Pirosba borult az ország: kegyetlen hőség lesz ma is

Pirosba borult az ország: kegyetlen hőség lesz ma is

agrarszektor.hu
Ma és holnap a Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben 25 fok körüli, míg az ország többi részén továbbra is 27 fok körüli vagy feletti, a Dél-Alföldön, illetve a Dunántúl délkeleti területein 29 fok körüli napi középhőmérséklet valószínűsíthető. Napközben az északkeleti megyékben, illetve az északnyugati határ közelében fordulhat elő zivatar. Országszerte figyelmeztetéseket adtak ki.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az éjszaka második felében, hajnalban az északnyugati tájakon növekszik az esély zivatar kialakulására. Szombaton elszórtan lehetnek zivatarok, nagyobb számossággal az északi országrészben. A déli tájakon kevesebb zivatar valószínű, a jelenlegi kilátások alapján délnyugaton a legkisebb az esély kialakulásukra. A zivatarokat viharos széllökés (~60-80 km/h, egy-egy helyen ennél nagyobb is, erre a déli tájakon nagyobb az esély), jégeső (< 2 cm) és intenzív csapadék (~10-25 mm) kísérheti, holnap az északnyugati, északi tájakon lokálisan felhőszakadás (> 25-30 mm) is lehet - írja a Met.hu.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az MTI-hezt eljuttatott közleményében a hőségről szólva arról beszélt, egy rendkívüli helyzetben vagyunk, és úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő napokban is ennek nézünk elébe. Ilyen tartósan nem kellett szembenéznünk ekkora kihívással, egy folyamatos hőterhelésről van szó, ezért meg kell védeni a lakosságot - mondta. Kiemelte, vannak olyan lakosságcsoportok, akikre ez a rendkívüli megterhelés különösen nagy rizikóval jár. Ilyenek a csecsemők, a kisgyermekek, az idősek, a szív- és érrendszeri megbetegedésben és bármely egyéb krónikus megbetegedésben szenvedők. A hajléktalan emberek nagyon nehezen tudnak a hőség ellen védekezni, rájuk különösen is vigyázni kell, és gondoskodnunk kell róluk - mondta Müller Cecília.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy ha fekvő embert látnak, aki rosszul lett, mindenképpen segítsenek rajta: vigyék árnyékos helyre, itassák meg, és ha szükséges, akkor hívják a 112-es segélyhívó számot. Emlékeztetett, harmadfokúra emelték a hőségriasztás szintjét vasárnap estig. Müller Cecília felhívta arra is a figyelmet, hogy ilyen nagyon meleg időben a fizikai aktivitás csökkentésével az egészséges szervezetet is védelmezzük. Lédús, könnyen emészthető ételek, gyümölcsök fogyasztását javasolta.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 11. 13:34
Hello vidék  |  2024. szeptember 11. 11:25