti ágazatnak, ehhez fontos eszköz a Közös Agrárpolitika. Az egyik oldalon az európai ellátásbiztonság, a másik oldalon a jövedelmező kertészetek fenntartása iránti igény mozgatja az agrárpolitikánkat - írja az AM. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Az agrárminiszter kiemelte, a magyar elnökség során kiemelt cél előremozdítani az európai agrárium fejlődését, biztosítva a gazdák számára a szükséges támogatásokat és erőforrásokat. Fontos továbbá a mezőgazdasági innovációk és a környezetbarát technológiák integrálása azért, hogy versenyképes és fenntartható agrárgazdaságot teremtsünk.  A prioritások közé tartozik a Közös Agrárpolitika (KAP) hatékony végrehajtása, amely magában foglalja a gazdák közvetlen támogatásának növelését és az agrár-környezetvédelmi programok erősítését.

Azért dolgozunk, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanács az intézményi hátterét ki tudja használni, és politikai irányt mutasson az újonnan felálló Európai Bizottságnak az uniós agrárpolitika 2027 utáni szabályainak kialakításához egy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaság megteremtése érdekében. Kiemelt prioritás továbbá a fenntarthatóság, a tudásalapú és innovatív agrárgazdaság megteremtése 

- tette hozzá a tárcavezető.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 9. 13:32